Hallgatói dolgozatok (Politikatudományi Tanszék)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A Politikatudományi Tanszék hallgatói dolgozatainak gyűjteménye.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Politikatudományi Tanszék) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 231)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz) Története és Változásai 1988- 1998-as Időszakban(2013-04-15T08:21:10Z) Kovács, Dániel Sándor; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatomban be kívánom mutatni a Fidesz (később -MPP, majd -MPSZ), mint a legfiatalabb személyi összetételű rendszerváltó párt, mely egy szűk réteget, szubkultúrát képviselt megalakulásakor, hogyan vált 2002-re az MSZP melletti legnagyobb politikai erővé, majd 2010 utánra abszolút meghatározó párttá a kommunista berendezkedés utáni magyar politikatörténetben. Elemzésem főbb irányvonalát a párt története adja, bemutatom a legfontosabb személyi és szervezeti változásokat, a teljesség igénye nélkül röviden felvázolom az adott korszak politikai történéseit, melyek hatottak a transzformációkra. Szintén a teljesség igénye nélkül röviden felvázolom az ideológiai hátteret, valamint a pártrendszer változásait. Ez utóbbi két tényező mélyebb vizsgálatát további, mesterszakos tanulmányaim során, ahol a terjedelem és az időszakok elemzése különös figyelmet igényel mivel folyamatosan fejlődött az egy párt rendszert folyamatosan felváltó több párt rendszer.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A multikulturalizmus nehéz esete Nagy-Britanniában(2013-04-15T08:28:05Z) Csóti, János; Weaver, Eric Beckett; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarA szakdolgozatom témája a Nagy-Britanniában kialakult multikulturalizmus nehéz esetét foglalja magában. Dolgozatomat alapvetően két részre osztottam, amelyeket fejezetek tagolnak. A szakdolgozatom első részét a politikai filozófia határozza meg, amely koncepciókat a brit multikulturális hálóra vetítem ki. A második részben, a filozófiai elméleteket felhasználva, Nagy-Britannia speciális esetét veszem alapul, végül a brit multikulturalizmus alapján megfogalmazom a végső következtetéseket a társadalmi heterogenitás tekintetében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A biztonság privatizálása(2013-04-15T08:29:18Z) Farkas, Klaudia; Balogh, László Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom témája a biztonság privatizálásának elemzésére összpontosul, abból a szempontból, hogy részben milyen történések, fogalmi átalakulások, jogszabályi hátterek eredményezték a mai magánosított helyzetet. Az állami erőszak-monopólium mellett ugyanis a biztonság garantálása is az állami feladatok körében szerepelt. Az erőszak gyakorlásának joga a modern államok kialakulásáig vezethető vissza, melynek első lépése a háború monopolizálása volt. Az erőszak ugyanis, mechanizmusai és azok anyagi alapjai révén (például az adók) az állam kizárólagos előjogává vált.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A multikulturalizmus káros hatásai Európában(2013-04-15T08:35:51Z) Herpergel, Róbert; Berényi, Zoltán; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatomban arra keresem a választ, hogy az európai multikulturalizmus milyen problémákat okoz a befogadó országoknak. Első sorban az afrikai és arab bevándorlókkal kívánok foglalkozni, mivel többmilliós tömegben képviseltetik magukat Európában, illetve annak kapujában. A migráció témája az Európai Unió egyik legkényesebb és ugyanakkor legvitatottabb kérdései közé tartozik, az esetleges negatív hatások megfogalmazása pedig rasszista és szélsőséges viselkedésnek minősül a mai politikai környezetben. Figyelmemet erre a témára a bevándorlás témájának kényessége és napról napra növekvő aktualitása irányította. Számomra mindig is érdekes volt, hogy az Európai Unióban a multikulturalizmussal kapcsolatos kérdésekben miért elsősorban az előnyöket emelik ki, míg a hátrányokat inkább elhallgatják. Ezek a hátrányok hosszútávon nem csak az európai lakosságot érintik, hanem magát az európai arculatot is. Dolgozatom első felében bemutatom, hogy mit jelent a multikulturalizmus, illetve megvizsgálom a bevándorlók munkanélküliségi arányait az európai munkaerő piacokon a honi lakossághoz viszonyítva. Munkám további részében pedig rátérek az illegális bevándorlás mértékével kapcsolatos adatokra, az iszlám toleranciájára, illetve megvizsgálom a bevándorlás által kialakult kisebbségi és többségi társadalom viszonyát, a bevándorlás jövőbeni következményeit, elkövetkezendő káros hatásait.