A magyar irodalom első kultikus alakjának Csokonai tekinthető. Élettörténetét és néhány versét azok is ismereték, akik nem olvasták köteteit. A költő átfogó társadalmi beágyazottsága is megalapozta Csokonai irodalmi kultuszát. Az irodalmi Csokonai-kultusz első állomása az Árkádia-pör, amely mindenekelőtt arról szólt, kit kell megbecsülni, a költőt vagy az embert. Kazinczy az elkülönülő irodalom képviselőjeként az irodalmi művekben megformált „én”-nek szeretett volna művészi síremléket állítani, míg a debreceniek mindenekelőtt polgártársukként tekintettek a költőre, és nem gondoltak különleges sírkőre. A formálódó irodalmi közösség képviselőjével szemben Fazekas Mihály a város bajnokaként lépett föl. Ennek következtében azonban könnyen tűnhetett úgy, hogy (irodalmi, művészeti) műveltség áll szemben a nyers erővel, a világra nyitottság a bezárkózással. A pör végén ugyan nem hirdethettek győztest, de Kazinczy a nyilvánosság fölhasználásával képes volt elérni, hogy a debreceniekre ráragadjon a debreceniség toposza, amely szerinte a saját igazsághoz való makacs ragaszkodást, a műveltségre és a művészetre való fogékonyság hiányát, az új iránti bizalmatlanságot, a megszokottság és a mindennapiság uralmát jelentette. A város 19. században megfigyelhető hanyatlása arra utal, hogy az Árkádia-pör több volt, mint irodalmi vita. Mivel Csokonai méltó megtiszteltetése és emlékének megörökítése csak lassan lett a debreceni értelmiség belső igényévé, ezért a költő körül újra és újra fellángoló vitákban mindig az Árkádia-pörben kiosztott szerep jutott nekik. A vitában megszólaló debreceniek mindig elismerték a költő érdemeit, ugyanakkor újra és újra védekezésre kényszerültek, mert, ahogyan a pör idején, úgy a későbbiek során is mindig olyan személy tett javaslatot Csokonai megtiszteltetésére, aki nem volt debreceni. Így a város hosszú ideig az Árkádia-pör fogságában maradt. Így történt Ferenczy István szobra Debrecenbe érkezésekor is. A büszt a művészet világa lakójaként és megdicsőült hősként ábrázolta a költőt, amely zavarba hozta a református kollégium professzorát, Sárvári Pált. Nem nagyon tudott ugyanis mit kezdeni azzal, hogy a kicsapott, erkölcstelen életet élő költő babérkoszorúval a fején tér vissza szülőhelyére, miközben a város jeles közemberei nem részesülnek ehhez mérhető megbecsülésben. Az 1836-os síremlékállítás történetében szintén a „rossz” szerepét osztották Debrecenre, pontosabban a Református Kollégiumra. A professzori kar ugyanis megtiltotta, hogy a diákok Csokonai síremlékére adakozzanak. Mindez alkalmat adott Péczely Józsefnek arra, hogy a város kultúráját meghatározó egyházi értelmiséget a nyilvánosság előtt megbélyegezze: féltékenyek a holt költő növekvő hírére és nem engedik, hogy a diákok az iskolán kívüli világról ismereteket szerezzenek. Péczely a nemzeti romantika, az autonóm irodalom és a világi ismereteket szorgalmazó tanárok képviselőjeként lépett föl. 1871-ben Izsó Csokonai-szobra ünnepélyes leleplezése helyreállította, sőt növelte is a város hírnevét. Annál is inkább, mert e történetben a nemzeti művészet megteremtéséért való törekvés összekapcsolódott a város művelődési állapotainak a javításáért folyó küzdelemmel. Egyrészt Izsó alkotása az első köztéri költő-szobor volt, és az alak megformálásában a magyar nemzeti karaktert is meg tudta jeleníteni. Másrészt a szoborállítást nem egy idegen, hanem a város sikeres kereskedője, nagyhírű mecénása, Csanak József kezdeményezte. 1890-ben megalakult a Csokonai kör. A költő nevének fölvétele azt jelentette, hogy a város történetében Csokonainál nem lehet méltóbb szellemi kiválóságot találni, akinek a nevével szimbolizálható lenne a kör által kitűzött cél: újra regionális és országos jelentőségű kulturális központtá tenni Debrecent. Az 1905-ös Csokonai-ünnepen megdicsőültek a debreceniek, hiszen az országos intézmények és társaságok meghívott vezetői a legmagyarabb városként ünnepelték Debrecent. A Csokonai kör azonban egyben a Csokonai-kultusz végét is jelentette. Miközben ugyanis vezető szerepet álmodtak városuknak, addig velük épp a kisvárosi mentalitás és a szellemi nyugalom világa került uralomra. Csokonai már csak egy név volt, amelyhez ugyan tartozott értelem (Csokonai személye, élete és költészete), de nem volt jelentése (mit mond élete és életműve koruk olvasóinak). A Csokonai megítélése körüli vitákban számos olyan irodalmi és társadalmi kérdése került elő, amely a korabeli irodalmi élet szereplőit foglalkoztatta. Az Árkádia-pör a