Becsky-Nagy, PatríciaKiss, Magdolna2018-10-262018-10-262018-10-25http://hdl.handle.net/2437/258100Záródolgozatom témájaként a helyi adózást választottam. Ennek több oka is van. Egyrészt mivel a gyakorlati idő kezdete óta az Egyeki Polgármesteri Hivatalnál dolgozom, mint pénzügyi ügyintéző. Munkaköröm kapcsán kapcsolatba kerültem a közhatalmi bevételek elszámolásával, így megfigyelhettem az adóbevételek fontosságát az önkormányzati gazdálkodási rendszerben, a napi likviditási problémák leküzdésében. Másrészt úgy gondolom, hogy az adók, konkrétan a helyi adók adóalanyiság szempontjából a lakosság zömét érintik. Dolgozatomban bemutatom a helyi önkormányzatok szervezeti struktúráját, legfontosabb feladatait, valamint a fenntartáshoz szükséges bevételeit. Szemléltetem a helyi adók rendszerét az 1990.évi C. törvényen keresztül. Fő témámként Egyek Nagyközség Önkormányzatának 2015-2017 év közötti adóbevételeinek vizsgálatát végeztem összehasonlító elemzéssel, táblázataimat az éves beszámolókból, illetve az adóhatósági zárási összesítőkből készítettem. Rávilágítok azokra a tényekre, megállapításokra, mely az adott adónem bevételének változását eredményezte.35huhelyi adóönkormányzatközhatalmi bevételA helyi adók szerepe Egyek Nagyközség Önkormányzatának költségvetésébenDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány