Laki Kálmán Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Általános Orvostudományi Kar
Laki Kálmán Doktori Iskola
(vezető: Dr. Balla József)
Orvostudományi doktori tanács
D43
tudományágak:
- elméleti orvostudományok
- klinikai orvostudományok
Doktori programok:
- Trombózis, hemosztázis és vaszkuláris biológia
(programvezető: Dr. Muszbek László) - Hematológia
(programvezető: Dr. Kiss Csongor) - Kardiovaszkuláris megbetegedések
(programvezető: Dr. Édes István)
Böngészés
Laki Kálmán Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Balla, György"
Megjelenítve 1 - 3 (Összesen 3)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A kevésbé invazív surfactant terápia sikerességét befolyásoló klinikai és technikai tényezők vizsgálata koraszülöttekbenBalázs, Gergely; Balla, György; Laki Kálmán doktori iskola; Általános Orvostudományi Kar::Gyermekgyógyászati IntézetAz exogén surfactant pótlás az RDS kezelésének leghatékonyabb terápiás eszköze. Az elmúlt évtizedben számos, korai CPAP mellett kivitelezhető, ezáltal a gépi lélegeztetés elkerülését lehetővé tévő módszert dolgoztak ki. A közelmúltban végzett szisztematikus áttekintések és metaanalízisek eredménye szerint a surfactant adás egyéb módjaival összehasonlítva a LISA alkalmazása bizonyult a legkedvezőbbnek RDS-ben szenvedő koraszülöttekben. Ennek ellenére a mai napig jelentős az adverz kimenetellel társuló, beavatkozást követően gépi lélegeztetést igénylő esetek száma. Az érintett populáció kimenetelének javításában központi szerepe van a LISA utáni CPAP failure megelőzésének. Munkánk középpontjában a LISA sikerességét befolyásoló klinikai és technikai tényezők vizsgálata állt. Eredményeink szerint a 33. gesztációs hét előtt született koraszülöttekben elvégzett LISA után viszonylag gyakran van szükség a surfactant adás ismétlésére vagy gépi lélegeztetésre az első 72 órában. Ebben a populációban az egyszeri LISA sikere kedvező mortalitással és morbiditási mutatókkal társul. Az első LISA kimenetelének független prediktora a születési súly, az anyai életkor, a felvételi testhőmérséklet, az első órában regisztrált legmagasabb vagy a LISA időpontjában észlelt RSS, a poractant alfa dózisa és a CRP értéke. A prediktív modellünk segítséget adhat az egyszeri LISA alkalmazásából legtöbbet profitáló koraszülött populáció azonosításában, illetve a kezelési indikációk személyre szabásában. Vizsgálataink alapján megállapítható, hogy a két összehasonlított katétertípussal a LISA egyformán kivitelezhető gyakorlott neonatológusok által. Az eszközválasztás nem befolyásolta a beavatkozás technikai sikerességét, illetve biztonságosságát. Az alkalmazása során észlelt kedvezőbb oxigenizáció alapján a félmerev katéter előnyösebbnek bizonyult a nasogastricus szondával szemben. Eredményeink hozzájárulhatnak más NIC-ek helyi ajánlásainak kidolgozásához. A LISA-val kapcsolatos tudásanyag fokozatos bővülése mellett még sok a megválaszolatlan kérdés. Sürgető az extrém éretlen koraszülöttekben való alkalmazás további vizsgálata, kiemelten fontos feladat ebben a magas rizikójú populációban a korai profilaktikus LISA létjogosultságánk tisztázása. Emellett jól megtervezett RCT-k szükségesek a LISA és a volumen garantált lélegeztetés mellett végzett INSURE összehasonlítására, a LU kritériumokon alapuló indikációk pontosítására, az analgosedatio kritériumainak és módjának meghatározására, továbbá a rövid- és a hosszútávú kimenetellel kapcsolatos kérdések megválaszolása érdekében. A beavatkozás technikai kivitelezését illetően is további vizsgálatokra van szükség, elsősorban a katéterpozíció megerősítésének módja és a videolaryngoscopia szerepének tisztázására. Összefoglalásként elmondható, hogy a tranzíciót elősegítő és a spontán légzést támogató LISA, illetve a köré épülő komplex ellátási stratégia jelentősen hozzájárul a koraszülöttek halálozásának, illetve a túlélők krónikus morbiditási rátáinak csökkentéséhez.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az embryonális fejlődési maradványok megjelenésének és előfordulásának vizsgálata a gyermeksebészeti gyakorlatban(2008-06-02T14:29:51Z) Józsa, Tamás; Balla, György; Multidiszciplináris orvostudományok doktori iskola; DE--OEC--Általános Orvostudományi Kar -- GyermekklinikaAz embryonális szervtelepek maradványai funkció nélküli, szövődményeket okozó anatómiai struktúrák. Mivel valamely embryonális járat visszafejlődésének elmaradása okozza persistálásukat, megjelenési formáik fistulák, sinusok vagy cystosus, kisebb részben solid képletek lehetnek. Felismerésüket nehezíti, hogy sokszor nem közvetlenül a születést követően jelennek meg, azonban gyermekkoron túli persistálásuk rosszindulatú átalakuláshoz vezethet. Ezért még fontosabb, hogy egy-egy maradvány meglétét jelző első tüneteket észleljük. Az embryonális szervmaradványok felismerésük esetén sebészi eltávolítást igényelnek. A szakirodalom adatait elemezve és összehasonlítva a DE OEC Gyermekklinkán az elmúlt 10 évben valamely persistáló embryonális maradvány miatt kezelt gyermekek adataival, sok hasonlóságot találtam mind a megjelenési gyakaoriságban, mind a megjelenési formákban és tünetekben, azonban kutatásaink során új észrevételeket írtunk le. Elsőként közöltük a szakirodalomban, hogy a II. kopoltyúív