Hallgatói dolgozatok (Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézet)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézet) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 66)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Struktúraváltás a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház- RendelőintézetbenPiroska, Miklós; Tölgyes, Anna; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatom a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet fekvőbeteg szakmaszerkezeti változástatásait és annak 1 éves időtávon belüli gyakorlati megvalósítását mutatja be. Alapvető célja egy olyan struktúraváltást előkészítő tanulmány megalkotása, mely megalapozza a végrehajtást. A szükségletalapú ellátásszervezésen, mint ideális eseten túlmutatva, a lehetőségek figyelembevételére is fókuszálva került összeállításra a koncepció. Az intézet számára sok esetben évek óta objektív okokból elhalasztott és a folyamatosan változó környezet hatására szükséges ágyszám módosítások végrehajtása a cél. Ezáltal az ellátási területen élő lakosság igényeihez és a kor követelményeihez illeszkedő szakmaszerkezet alakulhat ki. További eredményeként a tényleges működés jövőbeli benchmark elemzése által egy jobban összehasonlítható fekvőbeteg ellátási rendszer alakul ki, mely megfelelő következtetések levonására alkalmas. Ez alapján az intézeti menedzsment elvárások és a szakmai munkához kapcsolódó döntések megalapozottabbak lesznek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egyensúly és koordinációs képesség fejlesztése óvodás korban fejlesztőközpont menedzselésén keresztülAngyal, Andrea; Márkus, Éva; DE--Gazdaságtudományi KarMinden gyermek mozgása saját ütemben fejlődik. Egész életünk során a mozgásfejlesztés pozitív hatású. Ha egy gyermek mozgásfejlődésében mozgásfejlődési fázis kimarad, késik vagy felcserélődik legfontosabb alap készségekben az egészséges átlagos szint elérhető fejlesztéssel. Ehhez viszont személyre szabott a gyermek fejlettségi szintjéhez igazodó pedagógiai és mozgásterápiás módszerek szükségesek. Tanulmányomban az óvodás korú gyermekek egyensúly és koordinációs képesség fejlesztésének lehetőségeit, ezek közül a magánellátásban méltán népszerű TSMT terápia elméleti alapjait mutatom be szekunder irodalmak elemzésével. Kiemelten elemzem saját vizsgálat keretében helyi fejlesztő központ menedzserlését, hogyan lehetséges hosszútávon versenyképes árakat és minőséget megőrizve sikeresen működtetni mozgás terápiát nyujtó szolgáltatást.Tétel Korlátozottan hozzáférhető EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAI ÉS FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEIVÖRÖSNÉ GAJDÁCSI, ANITA; JÓZSÁNÉ DR. KISS, IRÉN; DE--Gazdaságtudományi KarHogyan érhető el az egy épületen belül megtalálható egészségügyi, szociális és gyermekjóléti alap- és szakellátások szoros együttműködése, mely kihívásokkal kell megküzdenie a szolgáltatóknak és milyen fejlesztési lehetőségeket rejt magában ez az összetett rendszer. A közszolgáltatások folyamatos biztosítása érdekében elengedhetetlen a szolgáltatások minőségének rendszeres felülvizsgálata, fejlesztése, a szolgáltatástípusok bővülése. A tervezésnek, szervezésnek és megvalósításnak az ellátási terület jellegzetességeihez és a lakosság szükségleteihez, igényeihez kell igazodnia. Az egészségügyi és szociális ellátások fejlesztése, szakmai együttműködésének bővítése egyéni, társadalmi és gazdasági érdek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy kardiológiai magánrendelő indítása többszempontú döntéstámogató módszerek alkalmazásávalBródi, Laura; Karcagi-Kováts, Andrea; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomamunkámban egy kardiológiai magánrendelés elindítása kerül részletes bemutatásra. Ezt követően többszempontú döntéstámogató módszerek alkalmazásával objektív döntéshozási mechanizmust mutatok be - egy konkrét példán keresztül meghatározott szempontok és a súlyok alapján.