Fogorvostudományi Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Általános Orvostudományi Kar
Fogorvostudományi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Nánási Péter)
tudományág:
- klinikai orvostudományok
Böngészés
Fogorvostudományi Doktori Iskola Cím szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 18 (Összesen 18)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A gyökércsatorna morfológia hatása a gyökércsatorna megmunkálásra és a gyökértömés minőségéreJuhász, Alexander; Dobó Nagy, Csaba; Hegedűs, Csaba; Juhász, Alexander; Fogorvostudományi doktori iskola; Fogorvostudományi KarDolgozatomban arra kerestem a választ, hogy a gyökértömések sikerességét milyen számos tényező befolyásolhatja. Vajon relevánsak-e ezek a később említett módszerek, ha in vitro kísérleti körülmények között végezzük? Vajon hűen modellezik, vagy értékelik azokat a történéseket, amik nem kísérletes körülmények között, hanem az élő szervezet fogaiban és környezetében fordul elő, történik? Jobb-e egy kísérleti folyamat adott pillanatban történő feltérképezése, vagy a hosszú távú követés nyújt-e relevánsabb információt ennek tanulmányozásához? A fogbél felé történő bakteriális inváziót számos szinten lehet megelőzni, illetve védekezni ellene. A pulpát érintő bakteriális penetráció következtében kivitelezendő therápiás beavatkozás(ok), nevezetesen a gyökércsatorna megmunkálás sikerességének okát próbáltuk vizsgálni olyan esetekben, amikor bizonyos kiindulási értékek ( gyökércsatorna lefutás) a vizsgálat során teljesen ellentétesek voltak. Az egyenes és a görbe gyökércsatornák különbsége egyértelmű, ha akár csak a morfológiáról, de a megmunkálásról is van szó. Úgy gondolom, hogy a fog gyökérkezelésének és gyökértömésének egymásra épülő folyamataiban minden tényezőnek van egymásra hatása. Aztán azt a körülményt is vizsgáltuk, hogy ezek a megmunkálási és gyökértömési folyamatok hosszú távon milyen összefüggéseket mutatnak. Az egyértelmű volt, hogy a gyökércsatorna megmunkálási hibák (AT) fontos és valójában negatív jelentőséggel bírnak a gyökértömések hosszú távú sikerességének szempontjából. A folyadékfiltrációs vizsgálatunk, amely hosszú távon elemezte a különböző típusú gyökértömő sealerek zárási tulajdonságát különböző morphológiájú fogcsoportok esetén azt bizonyította, hogy a Sealapex (Ca-hidroxid típusú) sealer jobban degradálódik az idő múlásával, mint Pulp Canal Sealer (ZOE-tartalmú). Nedves környezetben bekövetkezik a gyökércsatornában a gyökércsatorna falához igazodó zárási tulajdonságuk romlása. Lehet, hogy ezt a degradációjukból bekövetkező folyamatos romlást egy ideig képes kompenzálni a gyökértömések egy másik fázisának, a guttaperchának a nedvesség hatására bekövetkező, de csak limitált hatású és idejű duzzadása. Vizsgálatunk során az derült ki, hogy ezek az ellentétes hatások (degradáció, duzzadás) az idő során nem teljesen kompenzáló folyamatok. A sealerek degradációja folyamatos, a guttapercha duzzadása időleges. Ezért nem jöhet létre hosszú távon az, hogy ne romoljanak a gyökértömések zárási tulajdonságát elemző folydékfiltrációs eredmények akár egyenes, akár görbe gyökércsatornákról legyen szó. A mikro-CT rendkívül érzékeny in vitro vizsgáló módszer, mely bizonyítottan alkalmas a bonyolult gyökércsatorna morphológia feltérképezéséhez. A gyökércsatorna megmunkálás eredményei is kvantitatívan mérhetőek, hiszen a megmunkákás által létrejött háromdimenziós felszín, térfogat és SMI változás detektálható. Kvantitatív és kvalitatív eredményeket produkál úgy, hogy szeparált és szimultán 3D rekonstrukció érhető el vele. Hátránya, hogy magas az ára, időigényes a vizsgálat, magas a radiációs dózisa és sajnos alkalmatlan klinikai használatra. Kísérletünkben igazoltuk, hogy az SMI változás, mely majdnem minden gyökércsatorna megmunkálással foglalkozó mikro-CT közleményben közölt adat, nem érzékeny faktora a gyökércsatorna megmunkálásnak. Könnyen hihető, hogy a gépi megmunkálás során körösödő gyökércsatorna emeli az SMI értékeket, de ennek szignifikanciája mégis csak néhány közleményben szerepel. Az SMI értékeknek szerintünk kétirányú változása következik be a megmunkálás során. Az SMI növekedés mellett az SMI értékek csökkenése is bekövetkezik párhuzamosan, mert különösen a koronális harmadban excentrikusan dolgozó gépi műszer konkáv felületeket hzhat létre, ezáltal csökkentve az SMI értéket. Ez a kettősség okozza azt, hogy az SMI változás nem érzékeny faktora a gyökércsatorna megmunkálás eredményességének. A gyökércsatorna megmunkálás teoretikusan akkor jó, ha a feltágított csatornának minél kisebb a felülete, hiszen a gyökércsatorna fala mentén jöhet létre a mikroszivárgás jelensége. Ha a feltágított gyökércsatornának minél nagyobb a térfogata az meg azért jó, mert úgy könyebb jól kompaktált gyökértömést kivitelezni benne. Ezért gondoltuk azt, hogy a delta A/delta V arányszám jól mutathatja meg az ideális formához való igazodást. Minél kisebb ez a szám, annál ideálisabb a feltágított gyökércsatorna. Méréseink során statisztikailag szignifikánsan kisebb volt ez a paraméter egyenes csatornák esetén a görbékkel összehasonlítva. Ez is bizonyítja, hogy görbe gyökércsatornákban sokkal nehezebb az ideálishoz közelítő feltágítást végezni. Ez a megállapítás vonatkozik nem csak a különböző morfológiával rendelkező emberi fogakra, hanem a standardizált műanyag blokkokra is. Hasonló szignifikanciai különbség mutatkozott egyenes és görbe műanyag blokkok feltágítása során is. A gyökércsatorna megmunkálása bonyolult folyamat, melyben fontos szerepe van a megmunkáló személynek. Még a tapasztalt endodontusok esetén is előfordul a nem kívánatos csatornaforma kialakítása. A műszer a koronális harmadban, ahol kellő hellyel rendelkezik és nem szabja meg a preparálást a gyökércsatorna falával való érintkezés, megmunkáló rendszertől függően excentrikusan dolgozhat. Ezért végeztünk olyan vizsgálatot műanyag blokkokon a gyökércsúcstól 14 milliméterrel koronálisabban, ahol két dimenziós mérőszámokkal elemeztük a gyökércsatorna megmunkálás eredményességét. Ezek az alak faktor, a körösödés és az excentrikus preparálás voltak. A megmunkálás előtti és utáni adatokat összehasonlítva az derült ki a megmunkálás után, hogy az alak faktor szignifikánsan csökkent, az excentrikusság szignifikánsan növekedett és a körösödés értékei nem mutattak szignifikáns változást egyenes műanyag blokkok Pro Taper megmunkálás után.Tétel Szabadon hozzáférhető A monocita-makrofág differenciáció során adott dihidroretinol és a hemoxigenáz-1 hiányának hatása az efferocitózis folyamatáraVincze-Fige, Éva; Szondy, Zsuzsanna; Fige, Éva; Fogorvostudományi doktori iskola; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi Kar::Fogorvosi Biokémiai nem önálló TanszékAz efferocitózis, mely során a fagocita sejtek eltávolítják a szervezetünkben elhalt sejteket, kulcsfontosságú a szöveti homeosztázis fenntartásában. Értekezésem első felében egy új retinoid, a dihidroretinol (DHR) hatásmechanizmusát vizsgáltam az efferocitózis során. Összegezve az eredményeket: a retinoidok elősegítik a pro-reparatív M2 makrofág populáció kialakulását a makrofág érés során, illetve fokozzák az efferocitózist azáltal, hogy indukálják a BMP-2 jelátvitelt a retinsav receptorok működésének szabályozásán keresztül. Kutatómunkám második felében a hemoxigenáz-1 (HO-1) efferocitózisban betöltött szerepét tanulmányoztam kétféle elhalt sejttípus felvétele során. Az alacsony hemtartalmú apoptotikus timociták oldható szignálokon keresztül, az adenilát-cikláz aktiválása nélkül fokozták a HO-1 kifejeződését a felvevő makrofágokban. A magas hemtartalmú eriptotikus vörösvértestek felvétele szintén fokozta a HO-1 kifejeződését, ám sejtfelvétel függő módon. Összességében az adatok alapján elmondható, hogy a HO-1 szükséges a magas hemtartalmú elhalt sejtek felvétele