Bíró, ÉvaVolosinovszki, Erika2018-01-112018-01-112018http://hdl.handle.net/2437/247027Dolgozatom céljaként a hazai fiatalok (15-18 év) fizikai aktivitásának vizsgálatát tűztem ki. Világos képet szerettem volna kapni a fizikai aktivitásban való részvételről, illetve a fizikai inaktivitás érintettségéről, ezek mellett szerettem volna felhívni a figyelmet a prevenció fontosságára. A testmozgás gyakoriságának bemutatásán túl számba vettem a fizikai aktivitás egyéb komponenseit is, mint például az intenzív testmozgást és az állóképességet. Információt szolgáltattam az ellentétes folyamatokról, a szabadidő passzív eltöltéséről. Kifejtettem a fizikai aktivitásból, vagy annak hiányából adódó következményeket. Számszerű adatokat mutattam be többek között a testtömegindexről, a testzsírszázalékról, a tartási rendellenességekről, a hypertoniáról, valamint a diabetesről. Eredményként elmondható, hogy a fizikai aktivitásban való részvétel javuló tendenciát mutat, ennek értelmében javult az állóképesség, csökkent a szívritmuszavar, és a magasvérnyomás érintettsége. Érdemi javulás nem fedezhető fel a BMI-nél, a testzsírszázaléknál, az elhízás mértékénél, és a tartási rendellenességeknél sem. A diabetes mellitus emelkedő tendenciát mutat. A fizikai aktivitás mennyisége továbbra sem kielégítő a magyar fiatalok körében. További pozitív eredmények eléréséhez az eddigi lépések betartása, valamint új szemléletek kialakítása szükséges.45hufizikai aktivitásfizikai inaktivitásBMItestzsírszázalékállóképességtartási rendellenességszívritmuszavarSerdülők fizikai aktivitása hazai felmérések alapjánDEENK Témalista::Orvostudomány