Hallgatói dolgozatok (Statisztikai és Módszertani Intézet)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Statisztikai és Módszertani Intézet) Szerző szerinti böngészés "Balogh, Péter"
Megjelenítve 1 - 11 (Összesen 11)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A laborban előállított sertéshúsNovák, Zoltán; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA dolgozatom a laborban előállított sertéshúst vizsgálja, melyben ismertetem szükségességüket és meghatározom a fogyasztói preferenciákat befolyásoló tényezőket. A kutatásomat egy kérdőív adta, melyet a magyarországi kitöltések alapján SPSS statisztikai szoftver segítségével elemeztem. Az eredmények alapján egyértelműen látható, hogy mely korcsoport, hogyan vélekedik a laborban tenyésztett hússal kapcsolatban, illetve mely korcsoport zárkozik el szinte teljesenkörűen ezektől. Az elemzésem egyváltozós vizsgálattal kezdtem, melyben gyakoriságot és leíró statisztikát készítettem. A többváltozós elemzés során kereszttáblákat és Kruskal-Wallis teszteket készítettem, mely alapján egyértelmű következtetéseket sikerült levonnom.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy alternatív fehérjeforrás értékelése: A rovarfogyasztás kihívásai és lehetőségeiNagy, Richárd; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarSzéles körben elfogadott az a tény, miszerint 2050-re 9 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz, hogy ennyi ember élelmiszerellátása megoldott legyen, a jelenlegi élelmiszer előállítás mennyiségét közel a duplájára kell növelni. Új élelmiszer előállítási módszereket kell kialakítanunk. Az ehető rovarok mindig is részei voltak az emberek számára rendelkezésre álló táplálkozási formáknak, azonban egyes társadalmak elutasítják az ilyenforma élelmezési lehetőséget. Az innovatív élelmiszerek egy olyan hátrányos helyzetből indulnak, amely során nem csak egy vagy néhány érzékszervre kell pozitívan hatniuk, hanem szinte mindegyikre. A dolgozatom célkitűzése a rovarfogyasztáshoz kapcsolódó kihívások és lehetőségek összefoglalása illetve egy részben saját szerkesztésű, a témához kapcsolódó elfogadottsági felmérés statisztikai elemzése.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az Indigo Ag és Biotrinsic i30 FP termék bevezetésének marketing szempontú elemzéseNagy, Babett; Balogh, Péter; Farkasné Dr. Gálya, Bernadett; DE--Gazdaságtudományi KarDolgozatomban az Európai Zöld megállapodás hatásait, változtatásokat és a rá talált megoldásokat elemeztem, mivel az általam vizsgált két cég, az Indigo Ag és a KITE Zrt. közötti megállapodás lehetővé tette az Indigo Biotrinsic™ termék magyarországi piaci megjelentését. Szekunder kutatásom során a szakirodalmi áttekintésben írt szakirodalmakat elemeztem. A marketing fogalmát, a marketing mixet (4P, 7P) és ezen belül a marketing csatornát, a termékpolitikát, árpolitikát és a marketingkommunikációt. Továbbá a marketingstratégiát és a piackutatás információforrásait. Végül, amihez a szakdolgozatom témája kapcsolódik az Európai Zöld megállapodást, a Green Deal - KAP és a biológia készítmények szerepét. Az Anyag és módszer fejezetben ismertettem a KITE Zrt-t és az Indigo Ag-t, valamint a két cég közötti kapcsolatot. Továbbá Indigo Biotrinsic™ i30 FP terméket. A vizsgálatom második részében primer kutatást végeztem a termék tulajdonságairól SWOT elemzés segítségével. Kimutatást végeztem, hogy Magyarországon mekkora területen és milyen mennyiségben használnak növényvédőszereket és műtrágyát. Megvizsgáltam az Indigo Ag. milyen online platformokon hirdeti a vállalatot és a termékeit. Vizsgálatot végeztem a KITE Zrt. honlapjáról, illetve kimutatásokat készítettem a cég által közzétett hirdetések és videók látogatottságáról. Végül azokhoz a KITE partnerekhez, akik használták a bevezetés alatt álló terméket fókuszcsoportos interjút szerveztem, hogy felmérjem milyen korosztály használja, valóban beteljesült-e az igért hozamnövekedés és mi a termékről a véleményük.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Banki online szolgáltatások preferenciaelemzéseNovák, Zoltán; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA dolgozat az online illetve offline banki szolgáltatások használatát mutatja be. Valamint a különböző országokban elterjed e-banking szolgáltatásokat. Ezek mellet szó esik a DCE módszerről, amely egy hipotetikus statisztikai felmérési módszer. Kutatásom a Magyar Nemzeti Bankkal közösen végeztem, melyben segítségemre volt Lakatos Vilmos, Balogh Péter és Czine Péter.