esetén a hem lebontásához, így a megfelelő bekebelezési folyamathoz, és általában hozzájárul az apoptotikus sejt közvetítette gyulladásgátló válasz kialakulásához az efferocitózis során.Tétel Szabadon hozzáférhető Az állkapocsmozgások szenzoros kontrollja a béka zsákmányszerző viselkedése soránKovalecz, Gabriella; Matesz, Klára; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Fogorvostudományi Kar -- Gyermekfogászati és Fogszabályozási TanszékA béka zsákmányszerző viselkedése során az állkapocs mozgásokban szerepet játszó izmok összehangolt működése elengedhetetlen fontosságú. Aktivitásukat motoneuronjaikhoz érkező, a központi motoros neuronhálózat által generált impulzusok és a különböző agyidegek által szállított szenzoros információk befolyásolhatják közvetlenül vagy interneuronokon keresztül. Munkánk során kettős neuronális jelölési technikák alkalmazásával vizsgáltuk a vestibularis és trigeminus rendszer agytörzsi kapcsolatait és céljaink között szerepelt annak felderítése is, hogy a primer afferens trigeminus rostok létesítenek-e közvetlen kapcsolatot a szájnyitásában szerepet játszó másik agyideg a nervus facialis motoneuronjaival. Kísérleteinkkel elsőként mutattunk ki egyértelmű átfedési területeket a nervus vestibularis és a nervus trigeminus neuronális elemei között az agytörzs különböző szintjeiben. Konfokális felvételeken közvetlen kapcsolatokat azonosítottunk az afferens vestibularis rostok és a nervus trigeminus szájnyitásban és zárásban szerepet játszó motoneuronjai között. A talált kapcsolatok sejttesttől mért távolsága arra utal, hogy a vestibularis afferensek nagymértékben hatnak mindkét motoneuron típusra. A nervus trigeminus somatosensoros magjaiban detektált számos vestibularis végződés arra utal, hogy a vestibularis ingerület poliszinaptikus úton is elérheti a nervus trigeminus motoneuronjait. A direkt és indirekt vestibularis útvonalak kombinációja lehetővé teszi a zsákmányszerzés során megkívánt fejmozgások alatt a gyors motoros válaszok létrejöttét, a motoneuronok időben összehangolt aktivációját az állkapocsmozgások során. A konfokális felvételeken nagy számban detektáltunk direkt kapcsolatokat a nervus trigeminus szenzoros rostjai és a nervus facialis motoneuronjai között. Az axodendritikus kapcsolatok lokalizációja alapján elmondható, hogy az izomorsókból eredő és a tractus mesencephalicus útján szállított trigeminalis input szerepe döntő fontosságú a facialis motoneuronok működése szempontjából. Az azonosított közvetlen kapcsolatok többsége mindkét vizsgálatunkban axodendritikusnak bizonyult, ami a jelen és korábbi vizsgálataink alapján arra enged következtetni, hogy a nyelv előreöltésével járó zsákmányszerző magatartás során a primer afferens rostok főként axodendritikus kapcsolatot létesítenek az efferens neuronokkal. Az azonosított monoszinaptikus kapcsolatok morfológiai alapját képezhetik a zsákmányszerzés során a motoros válaszok gyors feedback és feedforward mechanizmusainak szabályozásában. In the prey-catching behavior of frogs the activity of the motoneurons is generated by the central motor pattern generator and modified by sensory information conveyed by different cranial nerves either directly or via interneurons. Using double neuronal labeling techniques, we studied the possible neuronal connections between the vestibular and trigeminal systems in the brainstem, and examined whether the primary afferent trigeminal fibres establish direct contacts with the motoneurons of the facial nerve. We have demonstrated for the first time that overlapping areas exist between the neuronal elements of vestibular and trigeminal nerves at different levels of the brainstem. In the confocal images, direct contacts were identified between the afferent vestibular fibres and the motoneurons of the trigeminal nerve participating in the opening and the closing of the mouth. The distance of the connections from the cell body suggest, that the vestibular afferents affect the activity of both motoneuron types to a great extent. The several vestibular terminals detected in the somato-sensory nuclei of of the trigeminal nerve may indicate that the vestibular information can reach the motoneurons of trigeminal nerve via polysynaptic routes. The combination of direct and indirect vestibular pathways may be one of the underlying mechanisms of a very quick response during the head movements required by prey-catching and of the temporally coordinated activation of the motoneurons during the jaw movements. In the confocal images, we also demonstrated a large number of direct connections between the sensory fibres of the trigeminal nerve and the motoneurons of the facial nerve. It can be concluded, from the localization of the axodendritic contacts, that the trigeminal input originating from the proprioceptors and conveyed via the mesencephalic tract of trigeminal nerve, play important role in the proper contraction of facial motoneurons. The majority of direct contacts identified proved to be axodendritic by both our investigations, which, on the basis of our present and previous research, allows us to conclude that during the tongue prehension behavior the primary afferent fibres establish mainly axodendritic connections with the efferent neurons. The identified monosynaptic connections may serve as one of the neuromorphological substrates to regulate the quick feedback and feedforward mechanisms of motor responses during the prey-catching behavior.Tétel Szabadon hozzáférhető Fogászatban alkalmazható hatóanyagok leadására alkalmas hidrogél és nanogél rendszerek előállítása és vizsgálataBakó, József; Hegedűs, Csaba; Bakó, József; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Fogorvostudományi Kar -- Bioanyagtani és fogpótlástani tanszékÖSSZEFOGLALÁS Munkám első részében sikerült HEMA-PEGDMA alapú hidrogélt, nanorészecskét és nanokompozit rendszert szintetizálni. A gélek a fogászati gyakorlatban alkalmazott „kék fény” (385-515 nm) hatására fotopolimerizáció útján kerültek kialakításra. A nanokompozit hidrogél mechanikai tulajdonságai a mátrixét jelentősen meghaladták. Kioldódás vizsgálat során bizonyítást nyert, hogy a nanorészecskék alkalmazásával a CHX leadása az alap, néhány órás profil helyett, akár 48 órás, elnyújtott hatóanyag kibocsátás érhető el in-vitro. A kutatás második részében biodegradábilis PGA-polimer metakril-csoporttal történő módosításán keresztül került sor „kék fénnyel” (385-515 nm) polimerizálható hidrogél előállítására. Irgacure 2959 alkalmazásával sikerült elérni a 90 másodperces reakcióidőt, amelyet a gyakorlati alkalmazás egyik alappilléreként tekinthetünk. A kialakított MPGA-hidrogél mechanikai tulajdonságai és duzzadási sajátságai, megfelelőek lehetnek a szájon belüli alkalmazáshoz. A hidrogél kioldódási tulajdonságait tekintve a metronidazol hatóanyag leadása a kísérlet körülményei között elég gyorsnak volt tekinthető. Ez a jövőben egyéb anyagcsoportokkal történő kombináció, vagy az alkalmazás helyén fennálló körülmények következtében jelentősen megváltozhat. A rendszer biokompatibilitását az MTT- és az LDH-teszt eredményei is bizonyították, mind az alapanyagok, mind pedig a polimerizált gél tekintetében. HaCaT sejtvonal morfológiai vizsgálata is ezzel azonos eredményre vezetett a 6 és 24 órás megfigyelést követően. Így a MPGA-hidrogél potenciális jelöltként tekinthető biológiai környezetben - szájban fogágy betegségek kezelésében - illetve alkalmas lehet felületmódosított implantátumok integrációját elősegítő eszközként történő felhasználásra. Tanulmányom záró szakaszában PGA módosításaival sikerült a fogászati eszközökre jellemző „kék fény” (385-515 nm) hatására polimerizálható nanorészecskét (MPGA-NP), és ezek felhasználásával PGA-nanogélt előállítani. A kialakított gél mechanikai tulajdonságairól és duzzadási sajátsága