Szerző szerinti böngészés "Kiss, Edina"
Megjelenítve 1 - 14 (Összesen 14)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A fizikai és kémiai változások azonosításával kapcsolatos tudásszerkezet(2007) Tóth, Zoltán; Kiss, EdinaTétel Korlátozottan hozzáférhető A bizonyítás története - külön tekintettel a tanúra(2007-11-19T13:15:25Z) Kiss, Edina; Szabó, Krisztián; DE--TEK--Állam- és Jogtudományi KarSzakdolgozati témaválasztásom a büntetőeljárási bizonyításra esett. A jogintézmény fontossága azzal bizonyítható, hogy amióta létezik büntetőeljárás és büntetőeljárási jog, azóta talán a legsarkalatosabb pontja a bizonyítás. Igénye már a jog őskorában jelen volt és fejlődése még ma is folyamatban van. A bizonyítás során egyedi és múltban lejátszódott történéseket, emberi magatartásokat és az ezekhez kapcsolódó külső és belső körülményeket kell bizonyítani. Dolgozatomat öt szerkezeti egységre osztottam: az első részben a büntetőeljárási rendszereket ismertettem, amely nélkülözhetetlen a történetileg kialakult bizonyítási rendszerek bemutatása előtt. A harmadik részben a bizonyítás, a megismerés általános szabályaira tértem ki. Ahogy dolgozatom címében is említettem a bizonyítási eszközök közül a tanúvallomásra fektettem a hangsúlyt, így tehát a negyedik részben a tanúvallomás jelentőségével, az utolsóban pedig a tanúvédelem, mint különlegesnek mondható jogintézménnyel foglalkoztam. Ennek bizonyítéka, hogy a büntetőeljárásban napjainkig a leggyakoribb és legfontosabb bizonyítási eszköz a tanúvallomás. Azonban mindig léteztek a tanúval szemben atrocitások- már a középkorban tisztában voltak azzal, hogy a tanúkat megpróbálják a vádlottak vagy annak rokonai befolyásolni -, amely felvetette a tanúvédelmi intézkedések kérdését. Témaválasztásom azért esett erre a tárgyra illetve a bizonyításra, mivel olyan jogintézményről van szó, amely a büntetőeljárási kódexben csak néhány szakaszt jelent, így értelme, jelentősége ezáltal „csak” a gyakorlatban kristályosodik ki.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Generikus gyógyszerkészítmény kioldódás módszerének fejlesztéseKiss, Edina; Csikos, Dóra Márta; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Kémiai IntézetSzakdolgozatom témája egy új generikus gyógyszerkészítmény kioldódás módszerének fejlesztése, amelynek két hatóanyaga van. Munkám fő célja egy generikus gyógyszerkészítmény fejlesztése során gyártott különböző összetételű formulációs sarzsok kioldódásának a referens készíménnyel való összehasonlítása. Kezdetben információszerzés céljából a referensen végeztem vizsgálatokat. Megfigyletem három különböző közegben a hatóanyagok kioldódását. Majd a kapott eredményekből meghatároztam a megfelelő kioldóközeget. Az időközben legyártott korpuszok és tabletták kioldódás vizsgálatát is elvégeztem. Az ebből kapott eredmények alapján megállpítottam, hogy melyik minta hatóanyagainak a kioldódása hasonlít a legjobban a referenséhez. Ezt követően a kiválasztott minta hatóanaóyagainak kioldódását szintén elvégeztem 3 különböző közegben. A kioldódás után a mintákat HPLC-s vizsgálat alá vetettem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Gyermekkori ártalmas élmények és a disszociáció vizsgálata prostituáltak körébenKiss, Edina; Kuritárné Szabó, Ildikó; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi Kar; DE--Népegészségügyi Kar; Szikszai, Alexandra; Debreceni Egyetem::Népegészségügyi KarJelen kutatásnak a célja az volt, hogy feltárjuk a prostituáltak gyermekkori traumatikus élményeit, illetve ezek halmozódását, valamint az elszenvedett ártalmak hatásai révén létrejött maladaptív működésmódok közül a disszociációt. A vizsgálat eredményei egybecsengenek más kutatásokkal, miszerint a gyermekbántalmazás Magyarországon is gyakori jelenség, s a periférián rekedt csoportok tagjai között gyakoribbak és halmozottak a korai traumatikus életesemények. Mivel a gyermekbántalmazás esetében multifinalitás érvényesül, így számos kórkép és maladaptív működésmód megjelenésére hajlamosíthat. Az elsődleges gondozó – aki többnyire az édesanya – magatartása, bánásmódja befolyásoló tényezőként bír számos pszichológiai folyamatra, funkcióra, melyek nem csak a gyermekkort, de a személy felnőttkorát is nagymértékben befolyásolják. Ha a szülői bánásmód megfelelő, s középpontjában a gyermek szükségleteinek kielégítése áll, úgy a gondozó megfelelő válaszkészséggel reagál a gyermek viselkedésére, igényeire, s ez elősegíti a pozitív irányú fejlődést. Azonban, ha a szülő nem tud olyan