művészet világa és a mindennapok világa közti összeütközésként értelmezhető. Kazinczy és a debreceniek eltérően gondolkodtak arról, hogyan kapcsolódik a művészet a mindennapi élethez. Elkülönül és határátlépésre készteti a befogadót, vagy integrálódik a mindennapok világba? Ferenczy a mellszobrával akaratlanul is a halhatatlanságról és a népszerűségről, a kevesek ízléséről és a közízlésről szóló vitába szólt bele. Mellszobra a kevesek halhatatlan költőjét mintázta meg, miközben nemzeti panteon létrehozásáról álmodott. A Kazinczy köréhez tartozó Kölcsey Ferenc úgy vélekedett, hogy a halhatatlanság és a népszerűség kizárják egymást. S klasszikussá csak a kritikus teheti az alkotót, mert a közkedveltség akadálya a tehetség karaktere megismerésének. Domby Márton, a költő első életrajzírója viszont épp ellenkezőleg gondolta, a népszerűség a nemzeti klasszikussá válás jele. Toldy Ferenc pedig már a nemzeti irodalom megteremtése létfeltételének látta a népszerűséget, hiszen olvasók nélkül nem hozható létre a nemzeti közösség, amely a nemzeti művészetet fenn és el tudná tartani. Izsó Miklós szobra nem sokkal később aztán egyszerre formázta meg a nemzeti és a népszerű költőt. A két szobor megszületése közti időben Péczely és Sárvári Pál közt lezajlott vita arról a felismerésükről tanúskodik, hogy az irodalom a szabadság utáni vágyat ébreszti föl. A szépirodalmat olvasó diákok ugyanis semmibe vették a kollégium hagyományos tan- és erkölcsi rendjét, és önállóan szerettek volna tájékozódni. Ezért hozták létre az Olvasó Társaságot. A Csokonai Kör történetét végigkövetve pedig azt láthatjuk, hogyan lesz Csokonai kultusza egy társadalmi és kultúrpolitikai program megvalósítása eszközévé és hogyan sajátítja ki egy társadalmi réteg a vezető szerepe legitimitása megteremtése érdekében. Esetükben figyelhetjük meg azt is, hogy az intézményesült kultusz eltünteti tagjai egyéni arcát. Írásaikból és beszédeikből hiányzik az egyéniség, mert a kör által vallott ideológiát mondták föl. The poet Csokonai can be considered the first cultic figure in Hungarian literature. His life story and some of his poems were known even to those who did not read through his volumes. His firm social embeddedness laid the foundations of his literary cult. The first stage of Csokonai's literary cult was the so-called Arcadia debate, focusing on whether the object of esteem should be the poet or the man. Kazinczy, as a representative of literature on its way towards autonomy, wanted to erect an artistic sepulchral monument to the "self" portrayed in Csokonai's literary works, whereas the people of Debrecen looked upon the poet as one of their fellow citizens above all and did not have a special tombstone in mind. The representative of the currently forming literary community was opposed by Mihály Fazekas, who stepped forward as the champion of the town. Therefore, the above opposition could easily be interpreted as one between (artistic and literary) erudition and raw force, or between openness to the world and seclusion. Although neither side was announced as the winner at the end of the debate, Kazinczy used publicity in such a way that the people of Debrecen became labelled as "Debreceners" clinging firmly to their own truth, lacking receptivity to learning and arts, distrustful of anything new and being governed by routine and ordinariness. The decline of the town in the 19th century suggests that the Arcadia debate was more than a simple literary controversy. As the local intelligentsia was very slow to develop a genuine need to pay proper homage to Csokonai and commemorate him, they could not escape from the role they played in the Arcadia debate whenever another controversy broke out about the poet. When somebody from Debrecen had their say in a debate, they always acknowledged the poet's merits; yet they had to be on the defensive again and again, because -just as during the original debate - later on it was also always somebody from outside the town who made a proposal to pay homage to the poet. Thus the town remained entangled in the Arcadia debate for a long time. A similar thing happened when the statue of Csokonai by István Ferenczy arrived in Debrecen. The bust portrayed the poet as a glorified hero and a dweller of the world of art, which embarrassed Pál Sárvári, professor of the Reformed College. He was unable to accept that the poet, who had been expelled from the college and led quite an immoral life, was to return to his birthplace