bizonyítottuk, hogy az alkalmazás feltételeinek megfelelnek. A PGA-nanogél biokompatibilitását, sejtekre gyakorolt semleges hatását Alamar Blue teszt, fluoreszcens és konfokális lézer szkenning mikroszkópia segítségével is igazoltuk egy hetes időtartamban. Kioldódási sajátságai in-vitro körülmények között még fejlesztésre szorulnak, de bizonyos (20%) mértékű visszatartó hatás kimutatható volt MPGA-hidrogélhez viszonyítva. In-situ polimerizálható hatóanyag-leadó rendszerként történő alkalmazása számos előnyt rejthet magában, melyek további kutatások alapját képezhetik.Tétel Szabadon hozzáférhető Fogászatban potenciálisan alkalmazható új szintetikus csontpótló anyagok vizsgálataHegedűs, Viktória; Dezső, Balázs; Hegedűs, Viktória; Fogorvostudományi doktori iskola; Debreceni Egyetem::Fogorvostudományi KarMunkánk során fogászati felhasználásra potenciálisan alkalmas szilika aerogél (AE) és b-trikálcium foszfát aerogél (b-TCP-AE) csontpótló anyagok sikeres előállitása történt. In vitro vizsgálatokkal kimutattuk, hogy a fenti anyagok nem mutatnak citotoxicitást, ugyanakkor képesek SAOS-2 sejtvonalban oszteoblasztos differenciációt indukálni. In vivo vizsgálatokat követően bizonyítottuk, hogy mindkét csontpótló, de különösen a b-TCP-AE képes prominens csontosodási folyamatot beindítani osszeokonduktív és osszeoinduktív módon. A szövettani-morfológiai eredmények arra utalnak, hogy mindkét mezoporózus csontpótló optimális “scaffolding”-gel, azaz vázképző tulajdonsággal rendelkezik. Vékony-csiszolat metszet készítéssel kapcsolatos kutatási eredmények szerint, az érdesített protonált üvegfelszín MDP tartalmú adhezív anyaggal biztosíthatja az eredményes keményszövetből vékony csiszolat készítését, akkor is, ha titán implantátumot tartalmaz. In our studies, silica aerogel (AE) and β-tricalcium phosphate aerogel (β-TCP-AE) could be produced successfully with optimal mesoporosous physico-chemical properties to be suitable as bone grafting materials, potentially useful in dentistry practices. Based on the in vitro experiments, these materials could induce the osteoblastic differentiation of immature osteosarcoma cell-lines. According to the in vivo experiments, the histopathological results proved that both the aerogel but even more the β-TCP aerogel could generate a reparative ossification by osteoconduction and osteoinduction. According to the morphology and histopathology, both the mesoporous AE and the β-TCP-AE grafts appear provide an optimal scaffold for bone defect’s repair. Based on the hard tissue section preparation, our results showed that the protonated glass surface with MDP adhesive could ensure the success in hard tissue preparation technique, even if contained other kinds of hard materials, like the titanium implant.Tétel Szabadon hozzáférhető Funkcionalizált hibrid aerogél mikrorészecskék tumorellenes hatásának vizsgálata nyirokutakon terjedő tumor sejtekenKirály, Gábor; Juhász, István; Szemán-Nagy, Gábor György; Fogorvostudományi doktori iskolaA metasztázisos tumor növekedés és terjedés útvonalai nem tisztázottak, pedig az orvostudomány egyik kritikus kérdései közé tartoznak. Dagnatos áttét kialakulásához a tumor sejtnek le kell válnia az elsődleges tumorból, és be kell lépnie a vér-vagy nyirokkeringésbe. A nyirokutakon történő metasztázis esetén a daganatos sejtek az elsődleges tumorból a legközelebbi nyirokcsomókba jutnak, és ott képeznek áttétet. A tumor sejteknek a nyirokutak közvetítésével nyirokcsomókba történő jutása az őrszem nyirokcsomó elméletet hozta létre. A hasüregi tumorok esetén a szóba jöhető őrszem nyirokcsomók a főbb hasüregi szervekhez asszociáltak, azonban peritoneális tumorok esetén nem csak a daganat közelében, hanem a test távolabbi részeiben is kialakulhat őrszem nyirokcsomó. Leginkább gyomordaganat esetén megfigyelhető, hogy a daganatos sejtek a hasüregből a mediastinalis régióban lévő nyirokcsomókba jutnak, és ott képeznek áttétet. Számos állatmodellben leírták már a hasüregi nyirokelfolyási utakat, azonban továbbra is vita tárgyát képezi az a megállapítás, hogy a hasüregnek van-e előre meghatározott nyirokelfolyási mintázata. Állatmodellben a hasüregből 3 fő nyirokutat írtak le, melyekben a hasüregből a különböző kolloid, illetve festék részecskékhez hasonlóan a tumor sejtek is a diafragmán keresztül mediastinalis irányba jutottak tovább, és parasternalis nyirokereken keresztül a paratimikális nyirokcsomókba jutottak el. A daganatos megbetegedések kezelésében nagyrészt olyan mellékhatásokkal és korlátozott hatékonysággal rendelkező toxikus gyógyszereket alkalmaznak, melyek legnagyobb hátránya a célspecifikusság hiánya. A konvencionális daganatterápiában a metotrexát (MTX) egy hatékony daganatellenes szer, azonban számos mellékhatással rendelkezik. A MTX felszívódása a növekvő koncentrációval telítődési kinetikát követ a gyomor-bél traktusban, biológiai hozzáférhetősége a tumorhoz dózis függő, nagy MTX dózisok alkalmazása esetén a beadott MTX nagy részét a vesék rövid időn belül kiszűrik. A MTX leadásának célzottá tételéhez a gyógyszer hordozórendszerhez való kötése segít a hatóanyag specifikus helyen való felszabadulásához. Az aerogélek, mint porózus rendszerek a nagy belső felületük, felület/térfogat arányuk, nagy pórus térfogatuk és egységes pórusméretük miatt ideális jelöltek gyógyszerhordozó anyagként történő alkalmazáshoz. Számos közleményben a gyógyszermolekulák aerogélekből történő felszabadulását a célzott szövetnek a normálistól való eltérő tulajdonságaira alapozták. Ilyen lehet a cél szövet megváltozott pH-ja, megnövekedett enzimműködés, redox változások vagy kompetitív gátlás. Munkánk első részében egér állatmodellben vizsgáltuk a hasüregből, nyirokutakon keresztül történő metasztázis kialakulását a felső mediastinalis nyirokcsomókban. Kimutattuk, hogy az intraperitoneálisan oltott tus szemcsékhez hasonlóan az egér daganatos sejtek is a diafragmán keresztül jutottak át, és megjelentek a paratimikális nyirokcsomókban. A kutatás második részében metotrexát (MTX), mint modell citosztatikum hatását vizsgáltuk az egérmodellben alkalmazott SCC VII dagantos sejtek kromatin kondenzálódási folyamataira. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy alacsony koncentrációban (0,1-1 µM) kis méretű mikronukleuszok képződtek, magasabb koncentrációk esetén pedig apoptotikus (1-10 µM) és nekrotikus (100 µM) elváltozásokat tapasztaltunk. Vizsgálataink harmadik részének célja az volt, hogy az újonnan szintetizált H-AG mikrorészecskéket, mint gyógyszerleadó anyagokat vizsgáljuk. A biokompatibilitási eredmények alapján elmondható volt, hogy a H-AG mikrorészecskék serkentették a sejtek osztódását, a tumor sejtek kitapadtak a részecskék felszínére és migrációs vizsgálatokban a daganatos sejtek a részecskék felé mozogtak. Ezek alapján célszerűnek tűnt egy olyan aerogél alapú rendszer létrehozása, amely tumorellenes hatóanyagot tartalmaz. Az aerogél részecskéket MTX-al funkcionalizáltuk (MFH-AG), és különböző kollagenáz aktivitású sejtvonalakon teszteltük a részecskék citotoxikus hatását. A közel sejtméretű MFH-AG részecskék (2 mg/ml-es koncentráció esetén) a szabad, vizes közegben lévő 0,2 mg/ml-es koncentrációjú MTX-al ekvivalens hatást mutatott, a gyógyszer felszabadulás feltétele pedig a sejtek eltérő kollagenáz enzim aktivitása volt.Tétel Szabadon hozzáférhető Intracelluláris kalcium koncentráció-változások vizsgálata nyálmirigyben és vázizombanSkaliczki, Marianna; Almássy, János; Nánási, Péter; Fogorvostudományi doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Élettani IntézetA PhD munkám két részre tagolódik: az első részében különböző klorokrezol sztereoizomerek vázizom típusú rianodin receptorra (RyR1) gyakorolt hatását vizsgáltam azzal a céllal, hogy közöttük megtaláljam a legspecifikusabb RyR1 agonistát, ami kísérletekben a koffein