Új kéntartalmú apomorfinok előállítása és farmakológiai vizsgálata

Absztrakt

Az egyik legrégebbi félszintetikus gyógyszerünk az apomorfin, amit kezdetben azonnali hatása miatt hánytatószerként használtak. Később további hatásait is megfigyelték, és napjainkban a Parkinson-kór kezelésére alkalmazzák. Legújabb felismerés az erekciót előidéző hatása és tablettaként néhány éve e célra is kapható. A biológiai hatás vizsgálata és fokozása érdekében több kutatócsoport is próbálkozott szubsztituált származékainak előállításával, többek között a Debreceni Egyetem alkaloidkémiai kutatócsoportja is. Az eddig előállított vegyületek farmakológiai vizsgálatairól általánosan elmondható, hogy az aporfin váz 11-es helyzetű hidroxilcsoportja szükséges a kedvező biológiai hatás eléréséhez, továbbá az Ndemetil-N-propilapomorfin származékok erősebb dopamin receptor affinitással rendelkeznek, mint az apomorfin. A legtöbb vizsgált apomorfinszármazék 2-es, vagy 3-as helyzetű hidrogén atomját cserélték le valamilyen szubsztituensre. Az alkalmazott eljárások közül kiemelkedik az a Debrecenben kidolgozott szintézis, melyben a tebain savkatalizált átrendeződését nukleofilek jelenlétében valósították meg.Ez különösen tiolok jelenlétében hatékony, mivel az aporfinváz kialakulását a nukleofil 2-es helyzetbe történő beépülése kíséri, és az így nyert szubsztituált apokodeinek izolálás nélkül O-demetilezhetők,ezáltal egylombikos módszerrel, jó hozammal nyerhetők a szubsztituált apomorfinok. Célul tűztük ki a fentiek mellett a tebainból kiinduló savkatalizált átrendeződés megvalósítását további S-nukleofilek (alkil- és ariltiolok)jelenlétében, valamint újabb morfinándiének szintézisét és átalakítását, remélve, hogy új, biológiailag aktív vegyületekhez jutunk el.

One of the earliest semi-synthetic drugs was apomorphine (APO) which was used first as emitting agent. Later further effects were found and it has been used for treating Parkinson Disease so far. The latest disclosure is it’s positive effect on erectile dysfunction and it is also commercially available for this problem. APO have been tried to modify for investigating and improving the biological effect by several workgroups including alkaloid research group of University in Debrecen. During these works 11-hydrxi group was found to be important for biological effect and N-demethyl-N-propyl analogues of APO have higher receptor affinity then APO. Most of synthesized apomorphines have been substituted in 2-, or 3- positions. Among applied synthetic ways an important method was developed by researchers of Debrecen when thebaine (1) was rearranged in acidic medium in the presence of O- or S-nucleophiles. It was more effective with thiols since three steps could be realized in a one-pot operation with high yield. We aimed to prepare further substituted aporphines by the mentioned acid catalysed rearrangement in the presence of other thiols (as Snucleophiles). The second goal was to synthesize new morphinans then to perform their biological evaluation.

Leírás
Kulcsszavak
Kén tartalmú apomorfinok, Sulfur containing apomorphines
Forrás