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az előző, és a 2012-től hatályos választási rendszer összehasonlítása(2013-04-15T08:37:58Z) Borza, Bianka Lilla; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarA jelenlegi kormány megváltoztatta a választási rendszert, ezért a szakdolgozatomban bemutatom az eddigi, és a jelenleg hatályos választási rendszert, illetve össze is hasonlítom őket. A 2012. januártól hatályos választási rendszer az összevetésem alapján többségi irányba tolódott el, mert az egyéni választókerületek nagyobb hangsúlyt kapnak, ahol a mandátum elnyeréséhez elegendő a relatív győzelem, és nincs érvényességi kritérium. Mindezek mellett a legtöbb szavazatot kapó jelölt szavazatainak egy része felkerül az országos listára, ezáltal már ez a csatorna sem fogja tudni betölteni az eddigi kompenzáló szerepét. A kispártok ezáltal kedvezőtlen helyzetbe kerülnek, és összességében a többségi rendszerek felé való eltolódás miatt kevésbé fogja tükrözni a választópolgárok akaratát az Országgyűlés a továbbiakban.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 1990 és 1994 közötti parlamenti viták a titkosszolgálatról(2013-04-15T08:40:41Z) Bús, Bianka; Balogh, László; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarVajon mire jók a titkosszolgálatok, és ha már működni tudnak, akkor hogyan szerezhetünk tudomást a tevékenységükről? Két elgondolkodtató kérdés, melyekre választ találni és választ kapni nem is olyan egyszerű, de ha mégis eljutunk odáig, akkor képesek vagyunk e maradéktalanul elfogadni azt, és szembenézni azzal, hogy milyen eszközökkel és bevetésekkel szerzik meg az információikat az ország biztonságos „létezésének” érdekében. Teljes és átfogó képet a hálózat működéséről, az állomány tagjainak feladatairól és a belső körökben zajló értekezésekről világos és teljes körű információkat nem fogunk kapni, és nem is kaphatunk, csupán mindig csak egy kicsivel többet tudunk, amik segítenek megérteni egy bonyolultnak tűnő hálózat felépítését. Dolgozatomban a titkosszolgálatok hátterét, működését és az ezekről szóló vitákat foglalom össze.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A konzervativizmus(2013-04-15T09:25:05Z) Szabó, Márta Judit; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarDolgozatomban a konzervativizmus ideológiájáról kívánok részletesen beszélni. Fontosnak tartom, hogy ezt a témát mélyrehatóbban tanulmányozzam, ugyanis napjainkból kezd kiveszni a hagyományőrzés, a konzervativizmus fő motívuma. A konzervativizmus hűen igyekszik megőrizni a ránk hagyott értékeket. A mai kor szelleme nem tartja kiemelkedően szükségesnek azt, hogy nyomatékosan hirdesse annak fontosságát, hogy őseink ránk hagyott, tiszteletreméltó, és dicső örökségeit méltóan vigyük tovább évek során. Bővebben ki fogok térni a későbbiekben arra, hogy a konzervatívok mit tartanak legfontosabb feladatuknak, illetve betekintést nyerhetünk a konzervatívok által vezetett politikai életbe. Szó lesz arról, hogy a tárgyalt ideológia az egyént, vagy a közösséget tartja kiemelkedőbben fontosnak a társadalmi életen belül. Kiemelten foglalkozom az erkölcsösség és az igazságosság témakörével.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszere(2013-04-15T09:29:11Z) Pásztori, Balázs; Weaver, Eric Beckett; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarAz Amerikai Egyesült Államok rendszerét túlzás nélkül nevezhetjük a történelem egyik legsikeresebbjének. Az amerikai példa szinte tökéletesen mutatja be a hatalmi ágak elválasztását, az elnöki rendszer stabilságát, az Alkotmány fontosságát, tiszteletben tartását és a kétpártrendszer mivoltát. Természetesen le kell szögezni, hogy tökéletes rendszer nem létezik, mindegyiknek vannak hibái, fogyatékosságai, így ennek is. Dolgozatomban be fogom mutatni az említett elveket és egy összetett képet fogok alkotni az USA politikai rendszeréről.