Talaj szén-dioxid emisszió dinamikai vizsgálatok

Dátum
2012-11-26T12:46:47Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutató Intézetének (DE AGTC KIT KKI) területén 2002. óta folynak a talaj CO2-emisszióját vizsgáló kutatások, melyeknek célja szabadföldi körülmények között történő méréssel bepillantást nyerni azokba a folyamatokba, melyek eredményeként a talajban CO2 keletkezik, elnyelődik, illetve az atmoszférába távozik. Kutatásom során az intézet területének 3 helyszínén 3 különböző kísérletében mértem a talajból emittálódott CO2-koncentrációját, ebből számítottam ki a CO2 emisszió értékét és elemeztem a környezeti tényezőkkel és a kezeléshatásokkal való összefüggésüket. A hazai viszonyok között újdonságnak számítanak az általam mért CO2 telítődési értékek, melyek fontos információkat hordoznak a talaj és a légkör közti gázcsere dinamikáját illetően.

Leírás
Kulcsszavak
szén-dioxid emisszió, talajlégzés, talaj nedvességtartalom, talajhőmérséklet, liziméter
Forrás