Posta, JánosGyuró, Daniella Judit2025-01-072025-01-072024-10-25https://hdl.handle.net/2437/384489Hazánkhoz, valamint a magyar lótenyésztési kultúrához több szálon kötődik a lipicai lófajta. Elsődlegesen tenyésztéstörténete által, hiszen a fajta egyik kiinduló populációját már Mezőhegyes és a valamikori magyar arisztokrácia is tenyésztette, másrészt az előző évszázad második felének, jelentős fogatsport sikereinek döntő többsége ugyancsak a fajtához köthető. A fajta genetikai szerkezetével, értékmérő tulajdonságaival számos tanulmány foglalkozott, azonban a hazai lipicai kancaállomány fertilitását, szaporaságával összefüggő tulajdonságait ez idáig nem vizsgálták. Lovak esetében számos tényező befolyásolja a szaporasági mutatókat, úgy mint a szaporodásbiológiai státusz, a kondíció, az életkor, a versenymúlt, az embrióvesztések aránya, fertőzések, a termékenyítés módja, vagy akár az év hatása, melyek mind a mén, mind a kanca oldaláról a sikeres termékenyülés meghatározó tényezők lehetnek. Ezen túlmenően érdemes lehet a kancacsaládba tartozást is figyelembe venni, hiszen a gyakorlatban számos példát találunk bizonyos családok létszámának növekedésére, mások kihalás szélére sodródására, szélsőséges esetben kipusztulására, azonban erre vonatkozó eredmények a nemzetközi szakirodalomban nem találhatóak.33hulipicaikancafertilitásNÉHÁNY HAZAI LIPICAI TENYÉSZET KANCÁINAK FERTILITÁSI ADATAINAK VIZSGÁLATAMezőgazdaságtudomány::ÁllattenyésztéstanHozzáférhető a 2022 decemberi felsőoktatási törvénymódosítás értelmében.