Fáy András szerzői alakja és életműve irodalomtörténeti kánonunk mai állása szerint a „másodvonalba" tartozik. A 19. század első felében azonban az általa (is) megfogalmazott közösségi irodalmi program a kánon részét és nem csupán kontextusát képezte, még akkor is, ha a felvilágosodás kora óta folyamatos volt a vita a közösségi kánont követő és az irodalom önálló rendszerként való elkülönülését hirdető szerzők között. Fáy András, aki a 19. század első felének egyik legnépszerűbb írója volt, ezért nemcsak a monográfia alanyaként szerepel e kötetben, hanem modellként is, mert az ő életművén, irodalmi gondolkodásán, kapcsolatrendszerén és recepcióján keresztül tükröződnek az elkülönülő és a közösségi irodalmi programok közötti párbeszéd aspektusai. Kiindulópontként - a népszerűség fogalmának középpontba állításával - az olvasástörténeti és -szociológiai kérdések tűntek alkalmasnak, vagyis annak a problémakörnek a körüljárása, hogy mi volt a titka Fáy népszerűségének egy olyan korszakban, amelyet a szakirodalom is rendkívül eklektikusnak lát, és különböző eszmetörténeti, esztétikai vagy politikai áramlatok küzdőtereként tart számon. A 18-19. század fordulójának, illetve a reformkornak a kutatásakor még egy fontos tényező indokolja az olvasótáborra való odafigyelést. A népszerűség fogalmának értelmezése azért kap a korábbiaknál is fontosabb szerepet és jelentőséget ebben az időszakban, mert nálunk ekkor zajlanak az európai klasszicizmus különböző vonulataiban végighúzódó viták, hogy a közönség mennyiben részese egy irodalmi rendszernek: egyenjogú szereplője, nevelésre és kiművelésre váró tömeg, vagy a műveket vásárló és a szerzőket ezáltal anyagilag fenntartó mecénás. Az e kérdéseken elmélkedő szerzők irodalmi programjuk keretei között fogalmazzák meg válaszaikat, ugyanakkor a válaszok során derül fény helyenként gondolatmenetük ellentmondásosságára is. Eközben megkerülhetetlenek voltak azok a reflexiók, amelyek irodalomtörténet-írásunk hagyományait, diszciplináris helyzetét érintik, módszertani szempontból pedig olyan kérdésekkel kellett szembenézni, hogy egy kánonból kiszorult szerző megközelítéséhez szükséges szövegfeltáró tevékenység hogyan alakítható át történeti és elméleti területté, és mindebből mennyit bír el egy életrajzi, kor- és problématörténeti elemekből ötvözött monográfia.