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A csőd előrejelezhetősége felszámolás alatt álló építőipari vállalatok esetébenVágner, Viktor; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarDiplomadolgozatom a csődelőrejelzés témakörében készült. A vállalatok fizetőképességének értékelésében és a tőkepiacok stabilitásának fenntartásában, már hosszú ideje jelentős szerepet játszik a pénzügyi csődelőrejelzés. A dolgozatom célja az volt, hogy megvizsgáljam releváns modellek használatával, miként jelezhető előre adott építőipari vállalatok csődjének bekövetkezése, és mennyire megbízhatóan mérnek a modellek, továbbá, hogy az általam elemzett vállalatok pénzügyi adataival összefüggésben a csődmodellek milyen tényezőkre hívják fel a figyelmet, és mennyire időben jelzik a csődbe jutást. Esettanulmány jellegű elemzésem két építőipari céghez kapcsolódott, amelyek felszámolás alá kerültek. Vizsgálatommal arra kerestem a választ, hogy előre jelezhető lett volna-e a csőd, és az ezzel együtt megindított felszámolási eljárás a cég előző évi éves beszámoló adataiból kiindulva.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A házasság intézménye közgazdasági megközelítésben és az iskolázottság alapú párválasztási homogámia vizsgálataVarga, Brigitta; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA kutatásom célja, hogy pontosabb képet kaphassak a házasság közgazdaságtani megközelítéséről, valamint az iskolázottság alapú párválasztási homogámiáról.A közgazdasági világszemlélet radikális változása a világ megváltozásának következményeképpen alakult ki, amely szerint a gazdasági szereplők egymással kooperációra lépnek, valamint stratégiákat alkalmaznak. A közgazdaságtanban zajló átalakulás, szellemi forradalom hatására a gazdasági elméletek megjelentek a monetáris szektoron kívül is, amelyek segítségül szolgálnak a téma felvezetése során.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Magyar gyártmányú orvostechnikai készítmény külpiacra viteleSzabó, Izabella; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomadolgozatom témája egy magyar gyártmányú orvostechnikai eszköz – Az Ultragel – külpiacra vitelének a vizsgálata. A magyar kkv-szektorban, az orvosi műszerek, orvosdiagnosztikai eszközök és egészségügyi termékek piacán működő vállalatok esetében az export lehetőségének megfontolása nem csak vállalati szinten, hanem makrogazdasági érdekek alapján is kiemelkedő jelentőséggel bír. A célom elsősorban bemutatni, hogy az exportértékesítés során milyen piaci erőkkel, környezeti elemekkel és vállalati sajátosságokkal kell számolnia az Ultragel Hungary 2000 Kft.-nek, ha termékeivel az olasz orvosdiagnosztikai piacot szeretné megcélozni. Ennek bemutatására mikro-, és makrokörnyezeti elemzéseket, illetve kérdőíves felmérést végeztem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy magyarországi sertésintegrációs modell gazdasági vizsgálata az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Mezőgazdasági Szövetkezet példája alapjánMarczin, Tamás; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA rendszerváltást követően a magyar mezőgazdaságban lezajlott privatizáció következtében megszűntek a korábbi vertikális integrációk. A sertés ágazatot is a teljes szétesés jellemezte. Ennek következtében sorra számolták fel a sertéstartók állományaikat, aminek eredményeképpen a sertéslétszám a rendszerváltás előtti 8 millió darabról egy év alatt 5,9 millió darabra esett vissza. A probléma orvoslására az ágazatban integrációs célokat fogalmazott meg a szaktárca. A termelői csoportokról szóló 85/2002.(IX.18.) FVM rendelet rendelkezett az integrációs folyamatok beindításáról. Ennek hatására 2003-ban Magyarországon sorra alakultak a termelői csoportok, ezek egyike volt az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Mezőgazdasági Szövetkezet. Napjainkban jól látható, hogy Európa vezető sertéstartó országaiban a sikeres sertéstartás záloga az integráció megléte a teljes vertikumra. Hazánkban ez a fajta szabályozottság hiánya erőteljes hátrányt jelent a magyar sertéshús versenyképességében. Ezért dolgozatomban azt vizsgáltam, hogy a meglévő integrációk ezen belül az Alföldi Sertés milyen számszerűsíthető előnyöket tud biztosítani tagjai számára ahhoz, hogy gazdálkodásuk sikeresebb legyen. A dolgozat 3 vizsgálati témát foglalt magában: – Az első egy 8 éves távlatra kiterjedő heti szintű árelemzés volt, négy piacot figyelembe véve (Magyar szabadpiac, Alföldi Sertés, Német ZMP, Holland) ennek során volatilitás, variációs koefficiens és szezonalitás vizsgálatot alkalmaztam. – A második vizsgálat a 2017.