A Nyugat Európai térség tengeri fuvarozásának megtervezése lineáris programozási modell segítségével

Dátum
2012-05-30T08:16:14Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom elkészítésénél egy gyakorlati probléma megvalósítását céloztam meg. Dolgozatomban a tengeri fuvarozás témakörével foglalkoztam, melyet a légi közlekedéssel együtt a többi közlekedési ágtól elkülönülten kezel a Római Szerződés is. Az EU tengeri hajózásának jelentőségét tekintve az EUROSTAT adatbázis alapján elég fontos szerepe van, mivel a tagállamok közötti árufuvarozás majdnem egyharmada tengeren történik. Dolgozatomban részletesen áttekintem a logisztika fogalomrendszerét, a logisztika történetét, a tengeri hajózás nemzetközi szabályozásait, a tengeri árufuvarozásra vonatkozó INCOTERMS klauzulákat, és a hajózás egyik legfontosabb okmányát a Bill of Ladinget is. Szakirodalmi áttekintést követően lineáris programozási modell segítségével, egy adott útvonal meghatározásával szemléltetem az EU27 régiójában folytatható rövidtávú tengeri hajózás lehetőségét egy luxusbútorokat gyártó cég adatai alapján. A lineáris programozási modell mellett az EUROSTAT adatai alapján leíró statisztikai mutatókat számoltam, mellyel a tengeri hajózás jelenlegi helyzetét kívánom szemléltetni.

Leírás
Kulcsszavak
lineáris programozás, tengeri fuvarozás
Forrás