A kösely vízminiségét meghatározó tényezik vizsgálata különös tekintettel a sóforgalomra

Absztrakt

Dolgozatomban a Kösely és mellékágainak sótartalommal összefüggő minőségével és terhelhetőségük meghatározásával foglalkozom. A sótartalom a használt termálvizek három szelvényben történő folyamatos bevezetése miatt jellemző és az ebből származó - eddig nem számszerűsített - probléma súlya a globális felmelegedéssel és a vízigények várható növekedésével fokozódni fog, mert a terhelések csökkenésére nem számíthatunk. Az egyéves vezetőképesség mérésem alapján a felszíni víz sótartalmának hossz-menti és évszakos változását, valamint a háttér-szennyezettséget határoztam meg. A VKI-ban foglalt és az öntözővízre meghatározott követelményeket biztosító hígítóvízmennyiség bevezetésével számolva a meder bővítésére volna szükség. 1D hidrodinamikai modellvizsgálattal a vízfolyás hosszirányú diszperziós tényezőjének hossz-menti változását - ezzel a vízfolyás hidromorfológiailag meghatározott öntisztuló képességét - jellemeztem. Anyagforgalom számítással az egyes szakaszok terhelhetőségét határoztam meg. A két módszert - a dolgozatban meghatározott minimális adatigény ismeretében - együtt alkalmazva bármely vízfolyáson a csurgalékvizek és a hígítóvíz bevezetésének célszerű helyét és idejét meghatározhatjuk, előkészítve a vízminőség-javító intézkedésekkel kapcsolatos döntést. A vízgyűjtő termálvíz gazdálkodásának jellemző paramétereit összevetettem a fenntartható anyagforgalom kritériumaival és elemeztem a termálvíz bevezetések mederüledékre gyakorolt hatását üledékminták műszeres analitikai vizsgálatával.In my dissertation I assess the current salt-related water quality condition of river Kösely and its tributaries. Soluble salt content is a characteristic of these water bodies due to continuous discharge of used thermal waters on three sections. The problem - which has not yet been specified numerically – is going to be a high priority as a consequence of global change, increasing water demand and expected thermal water loads. Based on my one-year-long measurements of electrical conductivity on eleven sections I have characterized the longitudinal and seasonal variation of salt content as well as the background pollution on river Kösely and tributaries. Based on the requirements set by the Water Framework Directive as well as the irrigation water quality standards I have calculated the minimum quantity of dilution water needed on seven reaches of river Kösely and found that in the case of choosing this measurement for improving water quality the cross sections of the river would have to be increased. Having applied the cross section-averaged one-dimensional hydrodynamic model HEC-RAS, the longitudinal dispersion coefficient determined in sections of every 500 meters characterizes the hydromorfologically defined self purification capacity of the river. I have applied the method of material flow analysis to determine the capacity of the river to assimilate salt loads. Application of the two methods together - the minimum data requirements defined in the dissertation – the proper section and time of discharge and dilution can be determined. The features of thermal water management in the river basin are compared to the criteria of sustainable material flow. Also analytical measurements on riverbed sediment samples were produced in order to identify any changes as an effect of thermal water discharge.

Leírás
Kulcsszavak
sótartaloma, salt content, terhelhetőség, loading capacity, hígitás, dilution, hidrodinamikai modell, hydrodynamic model, öntisztuló képesség, self purification capacity
Forrás