alternatívájaként szolgálhat. A másik részében Ca2+ -függő ioncsatornák plazma membránban való elhelyezkedését vizsgáltam parotis acinus sejtekben. Adataink felhasználásával egy új nyálszekréciós modellt alkottunk, amiben a Na+/K+ pumpák K+ -treabszorbeálnak a lumenből, miközben Na+ -t szekretálnak, ami részben kiváltja ahagyományos paracelluláris Na+ szekréciós útvonalat.Tétel Szabadon hozzáférhető Investigation of potential mechanisms involved in the anti-inflammatory effects of apoptotic cellsPallai, Anna; Szondy, Zsuzsa; Pallai, Anna; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Biokémiai és Molekuláris Biológiai IntézetIsmert, hogy az apoptótikus sejtfelvétel erős gyulladáscsökkentő választ vált ki makrofágokban. Korábban azt gondolták, hogy TGF-β az apoptótikus sejtfelvétel során a legfontosabb, sőt az egyetlen gyulladáscsökkentő citokin, mely közvetíti ezt a gátló hatást. Az elmúlt évek eredményei azonban cáfolják a TGF-β kizárólagos szerepét. Munkacsoportunk megállapította, hogy az apoptótikus sejteknek kitett makrofágok adenozint is termelnek, amely gátolja az apoptótikus sejt által indukált gyulladási választ citokin függő módon a makrofág adenozin A2A receptorok aktiválásán keresztül. Jelen vizsgálatunkban kimutattuk, hogy apoptótikus sejtfelvétel során az adenozin A3 receptorok expresssziója csökken a makrofágok sejtfelszínén. E receptor gyulladásos viselkedését megerősíti az a tény is, hogy hiánya neutrofil kemoattraktáns MIP-2 és KC csökkent termeléséhez vezet apoptótikus sejtek bekebelezése során. Az A3R hiányos makrofágok csökkent MIP-2 és KC termelése egy gyengített apoptótikus sejt által indukált NO termelés következménye, amely fordítottan szabályozódik adenozin A2/3 receptor/adenilát-cikláz/protein kináz A jelátviteli útvonal által. Ez nem egyszerűen azért történik, mert az apoptótikus sejtek nem nyújtanak gyulladási szignálokat, sokkal inkább aktívan beleszólnak a gyulladási programba. Erre jó példa, hogy a makrofágok apoptótikus sejtekkel történő előinkubálása képes lenyomni az LPS (lipopoliszacharid; a Gram-negatív baktériumok sejtfalának egy komponense) által Toll-like receptor 4-en keresztül indukált gyulladási választ. Az mTNF-α-ról korábban kimutatták, hogy ligandként kötődik a TNF-α receptorokhoz, valamint receptorként is működik, amely reverz jelátvitelre képes az mTNF-α-expresszáló sejtekben. Mivel a fordított mTNF-α jelátvitel, hasonlóan az apoptótikus sejtekhez, képes gátolni az LPS-indukált gyulladási citokin kifejeződést, ezért teszteltük a mTNF-α lehetséges szerepét az apoptótikus sejt-indukált immunszupresszióban. Azt találtuk, hogy a még nem aktivált makrofágok alapszintű mTNF-α-t termelnek. Az mTNF-α fokozása egy MKK4-függő jelátviteli útvonalat indukál, amely TGF-β termelődéshez vezet. A TGF-β1 termelése Jun kinázokon keresztül, míg más TGF-β-k termelése p38 MAP kinázokon keresztül szabályzott. LPS hatására tovább indukálódott az mTNF-α expressziója, valamint az mTNF-α fokozása erősen gátolta az LPS-indukált gyulladási választ TGF-β-függő módon. Az apoptótikus sejtek azonban az immunrendszer csendesítéséhez nem ezt a jelátviteli útvonalat használják, mert down-regulálják a TNF receptoraikat. A legfontosabb következtetéseink, hogy az apoptótikus sejtek fagocitózisa során a makrofágokban beinduló gyulladás gátló folyamatokban a TGF-β mellett az adenozinnak és receptorainak van szerepe, míg az mTNF-α-nak nincs. Ezzel szemben az LPS-sel indukált makrofág aktiváció lefékezésében az mTNF-α által indukált TGF-β részvétele figyelhető meg. Mindent összevetve eredményeink rámutatnak az adenozin A3 receptor és mTNF-α szerepére makrofágok által kiváltott gyulladási válaszok szabályozásában. Az ezeket a molekulákat megcélzó szerek - A3R antagonisták vagy mTNF-α induktorok - lehetséges terápiás eszközök lehetnek különböző gyulladásos betegségek kezelésében.Tétel Szabadon hozzáférhető Investigations of new members of the signaling pathways during tooth development: the effects of Toll-like receptor 4 and Heat-shock protein 60.Papp, Tamás; Felszeghy, Szabolcs; Papp, Tamás; Fogorvostudományi doktori iskolaElőzetesen célul tűztük ki, hogy kimutassuk a jelenlétét és lehetséges szerepét a Toll-like receptor 4-nek a fogfejlődés során, illetve hogy detektáljuk egy endogén ligandját (Hsp 60) ennek a receptornak, melyek feltételezhetően szerepet játszik fejlődéstani folyamatokban. Eredményeink alapján az alábbiakat kijelenthetjük: A TLR4 a fogfejlődés során a sapka stádiumtól kifejeződik, legnagyobb mennyiségben a zománcszerv struktúráiban. A TLR4 aktiválása LPS-sel nem okozott morfológiai eltérést, de csökkentette a mineralizáció mértékét, illetve az ameloblasztok érését elősegítette. A lehetséges ligand (Hsp 60) a fogfejlődés első napjától kifejeződik, habár a zománcszerveben található nagy mennyiségben. A Hsp 60 abnormális tompa csúcsi részt okozott a fogfejlődés során, azonban a sejtek osztódását nem befolyásolta. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy sikerült leírni a Hsp 60 és TLR4 kifejeződési mintázatát, de az eltérő hatásaik alapján a pontos jelátviteli útvonal feltérképezése további vizsgálatokat igényelnek.Tétel Szabadon hozzáférhető Involvement of macrophage-derived retinoids in the regulation of transglutaminase 2 expression and the phagocytosis enhancing effect of dexamethasonePéntek-Garabuczi, Éva; Szondy, Zsuzsa; Garabuczi, Éva; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Biokémiai és Molekuláris Biológiai IntézetRapid and effective clearance of apoptotic cells by phagocytes is essential for maintaining tissue homeostasis. Transglutaminase 2 (TG2) expressed both in apoptotic and engulfing cells ensures fast recognition and removal of apoptotic cells.T cells differentiate in the thymus, and during their selection processes 95% of the newly produced cells die and clear. For the in vivo induction of TG2 factors found in the thymic environment are required. We found that some of such factors are vitamin A derivatives, which are produced in macrophages engulfing apoptotic cells in a lipid sensing receptor-dependent manner. Retinoid produced by engulfing macrophages contribute to the TG2 expression in apoptotic thymocytes in vivo. We found that retinoids are also produced in macrophages exposed to a glucocorticoid hormone dexamethasone, which enhances the phagocytic capacity of macrophages. Retinoids were required for glucocorticoid-induced enhancement of long-term phagocytosis by promoting efficient upregulation of lipid sensing receptors, which can promote the rapid and early removal of dying cells.Tétel Szabadon hozzáférhető A krónikus gyulladások kialakulása és a nem megfelelő efferocitózis közötti kapcsolat vizsgálata két egérmodellbenSághy, Tibor; Szondy, Zsuzsa; Fogorvostudományi doktori iskolaApoptotikus mechanizmusok eredményeképpen naponta több milliárd sejt hal el az emberi szervezetben. Ezen elhalt sejtek eltakarítása kulcsfontosságú a szöveti homeosztázis fenntartásában, nem megfelelő működése viszont több patológiás folyamattal, krónikus gyulladásos betegséggel hozható összefüggésbe (pl. autoimmunitás, 2-es típusú diabétesz és az elhízás). Az elmúlt évtizedekben az elhalt sejtek eltakarításáról kialakult látásmódunk nagyban kiszélesedett. Jelentős számú közlemény született, amely az efferocitózis összetett jelátviteli folyamatait tárta fel. Ennek ellenére számos eleme még mindig ismeretlen maradt. Disszertációmban az elhalt sejtek eltakarításának zavarát és a zavar patológiás következményeit vizsgáltam két knock out (TG2 hiányos, illetve RetSat hiányos) egértörzsben.Tétel Szabadon hozzáférhető Nanohibrid és bulk-fill kompozit javítására alkalmazható univerzális adhezívek és kompozitok in vitro vizsgálataMartos, Renáta; Hegedűs, Csaba; Martos, Renáta; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Fogorvostudományi