mértékben elérhető és törődő lenni, amilyen mértékben arra a gyermeknek szüksége lenne, negatív kimenetelek és következmények aránya megnő (Vankó, 2012). Az elhanyagolás vagy az ismétlődő traumatizációnak való kitettség azonnali és későbbi, hosszútávú következményeket is eredményezhet; kialakulhatnak mentális- és viselkedészavarok, egészségkárosító magatartásformák, illetve megnövelheti a kockázatát bizonyos szomatikus betegségek kialakulásának (Sethi és mtsai, 2013).Tétel Korlátozottan hozzáférhető Művészi késztetések manifesztációja a Borderline személyiségzavarbanKiss, Edina; Kiss, János; Debreceni Egyetem::Egészségügyi Kar; DE--Egészségügyi KarDolgozatom kiindulásakor célként fogalmazódott meg bennem egy Magyarországon, de világviszonylatban is feltáratlan terület, a művészi késztetések felmérése a Borderline személyiségzavarral diagnosztizált betegek körében és a kapott eredmények összehasonlítása, más, ebben a személyiségzavarban nem szenvedő kontrollcsoport eredményeivel. Az általam felhasznált kérdőívek egyikét a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézetében fejlesztette ki Tóth László és Király Zoltán, ez a TKBS- Tóth-féle Kreativitást mérő skála, a másik a Torrance-féle Körök Teszt volt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Pályakezdő munkanélküliségi elemzés Hajdúböszörmény példáján keresztülKiss, Edina; Kun, András István; DE--Közgazdaság- és Gazdaségtudományi KarA dolgozat a pályakezdő munkanélküliséget vizsgálja az Európai Unióban, Magyarországon és Hajdúböszörményben. A dolgozat első része a kapcsolódó közgazdaságtani fogalmakat tárja fel. Bemutatja a Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által mért munkanélküliségi adatok különbözőségét. A második felében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által közölt pályakezdő-létszámadatok iskolai végzettség szerinti elemzése történik.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Pénzbeli ellátások gyakorlati megvalósulása a települési önkormányzatok tevékenységében(2010-03-19T12:57:01Z) Kiss, Edina; Nádasné Rab, Henriett; DE--TEK--Állam- és Jogtudományi KarDolgozatom központi témájának az önkormányzatok működését, a szociális ellátórendszer bemutatását választottam a helyi önkormányzatok tekintetében. Lényegesnek tartom, hogy mások által is könnyen áttekinthetővé tegyem az önkormányzati szociális feladatok ellátását, illetve az önkormányzatok új típusú foglalkoztatási és segélyezési politikájának bemutatását, valamint az új szabályoknak a megismertetését és a munkafolyamatok felépítését, összehangolását.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A psoriasis immunterápiás lehetőségeiKiss, Edina; Dobos, Nikoletta; Debreceni Egyetem::Gyógyszerésztudományi Kar::Biofarmácia Tanszék; DE--Gyógyszerésztudományi KarA psoriasis a világ teljes népességének 2-3%-át, míg Magyarországon közel 150-200.000 főt érint. Ez az autoimmun eredetű, krónikus lefolyású bőrbetegség leggyakrabban pikkelyes, hámló, vörös foltokkal, fájdalommal és viszketéssel jár együtt. Bár nem egy életet veszélyeztető állapotról van szó, az életminőséget olyan módon képes befolyásolni, amely összehasonlítható a diabetessel vagy egyes rákos megbetegedésekkel is. Így nem meglepő az a folyamatos kutatómunka, amelyet annak érdekében végeznek, hogy megtalálják a legjobb gyógymódot a psoriasis kezelésére. A terápiás vegyületek kifejlesztésénél mindig ugyanaz az elsődleges cél, mégpedig kedvező mellékhatásprofil mellett minél jobb hatékonyság, tolerálhatóság elérése. Nem is kérdéses, hogy a biológiai gyógyszerek fejlesztésében van a jövő, hiszen sokkal gyorsabb, nagyobb mértékű hatás kifejtésére képesek és általánosságban a nemkívánatos hatások tekintetében is ideálisabbak. Szintén innovatív területe a gyógyszerfejlesztéseknek a kismolekulájú inhibítorok, amelyek genom szinten gátolják egyes enzimek, transzkripciós faktorok működését. Bár a terület fejlődése szembetűnő, mindenképpen szükség van a betegség további tanulmányozására és alaposabb megértésére, hogy még több, jobb és biztonságosabb készítmény váljon elérhetővé a pikkelysömörben szenvedők számára világszerte.