Hallgatói dolgozatok (IK)
Állandó link (URI) ehhez a kategóriához
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (IK) Tárgyszó szerinti böngészés ".net"
Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 5)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Eszközkiadó automata vezérlőprogramjának fejlesztéseGörög, Demeter; Pánovics, János; DE--Informatikai KarSzakdolgozatom keretében egy eszközkiadó automata vezérlőprogramját készítettem el és mutatom be. A programot C# nyelven írtam, illetve az adatbázist is én terveztem hozzá. Indoklom, hogy miért kellett ezt a projektet megvalósítani, milyen problémák voltak a meglévő rendszerrel, mik az új rendszerrel szembeni követelmények, majd ezek alapján az új rendszer rendszertervét kellett elkészíteni. A felhasznált technológiák ismertetése után a fejlesztés menete következik, végül pedig a program bemutatása.Tétel Korlátozottan hozzáférhető MFGP Audio SzoftverZabos, Péter Roland; Kósa, Márk Szabolcs; DE--Informatikai KarTeljesen elengedhetetlenné vált bármely számítógépes szoftver használata LP-k, (long play) de egyetlen zeneszám elkészítésekor is. Az is fontos része lehet az alkotói munkának, hogy szoftverekkel már az effekt pedálok is helyettesíthetők. Az MFGP (Mostly for Guitar Players) alkalmazás a számítógép által nyújtott ezen előnyök ötvözésére készült. Egyaránt használható zeneszerkesztőként, zene lejátszóként továbbá különböző effekteket és hangolót is nyújt a feltörekvő gitárosoknak, akik saját maguk szeretnék hangzásukat kialakítani és felvételeiket kedvükre szerkeszteni. Emellett a modellezett looper pedál is egy jól bevált gyakorlási lehetőséget nyújt, többsávos kíséret létrehozására is alkalmas lehet, ezen felül fejleszti az improvizációs, illetve komponálási készségeket. Azon felhasználóknak, akik nem ismerték még ki teljes mértékben a hangok elhelyezkedését a gitár nyakán, azoknak segítséget nyújthat a skála kirajzoló funkció. A szakdolgozat az audió programozás által nyújtott azon eszközöket és módszereket fogja részletesebben taglalni, melyek a szoftver elkészítését lehetővé tették.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Webalkalmazás fejlesztése ASP.NET Core és Blazor technológiákkalGörög, Demeter; Pánovics, János; DE--Informatikai KarA Diplomamunkám keretében folytattam a BSc szakra készített Szakdolgozatom témáját. Akkor egy eszközkiadó automata vezérlőprogramjának fejlesztését készítettem el, azonban az a teljes rendszernek csak egy részét fedte le. Szükség volt még egy menedzsment felületre, ahol az automaták karbantartói képesek eszközöket felvenni, jogosultságokat beállítani, az automatákat feltölteni stb. Ezt sikerült most elkészíteni. Bemutatom a felhasznált technológiákat, a szoftver architektúráját és az egyes komponenseket részletesen.Tétel Szabadon hozzáférhető Webes alkalmazásfejlesztés Oracle adatbázison(2010-11-24T10:35:34Z) Balmaz, Tamás; Bérczes, Tamás; DE--TEK--Informatikai KarEgy fiktív online étterem webes megvalósítása Oracle adatbázist és ASP.NET-t használva.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Webes-alkalmazás fejlesztése szabadon választott témában(2012-05-09T10:20:38Z) Rigó, Balázs; Kuki, Attila; DE--TEK--Informatikai KarA felhasználók fel tudnak tölteni termékeket. Továbbá meg tudják adni címüket. Az adminisztrációs csoportba tartozók menedzselni tudják ezeket a termékeket. A program kényelmes és biztonságos kezelőfelületet biztosít ezen funkciók eléréséhez.