Kar -- Konzerváló Fogászat nem önálló TanszékA gyanta bázisú kompozitok napjaink legmeghatározóbb tömőanyagai, melyek az elmúlt 50 évben jelentős fejlesztéseken estek át. Esztétikai és mechanikai tulajdonságaik optimalizálása a fogszövetekkel harmonizáló biomechanikai egységként funkcionáló restauráció kialakítását teszik lehetővé. A minimálinvazív koncepcióba illeszkedő mikromechanikai és kémiai kapcsolaton alapuló adhezív technika révén egyidőben megvalósulhat az egészséges foganyag maximális védelme és a maradék foganyag erősítése is. A monomerek polimerizációja következtében fellépő zsugorodás, a szuboptimális konverzió, a szerves és szervetlen komponensek arányának és összekapcsolásának problematikája azonban életidejüket korlátozza. Sikertelenségük, melynek két legfontosabb tényezője a törés és a szekunder kariesz ismételt beavatkozást tesznek szükségessé, mely lehet a restauráció teljes, vagy részleges cseréje. Ez utóbbit a kompozit javításhoz sorolhatjuk. A javítás lehetőségének feltételét a gyantában jelen lévő még reagálatlan monomerek jelenléte, az exponált töltőanyag felszínhez történő kémiai kapcsolódás, valamint a felszínkezelések által eredményezett retenció és mikromechanikai retenció biztosíthatja. Az anyagcsoport diverzitása miatt a garantált sikerességű kompozit javítási protokoll még nem ismert. Kutatásom során célkitűzésem a nanohibrid és bulk-fill kompozit javítási lehetőségeinek vizsgálata univerzális adhezívek és különböző felületkezelési módszerek alkalmazásával. A vizsgálatok korlátait figyelembe véve a következő megállapításokat tehetjük: 1. Nanohibrid (TEC) kompozit javítás során a homokfújás szignifikánsan magasabb nyírószilárdságot eredményez, mint az 500 grit szemcseméretig történő polírozás. 2. A homokfújt felszínen alkalmazott 10-MDP tartalmú univerzális adhezív (TBF II) eredményezte a legmagasabb nyírószilárdságot, ami így javasolt lehet a nanohibrid kompozit javítás esetén. 3. A homokfújt felszínen alkalmazott 10-MDP tartalmú univerzális adhezív (TBF II) nyírószilárdság értékei a pozitív kontroll nyírószilárdság értékeivel összemérhetőek. 4. Bulk-fill kompozitok (SDR, TECBF) javítása esetén a 10-MDP funkcionális monomert tartalmazó adhezívek (TBF II, SU) alkalmazása szignifikánsan magasabb szakításiszilárdságot eredményez. 5. A bulk-fill kompozitok (SDR, TECBF) viszkozitása nem befolyásolja a funkciós molekulát tartalmazó univerzális adhezívvel (TBF II, SU) történő javítás sikerességét. 6. Bulk-fill kompozitok (SDR, TECBF) szakítószilárdsága 10-MDP tartalmú univerzális adhezívvel (TBF II, SU) a pozitív kontroll szakítószilárdságával összemérhető. Advancement of adhesive technology and introduction of minimalinvasive concept resulted more conservative treatment modalities in restorative dentistry. In recent years there has been a paradigm shift towards the use of resin-based composites (RBCs) for the direct restoration of both anterior and posterior teeth. RBCs became the most popular restorative material of choice due to the improvements in their compositions and placement techniques resulting a well-balanced tooth-restorative biomechanical unit paralel with strenghtening the remaining tooth structure. However several drawbacks as polymerization shrinkage, limited degree of conversion and limitation in fracture strenght associated with reduced lifespan of resin based restorations in hostile oral environment. Fractures, secondary decay are the two main cause of failures leading to the replacement of restorations in everyday clinical practice. Nowdays a widely accepted protocol is the repair of failing restorations based on the micromechanical roughening of the surface, the presence of unreacted monomers and possibilities of chemical bonding to the exposed filler particles. Due to the diversity of RBCs ideal repair protocol still not exist. The aim of the study was to evaluate the effects of different surface treatment and conditioning methods on the repair bond strength of a nanohybrid and bulk fill resin composite material. Within the limitations of this study, the following conclusions can be drawn: 1. Nanohybrid composite (TEC) substrate treated with sandblasting yielded statistically higher bond strength values when compared to non-sandblasted polished up to 500 Grit substrate surfaces. 2. The use of sandblasting followed by the application of TBF II containing universal adhesive (TBF II) yielded the statistically highest repair bond strength values, suggesting that this repair protocol may be recommended to achieve the best outcome for nanohybrid composite repairs. 3. The bonding performance observed in nanohybrid composite (TEC) repairs treated with sandblasting and the 10-MDP containing universal adhesive system (TBF II) is comparable to the bond strength values of cohesive composites. 4. Bulk-fill RBC (SDR, TECBF) treated with universal adhesive systems containing a functional monomer 10-MDP (TBF II, SU) yielded statistically higher bond strenght values when compared to non-functional containing adhesive. 5. The viscosity of bulk-fill RBC (SDR, TECBF) does not influence repair bond strenght values, suggesting both low and high viscosity RBCs are amenable to successfull repair using functional monomers to achieve the best outcome. 6. The repair bond strenghts obeserved in bulk-fill RBC (SDR, TECBF) repairs treated with the 10-MDP containing universal adhesive systems (TBFII, SU) is comparable to the bond strenght values of cohesive RBCs.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Organization of extracellular matrix macromolecules in the vestibular nuclear complex of the rat and frog, and their possible role during compensationGaál, Botond; Matesz, Klára; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Anatómiai, Szövet-, és Fejlődéstani IntézetWe described for the first time the molecular composition and distribution of extracellular matrix (ECM) in the vestibular nuclear complex. Observations were carried out on intact and unilaterally labyrinthectomized rats, and on intact common water frogs. Our main findings: • In the vestibular nuclei of the rat, ECM molecules are expressed in an area dependent manner. All forms of ECM are present in rat’s vestibular nuclei; diffusely in the neuropil, or in condensed forms as perineuronal net (PNN) or axonal coats, and accumulation in nodes of Ranvier. • Formation of perineuronal nets is in association with the neuronal size, suggesting that giant and large neurons are ensheated, while medium and small neurons are mostly not covered by perineuronal accumulation of ECM. • Considerable staining differences were seen, including both neuropil and perineuronal net patterns, between parts of the vestibular nuclei having different afferent and efferent connections. Thus, regional differences correlate with cytoarchitecture, hodological, and functional characters of each vestibular nucleus, and their subnuclei. • In the rat severe alterations in staining patterns of hyaluronan and chondroitin sulfate proteoglycans occur around neurons of lateral vestibular nucleus following unilateral labyrinthectomy. This finding proves the possible role of ECM molecules in the induction of postlesional disorders. • The temporal onset of functional and behavioral progress after unilateral labyrinthectomy corresponds with the time course of perineuronal net reestablishment, which suggests the role of matrix turnover in plastic changes of neuronal circuits and compensatory processes. • In the frog vestibular nuclear complex perineuronal nets are only accumulated around neurons of lateral and medial vestibular nucleus. They are built only by hyaluronan, and devoid of chondroitin sulfate proteoglycans and glycoproteins, enabling better plastic and regenerative properties. • Parallel