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Hemopoetikus Transzplantációs Részleg kezelési adatainak trendanalízise, és a „JACIE” akkreditált minőségirányítási rendszerének hasznossága az eredmények tükrébenHodosi, Katalin; Dombrádi, Viktor; DE--Gazdaságtudományi KarA Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszéke 2003 óta végez autológ, 2016 óta allogén hemopoetikus őssejt transzplantációt, a vérképző- és nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedései kezeléseként. 2015-ben az európai minőségügyi akkreditációs szervezet a Joint Accreditation Committee ISCT-Europe (JACIE) által minősítést kapott. A dolgozat első részében a JACIE által előírt trendanalíziseket készítettem el, és a transzplantációs adatok vizsgálatát végeztem el. A második rész a terveink szerint 2024-ben a minősített területek körébe bevonásra kerülő allogén őssejt transzplantáció adatait mutatja be, vizsgálva a donorok típusait, és a kimeneteli eredményeket is. Mind az allogén, mind az autológ transzplantációnál a legfontosabb, hogy a betegség lehető legjobb stádiumában kerüljön a beteg őssejt beültetésre, mert szignifikánsan jobb lesz a teljes és a relapszusmentes túlélése. A harmadik, legfontosabb részben a JACIE akkreditáció előtti (2003-2014) és utáni (2015-2022) utáni transzplantációs adatokat hasonlítottam össze. A 2015 utáni adatoknál szignifikánsan jobb a relapszusmentes túlélés a teljes időszakra, és egy évre vonatkozóan is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az otthonról végzett munka hatása a testi-lelki egészségre a COVID-19 pandémia idejénNyáriné dr. Mihály, Andrea; Papp, Csaba Sándor; DE--Gazdaságtudományi KarA COVID-19 pandémia alapvetően változtatta meg egészségmagatartásunkat és munkakultúránkat. A vírusterjedés megakadályozásának egyik eleme volt a fizikai távolságtartás részeként a kötelezően elrendelt otthonról végzett munka. A szakirodalmi adatok alapján az otthoni munkavégzés arányának növekedése negatívan befolyásolta a testi-lelki egészséget és az életminőséget. Dolgozatomban arra kerestem a választ, ez a hatás kimutatható-e magyar mintán, valamint mely alapvető demográfiai, életmódbeli, valamint munkakörülményekhez és munkakörnyezethez köthető tényezők befolyásolják ezeket a változókat. Vizsgálatom célcsoportját felnőtt munkavállalók képezték, akiknél a pandémia kapcsán nőtt az otthonról végzett munka aránya. Az eredmények nem utalnak jelentős testi és mentális állapotromlásra a vizsgált személyek körében. A továbbiakban finomabb statisztikai elemzéssel igyekeztem rámutatni, hogy mely változók befolyásolhatják a testi-lelki egészséget az otthonról végzett munka során. A dolgozat végén ajánlásokat fogalmazok meg a munkahelyen és otthonról végzett munka helyes arányára, körülményeire vonatkozóan, segítve ezzel mind a munkáltatókat, mind a munkavállalókat, hogy megtehessék azokat a lépéseket, amelyek hozzájárulnak a testi-lelki egészség és életminőség javításához, valamint a munka-magánélet egyensúlyának biztosításához.Tétel Korlátozottan hozzáférhető COVID-19: Járványhelyzet menedzsment, védekezési stratégiák, következtetések, -kiemelten járóbeteg-szakellátó szemszögébőlElter, István; Dublinszki-Boda, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomamunka bemutatja, egy konkrét szakrendelő (Szentendre Város Egészségügyi Intézményei) COVID-19 járványra adott vezetőségi válaszait. Elemzi, hogy milyen kormányzati intézkedések kerültek bevezetésre, s hogy ezekre hogyan reagált a vezetőség. A dolgozatban bemutatásra kerülnek egyedi megoldások, melyekkel a védekezési és menedzselési folyamatokat egyszerűsítettük. A dolgozat célja egy olyan összefoglalása a járványügyi helyzetnek, mely egy hasonló helyzetben gyors segítségül tud szolgálni a védekezési stratégiák kialakításához.