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Globalista Anarchizmus(2013-04-15T09:30:54Z) Kovács, Mátyás; Weaver, Eric Beckett; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarDolgozatom témája a Vénusz Projekt és annak anarchista vonatkozásai. A Vénusz Projekt egy olyan mozgalom, amely egy teljesen új, a mostanitól eltérő szellemiségben megalkotott, átfogó társadalmi reformot hirdet és kíván foganatosítani. A dolgozatban röviden felvázolom az anarchizmus fogalmát és részletesen megvizsgálom az alapító (Jacque Fresco) életútját és kapcsolatát a Vénusz Projekttel. Ezután részletesen bemutatom a Vénusz Projektet, alapításától napjainkig, majd összefoglalom a témát és állást foglalok.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2011-es lengyel parlamenti választások elemzése(2013-04-15T11:24:39Z) Bobik, Norbert; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarDolgozatom középpontjában a 2011-es lengyel parlamenti választások állnak. Amellett, hogy áttekinthető elemzést kívánok végezni a választási eredményekről, jellemzem és körülhatárolom a Lengyelországban meglévő politikai táborokat. Ehhez azonban szükséges, hogy a szakdolgozat első fejezetében kicsit részletesebben kifejtsem azokat a történelmi előzményeket, amelyek mind a mai napig befolyásolják a lengyel politikai életet. Célom, hogy az olvasó - a dolgozat elolvasása után - kellő ismeretséggel rendelkezzen a lengyel aktuálpolitika folyamatairól. Elemzésem könnyebb megértéséhez több alkalommal felhasználtam a hivatalos választási oldal térképeit is, mivel az ábrák segítségével egyszerűbb szemléltetni az ország politikai földrajzának sajátosságait.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Válságkezelés és demokratikusság kihívásai az Európai Unió monetáris politikájában(2013-04-15T14:11:13Z) Deczky, Dávid; Berényi, Zoltán; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarA dolgozatomban azzal a kihívással kívánok foglalkozni, hogy az Európai Unió 2008-as évtől fokozódó, elsősorban szociális, másodsorban a pénzügyi szektor által gerjesztett gazdasági válságát milyen monetáris természetű kihívások okozhatták és a jövőben hogyan mérsékelhetőek e problémák. A dolgozat során az Európai Unió Gazdasági és Monetáris Uniójának azt a kritikáját kívánom bebizonyítani, hogy nem ideális valutaövezet. Az európai integráció sikeres működésére a GMU-t megújító, az intézmény demokratikusságát és az integráció mélyebb működését menedzselő eszközöket kívánok felmutatni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2010-es országgyűlési választások elemzése és a magyar választási rendszer bemutatása(2013-04-15T14:12:10Z) Kálmánczi, Miklós; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarEgy ország választási rendszere demokráciájának fokmérője, hiszen tükrözi az elit hatalomfelfogását, képviselők és képviseltek alapvető viszonyainak minőségét, a tényleges választói elvárások megjelenítését, érvényesülését. Az 1989.évi XXXIV. törvény lehetővé tette az állampolgárok tényleges politikai akaratának kifejeződését, a megalakult pártok programjai között a választók kedvükre válogathattak. Bár számtalan módosítással, de fenti törvény maradt hatályban a legutóbbi, 2010.évi választásokig. Dolgozatom célkitűzése ennek a választásnak pontosabban a választási rendszernek a bemutatása és elemzése.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A szocialista nacionalizmus(2013-04-17T10:29:01Z) Gyöngyössy, Zsolt; Weaver, Eric Beckett; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarA szocialista nacionalizmus témájával foglalkozom a dolgozatomban. A klasszikus szocialista nacionalizmustól kiindulva egészen a magyar szocialista nacionalizmus kialakulásáig, majd ’56 után bekövetkező változásaiig. A dolgozat folyamán a szocialista nacionalizmus változásait, illetve helyi magyar vonatkozásait vizsgálom.