with findings in rat, regional difference characterizes the expression of matrix molecules in frog’s vestibular nuclei, associating with functional and connection properties. Jelen munka az első morfológiai összefoglalás, amely az extracellularis matrix (ECM) molekuláris összetételének vizsgálatát és eloszlásának feltérképezést tűzte ki célul a vestibularis magkomplexumban. Vizsgálatainkat ép és labyrinthus irtott patkányokon, valamint ép kecskebékákon (Rana esculenta) végeztük. Eredményeink alapján a legfontosabb következtetéseink: • Patkány vestibularis magkomplexumában az ECM molekulák regionális megoszlást mutatnak. Az ECM valamennyi ismert megjelenési formáit leírtuk a patkány vestibularis magjaiban: diffúzan a neuropilben, és kondenzált formában, mint ’perineuronalis net’ (PNN) és ún. ’axonal coat’, ill. nodalis ECM a Ranvier féle befűződések körül. • A PNN kialakulása neuron mérettől függő, az óriás- és nagyméretű neuronokat erős PNN veszi körül, míg a közepes- és kisméretű neuronok körül nagyrészt nem alakul ki PNN. • Jelentős különbségek mutatkoztak a neuropil és PNN-ek jelölődési mintázatában a vestibularis magkomplexum különböző afferens és efferens kapcsolatokkal rendelkező régiói között. Megállapítottuk, hogy a regionális különbségek korrelálnak az adott mag cytoarchitektonikai, hodológiai, és funkcionális jellemzőivel. • Patkányban féloldali labyrinthusirtást követően a hyaluronsav és chondroitin sulfat proteoglycanok jelölődésének jelentős csökkenését tapasztaltuk a sérült oldali nucl. vestibularis lateralis neuronjait borító PNN-ben. A megfigyeltek alapján feltételezzük az ECM jelentős változását a vestibularis léziót követő tünetek kialakulása során. • Labyrinthus irtását követő tünetek rendeződésének időbeli lefolyása megfelel a perineuronalis hálók újbóli kiépülésének idejével, amiből következtethetünk az ECM turnover szerepére az idegrendszer plasztikus változásaiban, és a tünetek kompenzálódásában. • Béka vestibularis magkomplexumában kizárólag a lateralis és medialis magokban jellemző a PNN. Felépítésükben csak a hyaluronsav vesz részt, viszont chondroitin sulfat proteoglycanok nincsenek jelen. Ezen ECM összetétel alátámasztja a béka vestibularis rendszer nagyfokú plaszticitási és regenerációs képességeit/lehetőségeit. • Béka vestibularis magkomplexumában, patkányhoz hasonlóan, karakterisztikus regionális különbségek láthatók az ECM molekuláris összetételét és a jelölődés mintázatát tekintve, amely összefüggésbe hozható az területek funkcionális és kapcsolati jellemzőivel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Reaktív polimer nanorészecskék alkalmazásának lehetőségei a fogászatban(2013-12-02T14:26:27Z) Szalóki, Melinda; Hegedűs, Csaba; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--OEC--Fogorvostudományi Kar --Reaktív polimer nanorészecskéket, mono- és trifunkciós monomerek emulzióban történő polimerizációjával állítottunk elő. A nanorészecskék mérete a monomerek arányától, jellegétől (hidrofil/hidrofób) is függ. A nanorészecskék reaktivitását a pendant vinil csoportok adják, amelyek a trifunkciós monomer polimerláncba történő beépülése után, az el nem reagált vinil csoportokat jelentik. A pendant csoportok reaktivitása kisebb, mint a monomereké, de utópolimerizációs reakciókba vihetőek. A trifunkciós monomer arányával a polimer nanorészecskék reaktivitása, vinil funkcionalitása, a polimer struktúrában az elégazási pontok száma és térhálósűrűsége, és az ebből adódó részecskeméret befolyásolható. A fogászati nanokompozitok előállításhoz MMA/TMPTMA nanorészecskéket, - két különböző monomer összetétellel, - és fogászati gyantát elegyítettünk, majd az így kapott nanokompozitok mechanikai tulajdonságait jellemeztük és hasonlítottuk össze a töltetlen referenciagyantával. A nanorészecskék a térhálóssági fokuktól függően duzzadnak a fogászati gyantában, megemelve így a kompozitok viszkozitását. Ez a duzzadásból származó megnövekedett térfogat és a polimer nanorészecskék porózus struktúrája, nagymértékben befolyásolja a polimerizáció közben fellépő zsugorodást, zsugorodási feszültség, hajlító-, nyomószilárdságot és diametrális húzószilárdságot. A nanorészecskék porózus struktúrája, a nemlineáris polimerizáció eredménye, amely a monomerek mólarányával és további reakciókörülményekkel szabályozható. Ezen porózus struktúra áll a polimerizációs zsugorodás és zsugorodási feszültség csökkenésének hátterében. A nanokompozitok hajlítószilárdság értékei, szignifikánsan magasabbak voltak az alapgyantához viszonyítva. A nanorészecskék szívósabbá tették a fogászati alapgyanát. A mechanikai tulajdonságok változása a nanorészecskék hatásának köszönhető, mivel a nanorészecskék új tulajdonságokkal ruházzák fel azok kompozitjait. A nanorészecskék mennyiségétől (% (m/m)) és térhálósűrűségétől is függ a kompozitok mechanikai tulajdonságainak alakulása. Az elvégzett vizsgálatok alapján, 10 % nanorészecske tartalom, jelentős változást okozott a kompotitok vizsgált mechanikai tulajdonságaiban, ugyanakkor a nanorészecskék viszkozitása, nem emelkedett meg olyan mértékben, hogy a duzzadásukból származó sztérikus gátlásokkal számolnunk kellene. A jelentősebb változást, a kevésbé térhálós nanorészecskével módosított fogászati gyanták (NCB) mutatták, amelynek lazább struktúrája, könnyebben átjárható a gyanta monomerei által, ezáltal a nanorészecskék hatása jobban kifejeződik. A kompozitok DTS vizsgálata azt mutatta, hogy ez a vizsgálat, nagyon érzékeny módszer arra, hogy a gyanta és a kompozit közötti különbségeket kimutassuk. Mono- and trifunctional monomer were polymerized in emulsion to form reactive polymeric nanoparticles (RPNPs). Monofunctional monomers were styrene (ST) in model system, and methyl methacryle (MMA) at the application of RPNPs, which often used monomer in dentistry. The trifunctional monomer, as crosslinker, was trimethylol propane trimethacrylate (TMPTMA). The size of nanoparticles depended on the monomer ratio, nature, hydrophilicity, hidrophobicity of monomers. The reactivity of nanoparticles was derived by the unreacted vinyl groups of trifunctional monomers. The reactivity of pendant vinyl group was lower than the monomers’ but these functional groups could react in postpolymerization process. The reactivity, vinyl functionality, number of branching points and network density of nanoparticles were influenced by the ratio of TMPTMA. MMA/TMPTMA copolymers and dental resin were mixed to form dental nanocomposite. The mechanical properties of nanocomposite were analyzed and compared to unfilled reference dental resin. As expected the nanoparticles had swollen in the dental resin depending on the crosslinking density, thus the viscosity values of nanocomposites elevated. Increased volume from the swelling and porous structure of the nanoparticles influenced the polymerization shrinkage and polymerization shrinkage stress, flexural-, compression and diametral tensile strength values. The porous structure of RPNPs was the result of the non linear polymerization, which is regulated by the mole fraction of the monomers and reaction circumstances. The porous structure was responsible for the decreasing of the PS and PSS values. The FS values of nanocomposites were significantly higher compared to reference resin. The nanocomposites became tough materials due to the application of RPNPs. The changing of mechanical properties of nanocomposites was due to the efficacy of nanoparticles. The amount and crosslinking density of nanoparticles influenced the mechanical properties. According to the investigations 10 % nanoparticles amount caused significant changing in the FS and CS values, at the same time the viscosity of 10 % nanocomposites was similar to reference resin. In this case it was not necessary to count the sterical constrained. Meaningful