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A népegészségügyi feladatellátás szabályozása hazánkbanAdorjánné Csapó, Gyöngyi; Ludvigné Simó, Krisztina; DE--Gazdaságtudományi KarA mai magyarországi egészségügyi rendszer hivatott biztosítani a lakosság egészségvédelmét, az egészségügyi ellátás magas színvonalát. A népegészségügyi rendszer működésének összehangolása humán erőforrások, pénzügyi és tudományos eszközök használatát, biztosítását jelenti. Dolgozatom első részében bemutattam a hazai népegészségügy feladatellátás elveit, területeit, működési struktúráját és ennek szabályozását. A népegészségügyi rendszerünket, mivel Európai Uniós tagok vagyunk, össze kell hangolni az uniós elvárásokhoz, előírásokhoz, ezért dolgozatom második részében bemutatom és elemzem az Európai Unió népegészségügyi politikájának lényegét, a működési mechanizmust, a meghatározott feladatokat és tagállamok felé támasztott elvárásokat. Az Európai Unióban a cél egy egységes európai népegészségügyi rendszer kialakítása, mely emeli a szolgáltatások színvonalát és minden uniós polgárnak egységesen biztosítani tudja az egészség megőrzésének magas színvonalát. Ez egy folyamatot jelent, a jogi szabályozási környezet megváltoztatását, egy harmonizációs folyamatot, melynek mi is részesei vagyunk. Dolgozatom hipotézise az, hogy a népegészségügy hazai szabályozása megfelel az uniós elvárásoknak, a jogharmonizációs folyamat jól halad, a hazai népegészségügyi rendszerünk próbál megfelelni a mai Európai Uniós elvárásoknak, de szükség van további felzárkózásra, fejlődésre. Az uniós normák átvétele, a jogharmonizáció egységesíti népegészségügyi rendszerünket és összehasonlíthatóvá válik a rendszerek teljesítménye.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A praxisközösség diplomás ápolói szemmelKomoróczy, Erzsébet; Szabóné Gombkötő, Éva; DE--Gazdaságtudományi KarAz eltelt évek alatt számos praxisközösségi fejlesztések valósultak meg részben svájci, részben uniós, részben hazai források felhasználásával. 2021 januárjától lehetőség nyílt arra, hogy a hagyományos háziorvosi szolgálatok praxisközösségekbe tömörülhessenek és állami finanszírozással biztosítva legyen működésük. A választott témám célja a dolgozatomban diplomás ápolóként és férjem személyes tapasztalatait figyelembe véve ismertetem a praxisközösségek jelentőségét az alapellátásban. A krónikus gondozás keretében történő, magas vérnyomás, diabétesz és daganatos betegségek vizsgálatában elért eredményeit a praxisában. Bemutatom a többletszolgáltatások nyújtásának, ezen belül a diplomás ápolók munkájának fontosságát elsősorban a prevenciós tevékenységeken keresztül.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A peer review szerepe a minőségbiztosításban és a szakorvosjelöltek képzésébenFekete, Balázs Imre; Bágyi, Péter Zsolt; DE--Gazdaságtudományi KarJelen diplomamunkámban szeretném bemutatni a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus Központi Radiológiai Diagnosztikán működő kettős leletezési (peer review) rendszert, annak lépéseit a gyakorlatban, valamint a több évet átölelő rendelkezésre álló adatokat felhasználva szeretném bizonyítani a peer review szakorvos képzésben, minőségfejlesztésben betöltött hatékonyságát. Az adatok elemzésekor mind az osztályszintű, mind pedig az egyéni fejlődést szeretném bizonyítani és bemutatni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Összefüggés vizsgálata a diabetes előfordulási gyakorisága és a gazdaság fejlettségének vonatkozásábanDr. Kaibás, András; Bíró, Klára; Boruzs, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarA diabetes egyre növekvő előfordulása az egyik legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő egészségügyi kérdéssé vált a világon. Prevalenciájának növekedése a világ legtöbb régiójában párhuzamosan zajlik a gyors gazdasági fejlődéssel. A jelen dolgozatban vizsgált országok esetében az adott időszak alatt minden esetben folyamatosan nőtt a diabetes prevalencia, párhuzamosan az egy főre jutó bruttó hazai termék növekedésével. Az emelkedő tendencia megfigyelhető volt a Világbank klasszifikáció alapján magas, felső-közép és alacsony-közép kategóriákba sorolt országok között is. A nagy átlagtól való eltérés hat ország adataiban volt megfigyelhető. Portugália és Csehország esetében a hasonló gazdasági fejlettségű országokhoz képest jelentősen magasabb, míg Türkmenisztán, Görögország, Kazahsztán és Izland esetében jelentősen alacsonyabb volt a diabetes előfordulása.