maradványaként persistáló lateralis nyaki fistula korai tünete lehet a foetor ex ore és felhívtuk a figyelmet bronchopulmonaris előbél maradványok között számon tartott tüdő sequestratiók speciális, differenciáldiagnosztikai nehézségeket okozó formájára, az extralobaris tüdő sequestratióra. Külön kell azonban értékelnünk az embryonális maradványként számon tartott appendix testist, avagy Morgagni hydatidát, mivel előfordulási gyakorisága alapján sokkal valószínűbb, hogy nem megléte, hanem hiánya a kóros, ezért a többi embryonális maradványtól eltérően önálló szervnek kell tekinteni. Erre utal a here normális vándorlásában betöltött szerepe, melyet epidemiológiai adatokkal és a függelék felszínén lévő androgén hormon receptorok megjelenésének változásával igazoltunk, ezért további funkcióinak meghatározása a kutatások folytatását igényli. ----- The embryonal remnants are special anatomical structures without any function, and persist of these structures often lead complications. Because these remnants are usually originated from some embryonal duct, such as omphaloenteric duct, thyreoglossal duct, mesonephric or paramesonephric duct, primitive streak, median umbilical cord, the persistence of them result in the development of fistulas, sinuses, cysts or in rare cases, solid masses. To diagnosis of these problems are difficult, because in the most cases these are appearing only in childhood and we can not recognize them immediately after the birth. However, the late diagnosis and treatment often leads to malignant transformation in adults, therefore the early diagnosis and treatment of these persistent structures is very important. The suggested treatment is the surgical excision. We aimed to determine the incidence of embryonal remnants in the last 10 years between the patients of Department of Pediatrics, Medical and Health Science Center, University of Debrecen, and to highlight the rarest signs and appearance of these structures. Reviewing the medical literature, and compare it to our cases, we found a lot of similarities in the incidence and appearance of different types of persisting embryonal remnants. However, we have to point out the rare symptom of second branchial cleft remnants, the halitosis, which can be the earlier sign of the second branchial cleft fistula and we described this firstly in the literature. It is also important to highlight the special form of pulmonary sequestration that is the extralobary sequestration, which is an uncommon type of the bronchopulmonary foregut malformations, and gives serious differential diagnostic problems. However, in contrast with other persisting embryonal remnants, it seems, that the appendix testis, which is the remnant of paramesonephric (Müllerian) duct, is not an unnecessary structure. Our epidemiologic results with different types of histological experience suggest that androgen receptor positive appendix testis may be one of the physiological requirements of the process of testicular descent. The knowledge of the physiological role of appendix testis requires further investigative work.Tétel Szabadon hozzáférhető Végstádiumú veseelégtelen betegek fokozott vaszkuláris rizikó faktorainak vizsgálataBecs, Gergely; Balla, György; Laki Kálmán doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Belgyógyászati Intézet Nephrológiai TanszékA krónikus vesebetegség legsúlyosabb stádiumában, amikor már végstádiumú veseelégtelenségről beszélhetünk, olyan mértékben csökken a salakanyagok kiválasztása és gyakran ezzel párhuzamosan a vizelet mennyisége is, hogy valamilyen formában már a kieső vesefunkciót pótolni szükséges. A vesepótló kezelésektől függetlenül is sajnos a betegeink fokozott kardiovaszkuláris rizikóval rendelkeznek. A megnövekedett rizikó hátterében már vannak jól ismert, kutatócsoportunk által is azonosított faktorok (pl.: inorganikus foszfát, vashiány, stb.), ill. irodalmi adatok alapján számos olyan tényező (pl.: D-vitamin és analóg vegyületei, kumarin származékok, stb.), melyek elősegítik a vaszkuláris kalcifikáció kialakulását, progresszióját. A vaszkuláris kalcifikáció speciális formájának számító Mönckeberg-féle mediasclerosis típusosan a krónikus vesebetegséghez társuló kórkép. Azonban a krónikus vesebetegség kialakulását előidéző, vagy „csak” a vesebetegséghez társultan jelentkező társbetegségek kapcsán gyakran az átlag populációban gyakori intimasclerosis is megfigyelhető betegeinknél. Ilyen esetekben a vaszkulatúra károsodása nagyságrendekkel gyorsabban zajlik. A vaszkuláris betegségek etiológiájában ugyancsak fontos szereppel bír a vérlemezkék számában és/vagy funkciójában bekövetkező változás. Vizsgálatunkban sikerült igazolni, hogy a dialízis kezelés önmagában képes a vérlemezkék aktivációját fokozni, de az irodalomban is újnak számító eredményként sikerült bizonyítanunk a hemodiafiltrációs kezelés kedvezőbb hatását a vérlemezke aktiváció vonatkozásában. Mindkét munkám során próbáltunk olyan területeket vizsgálni, melyek a végstádiumú veseelégtelen betegek fokozott kardiovaszkuláris rizikójának hátterében lejátszódó patofiziológiai folyamatok részletesebb megismerése révén segíthet a mindennapi gyakorlat számára is hasznos terápiás lehetőségek kidolgozásában.