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyarországi köznemesség kialakulása és vármegyei szerepe a 19. század végéig(2013-04-17T10:29:30Z) Tóth, Dénes Ádám; Szabó, Szilárd; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarPolitológia tanulmányaim során mindig is a történelem, azon belül a magyar alkotmánytörténet állt legközelebb hozzám. Bizonyos témákról torz kép él a köztudatban, melynek oka leginkább az iskolai leegyszerűsített tényismertetés. Fontosnak tartom az ilyen témákkal kapcsolatban a köztudatban élő kép tágítását és ez által árnyalását. Az egyik ilyen téma a nemesség magyar politikában betöltött szerepe. Leginkább a 20. század óta politikai, ideológiai indíttatásból a történelemírás általánosságban nem viszonyul pozitívan hozzá. Szakdolgozatom célja a köznemesség jóval közelebbi megismertetése és a közfelfogásban élő kép más megvilágításba helyezése, és ezáltal bemutatni annak elbagatellizált érdemeit.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Pártok és pártrendszerek a politikában(2013-04-17T10:30:57Z) Orosz, Éva; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarAz ok, amiért ezt a témát választottam az, amiért magát az egyetemi szakot is. Leginkább a politika iránt érdeklődtem, szeretnék továbbra is belelátni a felépítésébe, a mechanizmusába. Amiről írok szakdolgozatomban, az fedi az indíttatásomat is, azt, amit mindig is meg akartam érteni a politikában. Egészen a politikatudomány kialakulásától dolgoztam fel írásomat, kezdve azzal, hogy mi is pontosan a politika. Mit takar, mint fogalom, mik és kik a tényezői, résztvevői? Mi kell ahhoz, hogy egyáltalán egy politikai rendszer megvalósuljon? Szereplői milyen indíttatásokból kifolyólag cselekszenek? Mi az, hogy politikai párt, mit képviselnek? A tudományok kialakulása a régmúltra nyúlik vissza. Rengeteg tudomány létezik, mindegyik kutat, tanulmányoz, és magyaráz valamit. A gondolatokból, a gondolkodásból erednek. Ezért legtöbbjük a filozofálás szüleménye, a filozófiából kivált és önállósodott tudomány. Az ember olyan teremtmény, aminek gondolata sosem fog nyugodni, sosem fog egy adott helyzetben örökké stagnálni. Gondolatokat sző, továbbgondol, módszereket keres, megoldásokat a „hogyan tovább” kérdésre. Mindig keressük a dolgok miértjét, és hogyanját. Ez az emberi természet. Egyetlen elindult gondolatból jöttek létre tudományok tucatjai. S nem csak az elméletért vizsgálódunk, hanem a gyakorlatba ültetésért is, hiszen az ember alkotni is képes. Egy tudomány által, minél tökéletesebbre fejlesztjük azt, annál tökéletesebb lesz az is, amit szemlélünk, hiszen a kutatás megoldást nyújthat problémákra és fejlesztésekre is felhasználhatjuk. A tudás által tudunk alkotni, s ez ad célt az embernek. Cél nélkül márpedig elveszünk, és nincs értelme az életnek. A politikatudomány rendkívül fontos, hiszen a világban mindig szerepet játszott egy uralkodói réteg, egy felsőbb hatalom, aminek a tevékenységét politikának nevezték el. Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik körülöttünk, fontos, hogy átlássuk mivel állunk szemben. Mi az a rendszer, aminek részesei vagyunk minden nap. Ami a médiában játszódik, amiről híreket olvashatunk. Befolyásolja hétköznapjainkat interakciói által, hiszen a politikának más tudományokhoz is van köze, ilyen a gazdaság is, ami azért nem kevés százalékát teszi ki életünknek. Az átfogó elmélet után szükséges látni a tényezőket, melyek alakítják a politikát. Pártok, és politikusok feladatai, tettei mind hatással vannak a társadalomra, annak egyéneire, közösségeire, és annak egészére. Sok féle ideológia, érdek, és érték mentén szerveződnek mindezek, s céljaik sem egyformák. Láthatjuk majd, hogy annyira nem is egyszerű átlátni egy ilyen rendszert. A legkisebb tényező elmaradása, vagy gyors ütemű fejlődése is képes felborítani egy rég felépített rendszert. Minden tényező hatással van minden másik összetevőre. Lehetnek események, új társadalmi és politikai szereplők, melyek megléte megakadályozhatja a fejlődést. Ugyanakkor állandó jelenléttel bír a társadalom és a politika párhuzama is, melyek nem léteznek egymás nélkül, szükségük van egymásra ahhoz, hogy fennmaradjanak. Pártokon és ideológiákon belül is megtalálható a megosztás a különböző nézetek alapján. Ki, miért, mi célból lépett az adott ideológia útjára, mit képviselnek? S mindezek közül egy konkrét példát, egy magyar politikai pártot, a Fidesz történetiségét felhasználva láthatjuk, hogyan is alakul egy párt szerkezete, ideológiája a történelem során.