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egészségügyi szolgálatok gépjárműbeszerzésének lehetőségei többszempontú döntéstámogató módszerek alkalmazásávalDr. Kiss, Márk Tamás; Karcagi-Kováts, Andrea; DE--Gazdaságtudományi KarAz elmúlt évtizedben az egészségügyi alapellátásban jelentős változások történtek, új és szélesebb feladatkörökkel látták el elsősorban a családorvosi praxisokat. A megújult ügyeleti rendszerbe illeszkedő praxisok és szolgáltatók sok esetben a nagy távolságok és az ügyeleti időben nem elérhető tömegközlekedés miatt gyakran a beteg otthonában vagy a balesetek helyszínén kell, hogy segítséget nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ügyeleti helyszín akár 50-70 km-re is lehet a beteg otthonától vagy egy baleset helyszínétől. Sürgős segítségnyújtáskor nemcsak az időfaktor számít, hanem az esetleges felszerelés oda szállítása is, mely csekély mértékben különbözik csak egy komplett rendelő vagy egy bizonyos mentőautók teljes felszerelésétől.Tétel Korlátozottan hozzáférhető ACE-gátló gyógyszerek hatása a sarcoidosis laboratóriumi diagnosztikájára és a szervezeti magatartásraFagyas, Miklós; Tóth, Attila; DE--Gazdaságtudományi KarA sarcoidosis egy granulomatózus gyulladással járó megbetegedés, mely leginkább a középkorú felnőtt lakosságot érinti. A diagnózis felállításában és a kezelés sikerességének megítélésében jelentős szereppel bír az esetenként magas angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) aktivitás meghatározása. Azonban az ACE-gátló gyógyszerek jelentősen csökkenthetik az ACE-aktivitását, így befolyásolva a diagnosztikai- és kezelési döntések meghozatalát. Célunk egy olyan mérőmódszer beállítása volt, mely bármely ACE-gátló gyógyszer jelenlétét képes objektíven kimutatni a mintában, valamint megvizsgálni, hogy a betegellátásban kért ACE-aktivitásméréseket milyen arányban befolyásolta az ACE-gátló gyógyszerszedés és ez hogyan hatott a klinikai döntéshozatalra. A retrospektív vizsgálatban azon betegeket eredményeit elemeztük, akiknek 2014 és 2021 között diagnosztikai-célú ACE-aktivitásmérése történt. Az ACE-aktivitás 4-, 35-, 400-szeresére hígított szérum mintákból fluoreszcens kinetikus módszerrel kerültek meghatározásra. A vizsgált időszakban összesen 1853 diagnosztikai-célú mérés történt, melyből 30 beteg eredménye nem került kiértékelésre hiányzó klinikai- vagy mérésitechnikai adat miatt. Háromszázkettő (17%) esetben találtunk ACE-gátló hatást (>80%), melynek következtében jelentősen csökkent a szérum ACE-aktivitása az ACE-gátlót nem szedő betegekhez képest (medián [interquartilis tartomány], rendre: 4,42 [2,93-6,75] U/L; 11,32 [8,79-13,92] U/L; p<0,01). A referencia tartomány (RT) alá eső betegek 83%-a legalább normál tartományba eső ACE-aktivitással rendelkezne, míg a RT-ba eső betegek 43%-a RT feletti értékkel rendelkezne, ha nem szedne ACE-gátló gyógyszert. Így legkevesebb 61 beteg sarcoidosia nem, vagy késve kerülhetett felismerésre az ACE-gátló kezelés miatt a vizsgált időszakban. A klinikusok mindössze 3 beteg esetében hozták összefüggésbe az alacsony ACE-aktivitást az ACE-gátló kezeléssel. A beállított módszerrel már eredményközléskor felhívható a klinikus figyelme az ACE-gátló gyógyszer zavaró jelenlétére, így segítve a döntéshozatalt és az eredmények megfelelő interpretációját. Ezzel jelentősen rövidíthető a diagnózisalkotás ideje, költsége, hatékonysága és eredményessége.