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Saját készítésű fényképek, mint projekciós felület vizsgálata a pszichodiagnosztikában és a pszichoterápiás állapotkövetésbenKiss, Edina; Szemán-Nagy, Anita; DE--Bölcsészettudományi KarA kutatás célja, hogy a vizsgálati személyek által szabadon készített fényképek (ame-lyekkel saját hangulatukat/ állapotukat próbálják kifejezni) projektív ingeranyagként való fel-használhatóságát vizsgáljuk egészséges és klinikai csoportokban Hosszútávon a klinikai pszichodiagnosztikában és a pszichoterápiás állapotkövetésben való felhasználhatóságának kidolgozása a kutatás céljaTétel Korlátozottan hozzáférhető A tanulási motiváció és orientáció vizsgálata(2009-03-09T13:52:42Z) Kiss, Edina; Emőkey, András; DE--ATC--Mezőgazdaságtudományi KarA motivációkutatás területén az utóbbi évtizedekben látványos erősödésnek lehetünk szemtanúi. Ismereteink egyre bővülnek az emberi motívumrendszer összetevőiről, ezek működéséről. A kutatásoknak köszönhetően fokozatosan előtérbe kerül a motiváció (motívumrendszer) pedagógiai hasznosíthatóságának, fejleszthetőségének kérdése. A tanulási motívumok a gyermekek motívumrendszerében központi szerepet töltenek be, a személyiségfejlődés kulcsfontosságú összetevői. A kutatások mára egyértelművé tették: a tanulási motívumok fejlődnek, fejleszthetők. A családi, óvodai, iskolai környezetnek meghatározó szerepe van abban, hogy az öröklött alapú motívumokból milyen motívumrendszer fejlődik ki, az iskolai keretek között folyó tanulás befejeztével ugyanis a tanulási motívumok szerepe némiképp csökken. Ily módon a tanulási motívumrendszer fejlettsége, a megerősödött, tartósan beépült motívumok, meghatározó szerepet játszanak a felnőttkori, a munkahelyi, a magánéleti sikerekben, de kudarcokban is. Dolgozatomban egy olyan vizsgálat elkészítésére vállalkoztam, amit még nem készítettem soha. Egy olyan ember számára, aki ezen a területen nagyon jártas felismerni véli, hogy sem az elméleti, sem pedig a vizsgálati rész és annak kiértékelése nem ad teljes képet. Dolgozatom írása során említettem, hogy csak egy kis részt ragadok ki ebből a nagy terjedelmű témakörből, azt is tudom, hogy ezzel a dolgozattal nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ehhez sokkal nagyobb terjedelmű lekérdezésre lett volna szükség. A dolgozat keretei sajnos nem tették ezt lehetővé.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A tanulók tévképzeteinek és fogalmi fejlődésének vizsgálata a kémia néhány alapfogalma területén(2009-03-09T07:59:29Z) Kiss, Edina; Tóth, Zoltán; Kémiai tudományok doktori iskolaA természettudományos nevelés napjainkban gyökeres változáson megy keresztül. Az iskolától a diszciplináris tudás helyett a mindennapi életben felhasználható ismeretek közvetítését várják el. A természettudományos tantárgyaknak többszörös kihívással kell szembenézniük, a kémia helyzete ezen belül az utóbbi időben tovább nehezedett. A tanulók nehezen tanulható, elvont tudománynak tartják a kémiát, és a társadalom „ellenszenve” sem könnyíti meg a nevelők feladatát a tantárgy népszerűsítésében. A tanulók nem képesek kellő mértékben elsajátítani a tudományos fogalmakat. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi ennek az oka, és hogyan lehet megoldani a problémát.Tétel Szabadon hozzáférhető Traumafeldolgozás támogatás nélkül(Debreceni Egyetemi Kiadó) Kiss, EdinaTétel Korlátozottan hozzáférhető A vezető és a szülők együttműködése a hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek nevelésébenKiss, Edina; Szerepi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA hátrányos helyzetű családból érkező gyermek számára fontos, hogy az óvodában megkapja a képességeinek megfelelő fejlesztést. A tehetséges gyermek kiemelése, óvodában történő tehetséggondozása meghatározó lehet a gyermek életében, ezért is vizsgáltam azt, hogy az óvodákban az intézményvezető előtérbe helyezi-e ennek fontosságát. A szülők igénye eltérő a tehetséggondozó foglalkozások iránt, ezért is végeztem kutatómunkát arról, hogy mely terület fejlesztését helyezik előtérbe a szülők. Faluban és városban is felmértem az érdeklődést az önköltséges foglalkozások kapcsán. A pedagógiai program sajátosságainak megfelelően működő intézményben, milyen lehetőségeket biztosít az intézményvezető ezen foglalkozások megvalósulására.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Z generáció a sport tükrében(2014-05-14T12:57:29Z) Kiss, Edina; Orosz, Róbert; DE--Bölcsészettudományi KarAz 1990-es évek közepe óta, egy új nemzedék alakult ki, ők már egy teljesen új, digitális világban nőttek fel. Megváltozott az érdeklődésük, kommunikációs szokásaik és mások a problémáik is. Ők a Z generáció. Ezek a változások megjelennek a sportpályákon is, amely kihívás elé állítja az edzőket, és problémákat fel a képzési rendszerben, és a módszerekben, amihez az edzői társadalomnak igazodnia kell.