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2000-es évek magyar drogpolitikájának alakulása(2013-04-17T10:31:33Z) Biró, Edit; Balogh, László Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatomban a Magyarországon kialakult drogkereskedelem és kábítószerpiac történeti hátterét, illetve az ebből kibontakozott drogpolitikát igyekszem bemutatni, különös tekintettel a 2000-es évek elejétől napjainkig, kitérve a problémakör stratégiáira. Célom, hogy az elmúlt évek magyar drogpolitikáját elemezve képet adjak a probléma kezelése érdekében tett főbb tevékenységekről, célkitűzésekről és az általuk el- vagy el nem ért eredményekről. Témaválasztásomat a narkotikumok robbanásszerű térnyerése és az általuk okozott súlyos (többek közt) társadalmi probléma befolyásolta.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar választási rendszer 1989 után(2013-04-17T10:32:08Z) Bunda, Dávid; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarDolgozatom célja, hogy bemutassam egy helyi, jelen esetben a 2010-es tiszavasvári önkormányzatai választás menetét és kereteit az intézményrendszeri hátterével és jogszabályaival együtt. Emellett pedig, hogy megtaláljam az ok-okozati összefüggését a választások végkimenetele és az azt megelőző „előjelek” között, azaz, hogyan sikerült egy szinte tradicionálisan MSZP-s településen elsöprő győzelmet aratnia, a szinte még gyerekcipőben járó JOBBIK Magyarországért mozgalomnak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Együttműködési stratégiák a szélsőjobboldali pártok között az EP-ben(2013-04-17T10:32:50Z) Kiss, Szandra; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarHipotézisem szerint az Európai Unióban a Front Nationalnak, mint nyugat-európai radikális jobboldali pártnak, eltérő kapcsolatépítési irányai vannak, mint az egykori szocialista rendszerrel sújtott kelet-közép-európai Jobbik szervezetének. Munkámmal ezt a hipotézist igyekszem alátámasztani. Írásomból továbbá kirajzolódik, hogy a kezdetektől az EU-ban jelen lévő FN inkább bír vezető szereppel az Európai Unióban, mint a 2009 óta delegáltakat küldő Jobbik. Mindezt úgy, hogy mindkét pártnak azonos számú képviselője van jelenleg az EP-ben. A dolgozat során nyomon követem a két vizsgált párt nemzeti fejlődését, ezt követően pedig az Európai Unióban való szerepvállalásukat. Az első szakasz elengedhetetlen a specifikumok feltárásához, ezáltal az Európa-politikájuk megértéséhez.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar politikai törésvonalak és ideológiák a rendszerváltás éveiben (1989-2004)(2013-04-23T07:25:39Z) Danyi, Mária; Nagy, Levente; DE--TEK--Bölcsészettudományi KarAz ideológiák és törésvonalak kapcsolataTétel Korlátozottan hozzáférhető Magyarország gazdasági válságának háttere(2013-04-24T12:06:37Z) Bécsi, Mária; Berényi, Zoltán; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar„Mert nincs a pénznél emberek között nagyobb Gonosz, miatta városok pusztultak el” (Szhopoklész – Antigoné) Szakdolgozatomban a magyar embereket és a magyar gazdaságot érintő folyamatos és egyre súlyosbodó válság hátterében rejlő okokat kívánom feltárni. A jelenlegi helyzet megértéséhez a rendszerváltozást megelőző időszakot bár csak érintően tárgyalom, de véleményem szerint kívánatos az akkori politikai elit tevékenységét elemezni, mely megalapozta a ma működő termelő reálgazdaságtól elszakadt „pénzipar” és az ultraliberális rendszer kialakulását, ami az állam és a társadalom eladósításának és kifosztásának szolgálatában áll. E gazdaságpolitika nincs tekintettel a társadalom, az ország és a nemzeti érdekekre, továbbá nem biztosítja a társadalmi igazságosság, a szociális biztonság, mint az alapvető demokratikus értékeket és az állam által szavatolt jogegyenlőséget. Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy milyen hatással voltak, illetve vannak a hibás gazdaságpolitikai intézkedések, az egymást követő kormányzatok sorozatos felelőtlen lépései és a monetáris politikai döntések hazánk gazdasági helyzetére.