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A vényköteles altatók, nyugtatók kiváltásának vizsgálata Magyarországon és egy patikai példán keresztül 2018-2021 közötti időszakbanSmajda, Szilvia; Boruzs, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarDolgozatomban a vényköteles altatók kiváltásának arányát vizsgáltam országos szinten, illetve egy patika szintjén a vényköteles és nem vényköteles altatók és nyugtatók kiváltásának arányváltozását a 2018-2021 közötti intervallumban, tehát a Covid19 világjárvány előtti és utáni időszakban. Mivel a világon minden 8. embert érint mentális betegség, illetve az alvászavar is gyakran előforduló kórkép, így egyre fontosabb szerepet töltenek be mind a nyugtatók, mind az altatók. Célom, hogy megvizsgáljam, hogyan változott az altatók és nyugtatók aránya és erre hatással volt-e a Covid19 járvány. Kutatásom során a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) adatbázisát, illetve a patika adatbázisát használtam fel és statisztikai elemzéssel dolgoztam fel az adatokat. A kutatásom során mind patika, mind pedig országos szinten, azt az eredményt kaptam, hogy a vizsgált 4 év során ezeknek a gyógyszereknek az összesített DOT forgalma hasonlóan magas. A hatóanyagokat tekintve az alprazolam és a klonazepam hatóanyagok DOT forgalma mutatott kimagasló eredményt, amely annak tudható be, hogy ezekhez sorolhatjuk a legtöbb gyógyszerkészítményt. A patika statisztikai adatai alapján a vényköteles és vénynélküli gyógyszerek közötti arány a Covid19 járvány alatt megváltozott, a vénynélküli gyógynövénytartalmú gyógyszerek eladásának százalékos aránya jelentősen nagyobb volt, mint a vényköteles gyógyszerek esetében. Ez arra vezethető vissza, hogy a pandémia idején az emberek nem jutottak el orvoshoz, illetve ehhez az is hozzájárulhat, hogy napi szinten népszerűsítik ezeket a termékeket az online platformokon is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Optimalizációs törekvések a csemegekukorica terméshozamának és egészségre gyakorolt hatásásnak párhuzamos javításáraNádas, Andrea; Megyery , Attila; DE--Gazdaságtudományi KarA családomban előforduló diabetes mellitus megbetegedés miatt nagyon fontosnak tartottam egy olyan élelmiszer fejlesztéséhez kapcsolódó projekt menedzselését, amely megfelelő mennyiségű, minőségű és összetételű tápanyagok bevitelét eredményezheti. Fontos szempont volt, hogy a több tudományterület együttműködését célzó projekt kialakulhasson, ehhez katalizátorként a projekt menedzsmentjét végző szakemberként felvállaltam, hogy a termelő cégek és az Egyetem különböző karainak bevonásával egy interdiszcliplináris kutatási irányt vázoljunk fel. Ennek keretében a választás a csemegekukoricára, mint jelzőnövényre esett, mely egy rendkívül szenzitív növény. A projektben moduláris együttműködési rendszerben egy komplex, zárt csemegekukorica termesztés-technológiai rendszer kidolgozása volt a cél. Ennek lényege, hogy a nagy és biztonságos termésmennyiség mellett a kidolgozásra kerülő specifikus technológiai rendszer lehetővé teszi speciális minőségű (healthy food), magas lutein és zeaxantin tartalmú végtermék előállítását és piaci értékesítését az élelmiszeripari feldolgozást követően. A projektben a kutatás (Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növénytudományi Intézet, és Általános Orvostudományi Kar, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet), az üzemi, szántóföldi termelés, gazdálkodás és a szaktanácsadás hármas egysége valósul meg, melyet projektmenedzserként koordináltam.