Jelen értekezésemben az implantálható defibrillátor és kardiális reszinkronizációs terápiával kapcsolatban végzett kutatási eredményeinket kívántam összefoglalni. Új megállapításaink:

1. Vizsgálataink megerősítették azt a korábbi megfigyelést miszerint a KT előfordulás gyakori azon ICD implantált betegekben, akiknél az eszközös terápia indikációja tartós, monomorf kamrai tachycardia volt. Igazoltuk, hogy a KT-k ciklushossza és morfológiája változékony és a klinikai “index” aritmia sem morfológiáját sem ciklushosszát tekintve nem prediktív a későbbi aritmiákra.
2. Igazoltuk, hogy a fenti beteg kohorszban többféle KT morfológia előfordulása esetén az ATP-k hatékonysága alacsonyabb, gyakoribb a sokk terápiát igénylő ritmuszavar.
3. Vizsgálataink arra utalnak, hogy az obezitás paradoxon érvényesül a reszinkronizációs PM/ICD implantáció utáni reszponderitásra vonatkozóan a 6 hónapos utánkövetésnél mért bal kamrai ejekciós frakció változás alapján.
4. A SHFM kellő pontossággal jelzi előre a mortalitást reszinkronizációs kezelésben részesülő betegek körében. A modell diszkriminációja hasonló biventrikuláris pacemaker és biventrikuláris ICD implantáció után, azonban az előrejelzés pontosabb kevésbé előrehaladott szívelégtelenség esetén.
5. Az SHFM diszkriminációját addicionális paraméterek (vesefunkció, diabetes mellitus, bal kamrai átmérők és a bal kamrai elektróda pozíciója) hozzáadása nem javította lényegesen.

The summary of our research investigating implantable cardioverter defibrillator and cardiac resynchronization therapy was given in this thesis. Our new observations:

1. We could confirm that ventricular tachycardia episodes are frequent during follow-up in patients receiving an ICD following sustained monomorphic ventricular tachycardia. As a new finding we could demonstrate a significant variability in cycle length and morphology of ventricular tachycardia episodes during follow-up and that the cycle length of the index arrhythmia is not predictive for subsequent spontaneous arrhythmia episodes.
2. In patients with multiple ventricular tachycardia morphologies during follow-up a lower ATP efficacy and a higher shock burden was observed.
3. A favourable effect of an elevated BMI on mortality is suggested in patients with a biventricular pacemaker or ICD based on an improvement in the left ventricular ejection fraction at 6 months.
4. The SHFM offers an accurate prediction of mortality in CRT patients with results similar to those found by earlier validation studies in non-CRT patients. Accuracy of survival prediction is similar in patients with biventricular pacemakers and biventricular defibrillators; however, better in patients with non-classical indication for CRT as compared to those with classical indication.
5. Other parameters and clinical variables including renal function, diabetic status, left ventricular diameters, left ventricular lead position do not provide a substantial improvement in model performance.