with a laurel wreath on his head, while several notable public figures of the town did not receive such honour. In the story of the erection of the sepulchral monument in 1836, the town, or more precisely, the Reformed College, was given the role of the "bad" side again. The professors prohibited the students from raising funds among themselves for Csokonai's monument. József Péczely found the incident an occasion to stigmatize publicly the clerical intelligentsia, which had a great influence on the town's cultural life. He claimed that they envied the dead poet's ever growing fame and did not let their students gain knowledge about the world outside the college. Péczely appeared as a representative of national romanticism, autonomous literature and those teachers who promoted secular knowledge. In 1871 the unveiling of Csokonai's statue by Miklós Izsó restored and even heightened the reputation of the town. All the more so because this event linked the aspirations to create national art with the struggle to improve local cultural circumstances. Firstly, Izsó's sculpture was the first public statue of a poet and the figure was also capable of manifesting the Hungarian national character. Secondly, the erection of the statue was not initiated by anybody from outside the town, but by József Csanak, a successful local merchant and renowned patron. In 1890 the so-called Csokonai Circle was founded. Adopting the poet's name meant that there was nobody else's name more widely accepted by the community of the town to embody the goal set by the circle: to make Debrecen a cultural centre of regional and national relevance again. The Csokonai-celebration in 1905 was an apotheosis of the people of Debrecen, as the it was celebrated as the most Hungarian town by the invited heads of national institutions and societies. However, the existence of the Csokonai circle put an end to Csokonai's cult. While its members had a vision of Debrecen's leading role, in reality they strengthened provincialism and cultural shallowness. Csokonai was nothing more than a name any more referring to the poet's person, biography and poetry but without a deeper meaning regarding the message of his life and work to the readers of the age. The debates surrounding the judgement of Csokonai brought up several literary and social issues occupying the minds of contemporary literary people. The Arcadia debate can be interpreted as a clash between the world of art and the everyday world. Kazinczy and the people of Debrecen held different views on the relationship between art and everyday life. Is art a separate entity that makes its audience cross a border or does it integrate into everyday life? The creation of the bust by Ferenczy was an unintentional involvement in the debates about immortality versus popularity and the taste of the few versus public taste. The bust depicted the immortal poet of the few, while the sculptor dreamt of a national pantheon. Ferenc Kölcsey, who belonged to Kazinczy's circle, thought that immortality and popularity were incompatible. Only critics can make an artist immortal, because popularity hinders insight into the character of artistic talent. In contrast, Márton Domby, the poet's first biographer held the view that popularity was the first step towards becoming a national classic. Ferenc Toldy even regarded popularity as a precondition of the creation of national literature, as a national community that is able to maintain and finance national literature cannot exist without actual readers. Not much later it was Miklós Izsó's statue that portrayed the national and the popular poet at the same time. During the period between the creation of the two statues there was a debate between Péczely and Pál Sárvári that made them realise that literature arouses the desire for freedom. Student readers of literature ignored the traditional curriculum and moral system of the college and wished to get information on their own. That was why they established a reading society. If we follow the history of the Csokonai Circle, it will become clear how Csokonai's cult became a tool of a cultural political programme to be realised and how it was monopolized by a social group in order to establish its legitimacy. The Circle also exemplifies that institutionalized cult does away with its members' individual features. Their writings and speeches lacked any individual character, because they just recited the Circle's ideology.