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris halálozások összefüggésének vizsgálata a gazasági fejlettség tükrébenDr. Csipkés, Csaba; Boruzs, Klára; Bíró, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarBevezetés: A cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris megbetegedések világviszonylatban vezető halálokokként tarthatók számon. Az ezekkel a betegségekkel összefüggő mortalitás országonként eltérést mutat, mely összefüggésben állhat az adott ország gazdasági fejlettségével, azonban ebben a témában korábban nem történt ilyen jellegű kutatás. Kutatásunk fő célja annak bemutatása, hogy a gazdasági jólét növekedése, illetve az országok gazdasági fejlettsége milyen hatással van a cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris megbetegedések okozta halálozásra. Módszerek: Elemzésünk a European Health for All (HFA-DB) adataira épült, mely során az aggregált adatok összegyűjtését követően korrelációs és determinációs koefficiensek számítására került sor. A korrelációban szereplő változók a cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris halálozások 100 000 főre vonatkoztatott incidenciája, valamint az egy főre jutó GDP voltak. Az adatok elemzése során megvizsgáltuk, hogy a két változó közötti kapcsolat leírható-e másodfokú polinomiális függvényekkel, valamint korreláció analízissel. Eredmények: A kialakult görbék értelmezése alapján megállapítható, hogy szignifikáns kapcsolat van a vizsgált tényezők között, mivel a megfigyelt országok esetében az R érték 1- hez közeli volt. A cerebrovaszkuláris betegségek esetén az R értékek 0,7044 és 0,9815 közötti; a kardiovaszkuláris betegségek esetén pedig 0,7019 és 0,9862 közötti értékek voltak. Kijelenthetjük, hogy minden esetben az egy főre jutó GDP növekedésével párhuzamosan csökkent a cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris betegségek okozta halálozások incidenciája. Megbeszélés: A kutatás eredménye azért fontos, mert hozzájárulhat olyan országok egészségpolitikájának, egészségügyi rendszerének fejlesztéséhez, ahol még nem tapasztalható a cerebrovaszkuláris és kardiovaszkuláris betegségek okozta halálozások incidenciájának csökkenése; illetve adott országban megjósolhatja egyes népbetegségek által okozott halálozások előfordulását az adott ország gazdasági fejlettsége ismeretében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az ápolók kompetenciái és hatásuk az ápolók pályán maradásáraDovalovszkiné Tóth , Tünde; Vidáné Fábián, Valéria; DE--Gazdaságtudományi KarKutatásom célja megvizsgálni, az ápolók elégedettek-e munkafeladataikkal, munkavégzés során milyen tényezők akadályozhatják őket, mint például hatáskörök illetékességek. Kutatásom célja továbbá, hogy megvizsgáljam, munkavégzés során egyáltalán el tudják-e dönteni, hogy mely feladatok kinek a hatáskörébe tartozik, végeznek-e „hagyományosan” orvosi jogkörű beavatkozásokat és ha igen, azt milyen felhatalmazás alapján, valamint e jogkörök tisztázása segítené az ápolók pályán maradását. Kutatásom kvalitatív és kvantitatív kutatás. Az adatgyűjtés interneten, közösségi médiában, ápolók számára működő speciális csoportokban zajlott, 2023. március 1. - március 15. között. A vizsgálat célcsoportját képezi a Magyarországon betegellátásban dolgozó és pályaelhagyó ápolók, asszisztensek. A mintaválasztás véletlenszerű mintavételi módszerrel történt. Tervezett elemszám 200 fő. A vizsgált elemszám végül 294 fő lett. A vizsgálat saját kérdőívvel történt. Az ápolók munka iránti elköteleződését jól jellemzik a segíteni akarás és a tevékenységük hasznosságának megélése, mindkettőnek attitűd formáló hatása van. Munkájukat minden probléma ellenére kielégítőnek tartják, összességében viszont alig a vizsgált személyek fele gondolja úgy, hogy elégedettséget érezne. Újra kell definiálni az ápolást és ezt jogszabályban rögzíteni, szükség van tovább törvényi változtatásokra a szakmai kompetencia határok kijelölésére és az ápolói munkakörök és jogkörök rögzítésére. Az ápolók munkafeladatait érintő zavaró tényezőket pedig munkáltatói szinten orvosolni szükséges, hogy a dolgozói elégedettség emelkedjen. Társadalmi kampányok szükségesek, amelyek segítségével bemutatásra kerül az ápolás területén tapasztalható tudományos és szakmai fejlődés folyamata, ilyen módon lehet informálni a társadalmat és legyőzni az ápolással kapcsolatos sztereotípiákat és újra építeni a szakma presztízsét.