effects in mechanical properties of nanocomposites were observed at NCB nanocomposite which was MMA/TMPTMA=7/3 nanoparticles. The loose structure of MMA/TMPTMA=7/3 nanoparticles was more permeable for monomers of dental resin, thus efficacy of nanoparticles expressed better than at NCA nanocomposites. The DTS values of nanocomposites showed that the DTS method was very sensitive to detect the differences between the resin and nanoparticles modified resin.Tétel Szabadon hozzáférhető Szerológiai tényezők szerepe a krónikus májbetegségek progressziójának előrejelzésébenPályu, Eszter; Tornai, István; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Belgyógyászati Intézet, Gastroenterológiai nem önálló TanszékA krónikus májbetegségek, éveken keresztül fennállva, májcirrózishoz vezetnek. A kórlefolyás rendkívül heterogén, nem könnyű a prognózis előrejelzése sem a bevezető krónikus betegség, sem pedig a már kialakult cirrózis stádiumában. Munkánkban két betegcsoportban vizsgáltuk néhány lehetséges prognosztikai marker jelentőségét. Primer szklerotizáló kolangitiszben szenvedő gyermek és felnőtt betegekben vizsgáltuk a bélbarrier kóros működését jelző szerológiai markerek jelenlétét és ezek összefüggését a betegség kimenetelével. A másik betegcsoportba már cirrózisban szenvedő betegek kerültek, akikben a hemosztázis rendszer egyensúlyi állapotát, annak összefüggését a zajló gyulladásos folyamatokkal és ezek együttes hatását a kimenetelre vizsgáltuk. A citoszkeletális filamentózus (F) aktin fehérjék ellen kialakuló IgA izotípusú antitestválasz primer szklerotizáló kolangitiszben (PSC) a progresszív betegséglefolyás újonnan azonosított, a betegségsúlyosságtól független szerológiai markerének bizonyult, és egyben a betegség patogenezisében kulcsfontosságú bél-máj kölcsönhatás új aspektusait tárta fel. Cirrózisban jól elkülöníthetők a stabil (ST) és akut dekompenzált (AD) betegek közötti lényeges különbségek a hemosztázis rendszerben. A von Willebrand faktor (VWF) szintje a betegség súlyosságával ismert módon arányosan növekszik. A korábbi adatokkal ellentétben a VWF kollagén kötő aktivitása (VWF:CB) is arányosan emelkedik az előrehaladott betegségben, és a túlélés vonatkozásában az egyik legjobb markernek bizonyult. ST cirrózisban a kis molekulasúlyú multimerek (LMWM) aránya növekedett meg a nagyok (HMWM) rovására. Ugyanakkor az AD betegek felében, normálisan nem észlelhető ultranagy multimerek (ULMWM) is megjelentek, melyre magyarázatul szolgál a párhuzamosan észlelt alacsony VWF hasító proteáz, az ADAMTS13 aktivitás. Az alacsony ADAMTS13 pedig összefüggést mutatott a betegekben észlelt gyulladás, legtöbbször bakteriális infekció jelenlétével. Kontroll vérlemezkék adhéziója egyértelmű fokozódást mutatott a cirrózisos plazmák jelenlétében, a legmagasabb értékek ULMWM jelenlétében voltak elérhetők. A legsúlyosabb betegekben a magas VWF szintek és a megjelenő ultranagy multimerek együttesen fokozott protrombotikus hajlamot eredményezhetnek és szerepet játszhatnak a betegség progressziójában is.Tétel Szabadon hozzáférhető The role of adenosine A3 receptors and retinoids in the regulation of efferocytosisJoós, Gergely; Szondy, Zsuzsa; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Fogorvostudományi Kar -- Fogorvosi Biokémiai TanszékEgészséges egyénekben nap, mint nap sejtek milliárdjai halnak el apoptózis révén. Ha az elhalt sejtek fagocitózis útján történő eltakarítása (amit egyre szélesebb körben efferocitózisnak neveznek) nem kellően hatékony, az apoptótikus sejtek szekunder nekrózisa következik be, ami következményesen a pro-inflammatórikus sejttartalom extracelluláris térbe áramlásához, a környező szövetek károsodásához és krónikus gyulladáshoz vagy akár autoimmunitással járó betegségek kialakulásához is vezethet. Az efferocitózis tanulmányozása olyan gyógyszertámadáspontok azonosításához vezethet, melyek új kezelési stratégiák részévé válhatnak olyan betegségek kapcsán, ahol az elhalt sejtek eltakarításának zavara fontos pathogenetikai tényező. Az apoptótikus sejtek eltakarításának első lépése során az elhalt sejtekből kiáramló ún. „find-me” szignálokat érzékelő makrofágok kemotaktikus migráció révén az apoptótikus sejtek közelébe vándorolnak. A vándorlás során polarizálódó makrofágok vezető oldalukon ATP-t bocsátanak ki, ami extracellulárisan ADP-re, AMP-re, majd adenozinra bomlik, majd a sejtfelszíni purinerg receptorokhoz kötődnek. Korábbi tanulmányok igazolták, hogy a kemotaktikus szignálokon kívül ezen autokrin purinerg jelátvitelre is szükség van a kemotaktikus jelek felerősítéséhez ill. irányított mozgássá alakításához (Kronlage et al., 2010). Kísérleteink első részében az adenozin A3 receptorok (A3R) szerepét vizsgáltuk a makrofágok apoptótikus timociták irányába történő kemotaktikus vándorlásának szabályozásában. In vitro és in vivo kísérleti módszerek eredményeivel támasztottuk alá, hogy az autokrin purinerg jelátvitel szükséges a makrofágok apoptótikus timociták irányába történő vándorlása során a mozgás sebességének és direkcionalításának fenntartásához. Az adenozin receptorokhoz kötődő jelátvitel eredményeink alapján önmagában képes hatékony sejtmigrációt biztosítani, de csak abban az esetben, ha szimultán A3R és A2R aktiváció is bekövetkezik. Bár az A3R elvesztése önmagában nem befolyásolja a makrofágok fagocitózis kapacitását, az intraperitoneálisan befecskendezett apoptótikus timociták az A3R hiányos makrofágok zavart kemotaktikus navigációs képessége miatt lassabban kerültek felvételre. Eredményeink igazolják a makrofág A3R jelentőségét a kemotaktikus mozgás direkcionalitásának szabályozásában és ezzel összefüggésben az apoptótikus timociták in vivo intraperitoneális eltakarításának zavartalanságában. Érdekes módon az A3R elvesztése nem befolyásolta a dexamethasone kezelést követően timuszban zajló efferocitózist. A dolgozat második felében az elhalt sejtek bekebelezésének hátterében zajló jelátviteli folyamatok vizsgáltát célzó kísérleteink mutatom be. Megerősítettük, hogy az elhalt sejtek lipidjei által aktivált lipid érzékelő liver X receptor (LXR) stimulációja számos efferocitózis kapcsolt molekula génje mellett az endogén retinoid produkcióért felelős enzimek génjeit is indukálja. Az endogén retinoid szintézis egy nem-klasszikus, ismeretlen retinoid termeléséhez vezet a makrofágokban. Az ismeretlen retinoid a tömegspektrometriás analízis alapján egy dihidro-retinsav származék lehet, melynek megjelenése további fagocitózis kapcsolt receptorok indukciójához, pl.: TG2, vezet a retinsav receptorok aktivációján keresztül. A retinoid szintézis gátlása az LXR stimuláció hatására bekövetkező fagocitózis fokozódás elmaradását eredményezi. Eredményeink arra utalnak, hogy az LXR aktivációt követően megfigyelhető fagocitózis fokozódás több direkt LXR és indirekt módon endogén retinoid produkcióhoz köthetően szabályozott gén megváltozott kifejeződésével áll kapcsolatban. Mindezek alapján azon kórfolyamatokban, melyekben az apoptótikus sejtek eltakarításának zavara megfigyelhető felmerül a retinoidok potenciális terápiás alkalmazása az elhalt sejtek fagocitózisának fokozása céljából.Tétel Szabadon hozzáférhető The role of molecules produced in an efferocytosis-dependent manner by macrophages in the regulation of the apopto-phagocytosis programKiss, Beáta; Szondy, Zsuzsa; Kiss, Beáta; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Fogorvostudományi Kar -- Általános Orvosi Ismeretek Tanszék/Fogorvosi Biokémia TanszékA programozott sejthalál vagy apoptózis folyamata nagy jelentőséggel bír a többsejtű élőlények megfelelő egyedfejlődésében és homeosztázisának fenntartásában, valamint kulcsszerepet tölt be az immunsejtek tímuszban lezajló differenciálódásában és az autoreaktív sejtek eltávolításában. A tímuszban folymatosan keletkező apoptotikus sejtek gyors és