-es év adatai alapján egy pénzáram szimulációra terjed ki. Itt az volt a célkitűzés, hogy bemutassam a 14. napos fizetési határidőből származó költség-haszon előnyöket a szabadpiaci és a szövetkezeti tagok között. – A harmadik vizsgálat azt szemlélteti, hogy a vizsgált 2007-2018 időszakban, a szabadpiachoz képest elérhető többlet ár milyen mértékben jelentkezett nettó árelőny formájában. Az eredmények elemzése alapján megállapítható, hogy a szövetkezés konkrét számszerűen kimutatható előnyökkel jár. Ezek alapján javasolható, hogy a hazai sertéságazat egyik kitörési pontja az integráció kiterjesztése lehet.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyarországi turizmus gazdasági hatásai a Turizmus Szatellit Számlák eredményei alapjánVarga, Brigitta; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarKutatásom célja az volt, hogy átfogóbb képet kaphassak a magyarországi turizmus jelenlegi állásáról az eddig ismert adatok és az elkészített szatellit számla kiadványok alapján, illetve ennek segítségével láthatóbbá vált, hogy milyen irányba fog fejlődni az ágazat. A kutatási témával kapcsolatos szakirodalmak segítségével részletesebb képet kaphatunk a turizmus kialakulásáról, a múltban betöltött szerepéről, hiszen hiába modern jelenségnek tűnik, valamilyen módon már az idők kezdete óta jelen van az emberek életében. A magyarországi turizmusban fordulópontot jelentett az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozás, hiszen ezáltal bővülni tudtak a hazai turisztikai termékek és szolgáltatások. Az ország turizmusa az utóbbi évtizedben nagy mértékű változáson ment keresztül. A világ valamint az ország turizmusa a 2008-as gazdasági világválságból történő talpra állás után dinamikus fejlődésnek indult meg, ami látszik a beutazó és a belföldi turizmus adatainak vizsgálata során. Ennek köszönhetően a foglalkoztatottság is nőtt, hiszen egy összetett ágazatról van szó. Hazánkban az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat a turizmus, ami feltehetőleg tovább fog nőni a vizsgált adatok előrejelzése alapján. Jelenleg a bruttó hazai terméknek körülbelül 10 százalékát adja és 400 ezer ember dolgozik közvetve vagy közvetlenül a szektorban. Magyarország természeti értékekben gazdag és sokszínű ország ami jó alapot biztosít ahhoz, hogy ha továbbra is ilyen mértékű fejlődést fog produkálni, akkor a Közép- Európa vezető turisztikai célpontjai között tarthatják számon.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Migráció megítélése a felsőoktatásbanHalasi, György Gergely; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarNapjainkban a nemzetállamok nagy kihívásai, a migráció okozta gazdasági, politikai, társadalmi problémák, amelyre közösen kell válaszolniuk. Figyelmet kell fordítani az aggasztóan nagy mértékű kivándorlásra, és a migránsokat befogadó országban időről-időre szóba kerülő együttélésről, párhuzamos társadalmi jelenlétről szóló vitákkal kapcsolatban. A diplomamunka célja megvizsgálni a tömeges elvándorlás okait, mélyíteni a migrációval kapcsolatos fogalmi ismereteket, majd ezek értelmezésén alapuló azon hipotézis teljesülését megállapítani, amely szerint a migrációval kapcsolatos társadalmi attitűdöket elsősorban nem gazdasági jellegű tényezők formálják. Ennek bizonyítása vagy megcáfolása statisztikai elemzéseken keresztül történik, amelyhez az adatokat a felsőoktatásban tanuló hallgatók körében végzett, panelfelmérés során gyűjtött válaszok szolgáltatják. Az elvégzett statisztikai vizsgálatokat követően kiemelten kezelem a szociokulturális akadályokat, amelyek gátat szabnak a külföldiek integrációjának, és amelyekre a gazdaságpolitikai lépések önmagukban nem adhatnak megoldást. Annak érdekében, hogy a bevándorlás aktívan és tartósan pozitív hatást gyakoroljon a gazdaságra, fel kell oldani a társadalmi érdekütközéseket. Ezen problémák megoldására keresendő válaszok képezik a diplomadolgozat utolsó fejezetét.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Törökország turizmusának változásaMargitai, Krisztina; Balogh, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomban egy adott országra, jelen esetben Törökországra vonatkozón végeztem kutatást. Ezt a kutatást arra használtam fel, hogy megállapítsam azt, hogy mennyiben befolyásolta Törökország turizmusát az aktuális politikai helyzet, illetve az egész Európát érintő társadalmi-politikai káosz. Továbbá vizsgáltam azt, hogy függ-e a kiutazási hajlandóság attól, hogy járt-e valaki Törökországban, vagy sem, esetleg a kora, neme hatással volt-e rá. Primer kutatásom után az eredményeim kiértékeléséhez statisztikai módszereket alkalmaztam. Ezek közé a módszerek közé tartozik a Khi négyzet próba, a Mann – Whitney teszt, és a kétmintás T-próba is. Vizsgálataim nagy részénél nem tudtam statisztikai szempontból különbséget kimutatni, viszont hat összehasonlítás esetében találtam eltérést a válaszadók különböző csoportjai között az SPSS 22.0 program segítségével.