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Szakápolás szükségessége az időseket ellátó bentlakásos szociális intézmények vonatkozásábanTörő, Katalin; Beke, Gabriella; DE--Gazdaságtudományi KarKutatásom célkitűzése volt annak vizsgálata, hogy a betegbiztonságot, kórházi ápolási napok arányát és ezáltal a gondozottak jóllétét hogyan befolyásolja a bentlakásos szociális intézményekben a szakápolási tevékenységre feljogosító szakápolási engedély megléte, illetve az egészségügyi végzettséggel rendelkező dolgozók aránya a szakápolást igénylő ellátottakhoz viszonyítva. Az alábbi kérdésekre kívántam választ kapni: • A bentlakásos szociális intézményekben élő idős gondozottak általános egészségügyi állapota megköveteli-e a szakápolási feladatok helyben történő ellátását? • Az intézmények rendelkeznek-e a jogszabályban előírt személyi és tárgyi minimum feltételekkel a szakápolás végzéséhez? • Az intézményi szintű szakápolási feladatok a jelenlegi ellátottak körében mennyi napi munkaidő ráfordítást igényelnek, valamint csökken-e a kórházi ápolási napok száma, amennyiben helyben megoldott a szakápolás (egészségügyi végzettségű dolgozók alkalmazásával)? • Bizonyítható-e, hogy az idősotthonok gondozottjainak helyben történő szakápolása kevesebb terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre? Ez a jelenlegi jogszabályi környezetben, a jelenlegi egészségügyi humán erőforrás mellett megvalósítható-e széles körűen, amennyiben nem, milyen feltételekkel lehetne az? A kutatási módszertanom során főleg a kérdőíves kutatást részesítettem előnyben, de három esetben mély interjút is alkalmaztam (három-három órában), mely alapján megszerzett ismereteket szintén beépítettem a dolgozatomba. A Szolnoki, Törökszentmiklósi, Jászberényi, Jászapáti Járás bentlakásos szociális intézményeiben 2022.04.01. és 2023.04.01. közötti, pandémia utáni időszakra vonatkozóan elvégzett felmérésem alapján az alábbi válaszokat kaptam: Igen, az idős gondozottaknak fontos a helyben végzett szakápolási, valamint egészségügyi végzettséggel rendelkező gondozók által nyújtott tevékenység ahhoz, hogy csökkenjen a kórházi ápolási napok száma, valamint időben megkapják a szükséges ellátást, így biztosítsák az elvárható életminőséget, egészséget, jóllétet. Az idősotthonokban történő szakápolási feladatok megvalósításához azonban jelentős erőforrások és kormányzati beavatkozás szükséges.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Bizonyítékon alapuló gyógyítás a CserkeszőlőFürdő és Gyógyászati KözpontbanVass, Gabriella; Nádas, Katalin; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomadolgozatom témájának középpontjában egy gyógyászati központ áll. A dolgozat célja ismertetni a Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ gyógyászati részlegét. A dolgozatom választott témaköre a bizonyítékon alapuló gyógyítás és a humán erőforrásmenedzsment. Az intézmény bemutatása érdekében az esettanulmány módszertanát alkalmaztam. Cserkeszőlő polgármesterével, a gyógyászati központ egykori gyógyászati vezetőjével és a gyógyászati központ adminisztrációs vezetőjével készítettem interjút. A dolgozatomban a gyógyászati részleg kialakulását, valamint a munkaerőtoborzást és a megtartási, motivációs stratégiákat mutatom be.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Alkohol- és Kábítószer-fogyasztás MagyarországonPrikidánovics, Imola; Danyi-Boll, Anikó; DE--Gazdaságtudományi KarDiplomamunkámban hazánk alkohol-és kábítószer-fogyasztását kutattam, hogy friss képet kapjunk a mai magyar társadalom élvezeti szereinek használatáról. Az adatok kinyeréséhez egy kérdésekből álló online űrlapot alkalmaztam, amit teljesen anonim módon lehetett kitölteni. Az adatok megdöbbentőek lehetnek, és azért tartom fontosnak ennek a kutatását, hogy tudjuk népegészségügyi és kulturális szempontból a jövőre nézve mire számíthatunk. A kérdések nagyrészét a szerhasználat gyakoriságáról tettem fel, hiszen érdemes tudni, hogy milyen irányba halad a társadalom, és lehet célszerű a jövőre nézve a toxikológus képzésre több energiát fordítani.