alapos eltávolítása a környező makrofágok által történik (efferocitózis), ami általában gyulladás nélkül megy végbe. Ez részben annak köszönhető, hogy az elhaló sejteket fagocitáló makrofágok gyulladáscsökkentő mediátorokat termelnek. Emellett masszív apoptózis figyelhető meg gyulladásos környezetben is, ahol a neutrofilek feladatuk végeztével apoptózissal halnak el. Ebben az esetben a makrofágok által kibocsátott szignálok a gyulladás mielőbbi megfékezését szolgálják. Laborunkban folyó korábbi kutatások két ilyen efferocitózis-függően felszabaduló mediátort azonosítottak: az adenozint és a retinsavakat. Disszertációmban azt vizsgáltam, hogy ezek a szignálok hogyan járulnak hozzá a jól működő és hatékony apopto-fagocitózis rendszer kialakításához. Összegezve elmondható, hogy a tímuszban a makrofágok által apoptotikus sejtfelvétel hatására termelődő retinoidok és adenozin együttesen hozzájárulnak az éretlen timociták neglekcióval történő elhalásához. Továbbá a retinoidok elősegítik az apoptotikus sejtek fagocitózisának folyamatát, míg az adenozin csökkenti a fagocitáló makrofágokban az apoptotikus sejtfelvétel által indukált kemoattraktánsok felszabadulását. Eredményeim a retinoidok által kiváltott timocita sejthalál részletes mechanizmusát írják le. Úgy véljük, hogy a retinoidok a mitokondriális útvonalat aktiválva egy Nur77-függő apoptótikus folyamatot indítanak el, hozzájárulva az éretlen timociták neglekcióval történő hatékony eltávolításához és ezáltal a megfelelően működő T-sejt populáció kialakulásához. Gyulladási körülmények között a retinsavak azon túl, hogy elősegítik az apoptotikus sejtek efferocitózisát, hozzájárulnak a regulatorikus T-sejtek kialakulásához. Az adenozin másrészt gátolja az LPS-kiváltotta gyulladáskeltő mediátorok képződését a makrofágokban, védelmet nyújtva a túlzott, kontrollálatlan immunválasz kialakulásával szemben. Adataim azt mutatják, hogy az adenozin makrofágokra gyakorolt ezen hatásai az A2A receptorokon keresztül valósulnak meg. A receptor aktiválása fokozza az LPS jelátvitel egyik negatív szabályozó fehérjéjének, a DUSP1 foszfatáznak a kifejeződését. Attól függően, hogy az efferocitózis milyen biológiai környezetben megy végbe, az apoptotikus sejtet fagocitáló makrofágok által termelt szolubilis biomolekulák számos különböző biológiai folyamat irányításában vehetnek részt és eredményeim hozzájárulnak szerepük és hatásmechanizmusuk tisztább megértéséhez. Programmed cell death or apoptosis is one of the major contributors to the proper development and homeostasis of metazoans and also plays a key and essential role in the differentiation of immune cells in the thymus, where autoreactive cells are eliminated. In the thymus continuously generated apoptotic cells are rapidly cleared by neighbouring macrophages without inflammatory consequences. This is partially due to that fact that the clearance of dying cells by macrophages leads to the production of several soluble anti-inflammatory mediators. Massive apoptosis occurs during acute inflammation when the emigrated neutrophils - following elimination of pathogens - undergo apoptosis. Under inflammatory conditions the released signals are necessary for the fast and effective resolution of inflammation. Our laboratory has identified two efferocytosis-dependent mediators released by macrophages: the retinoids and adenosine. In my thesis I examined how these molecules can contribute to the development of effective apopto-phagocytosis program. Overall, in the postnatal thymus retinoids and adenosine, derived from macrophages engulfing apoptotic cells accelerate the “death by neglect” of immature thymocytes. In addition, retinoids promote efferocytosis, while adenosine suppresses apoptotic cell-induced chemoattractant formation of engulfing macrophages. My results describe the mechanisms through which retinoids induce thymocyte death. Based on our findings we propose that retinoids induce a Nur77-dependent cell death program in mouse DP thymocytes, involving already known and new Nur77-dependent elements, which all together contribute to the induction of the mitochondrial pathway of apoptosis. Under inflammatory conditions retinoids, besides promoting efferocytosis, were described to contribute to Treg formation (Lu et al., 2014; Liu et al., 2015). Adenosine, on the other hand, inhibits LPS-induced pro-inflammatory cytokine formation, thus prevents the overshooting of the immune response. My data demonstrate that these effects of adenosine on macrophages are mediated via A2A receptors, which upregulate DUSP1, a negative regulator of LPS signaling in a cAMP-dependent manner. Biomolecules released by engulfing macrophages can orchestrate various biological processes depending on the biological context, where the engulfment of apoptotic cells occurs and my data contribute to our understanding how they act.Tétel Szabadon hozzáférhető Transcriptional control of transglutaminase 2 expression in mouse apoptotic thymocytesDánielné Sándor, Katalin; Szondy, Zsuzsa; Sándor, Katalin; Fogorvostudományi doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Biokémiai és Molekuláris Biológiai IntézetAz apoptózis egy fiziológiás folyamat, kritikus a feleslegessé vált, vagy veszélyt jelentő sejtek eliminálásában. Nap mint nap több milliárd sejt hal el apoptózissal és takarítódik el a professzionális fagociták által, anélkül, hogy gyulladás alakulna ki. A sejthalál program egyik fontos résztvevője a transzglutamináz 2 (TGM2), amely egy multifunkcionális enzim, kritikus szerepet játszik az apoptótikus sejtek megfelelő felismerésében, eltakarításában, továbbá megakadályozza a gyulladáskeltő sejttartalom kijutását. Az enzim kifejetődése erősen megnövekszik a T-sejtek apoptózisa során a tímuszban. Az egér tímusz apoptótikusan meglehetősen aktív, mivel a sejtek több mint 90%-a elhal érésük és differen-ciálódásuk során. Emiatt az egér tímusz eredetű apoptótikus timociták kiváló modellrend-szert nyújtanak a TGM2 enzim szabályozásának tanulmányozásához olyan molekulák részvételével, amelyek jelen vannak a timikus környezetben in vivo. A disszertáció első részében azt vizsgáltam, hogy a tímuszban jelen lévő, makrofágok által szekretált molekulák, mint például a TGFβ, adenozin és retinoidok hogyan járulnak hozzá a TGM2 kifejeződéséhez génexpressziós szinten. Azt találtuk, hogy az adenozin együttműkö-dik a TGFβ és a retinsav által aktivált jelátviteli utakkal, ezáltal szignifikánsan növeli a Tgm2 gén kifejeződését az elhaló timocitákban in vitro. Továbbá, az adenozin az adenozin A2A recetor – adenilát cikláz útvonalon keresztül fejti ki hatását, hozzájárul a TGM2 gén és fehérje szintű kifejeződéséhez in vivo. Azt is megmutattuk, hogy az adenozin exrtacellulárisan keletkezik az apoptótikus timociták eltakarítása során, részben adenin nukleotidokból, amelyek a pannexin-1 csatornákon keresztül jutnak ki, mely egy újfajta együttműködésre világít rá a makrofágok és az apoptótikus sejtek között. A munkám második részében bemutattam, hogy a tímuszban jelenlévő mediátorok hogyan regulálják a Tgm2 gén kifejeződését különböző intergenikus regulátor elemeken. Az intergenikus szabályozó elemek szerepe eddig tisztzatlan volt a Tgm2 esetében a timocitákban. Hogy túllépjünk a technikai korlátokon, az ENCODE konzorcium által gene-rált teljes genom szintű ChIP-seq és DNase-seq adatokat használtunk, melyek kombinálásá-val feltártuk a gén lehetséges regulátor elemeit illetve enhanszer-specifikus RNS transzkriptek (eRNS) mérésével azonosítottuk azokat, amelyek funkcionálisan fontosak lehetnek a gén regulációja szempontjából. Munkánk egy újfajta stratégiát nyújt arra, hogyan azonosítsuk és karakterizáljuk egy gén szignál specifikus, funkcionális enhanszer készletét, teljes genom szintű adatokat használva és eRNS moleulák produkcióját mérve.