Fogyasztóvédelmi ellenőrzések az idegenforgalom és vendéglátás területén

Dátum
2013-03-19T10:47:39Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Mivel egyre jobban a figyelem középpontjában van és a gyakorlat alatt is nagy hangsúlyt fordított a felügyelőség erre a területre, dolgozatom témájául ezért választottam a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket az idegenforgalomhoz és vendéglátáshoz kapcsolódóan. Célom az, hogy először elméleti, majd a hatóság általi konkrét ellenőrzéseken keresztül ezt szemléltessem. Munkám során először az idegenforgalom és vendéglátás történetének főbb pillanatait emeltem ki az ókortól napjainkig, majd a fogyasztóvédelmi jogi szabályozást és jogszabályi rendelkezéseket tekintettem át mind az Európai Unióban, mind Magyarországon. Az első részben ezt követően még az idegenforgalomhoz kapcsolódó szerződések lényegét fejtettem ki, majd ezen belül három fő típusát jellemeztem. A következő rész az utasjogokat mutatja be, két kiemelendő része a légi utasok jogai, valamint a vasúti utasok jogai. Fontos szakasz a turizmushoz kapcsolódó jogesetek az egyes pontokhoz kapcsolódóan, hiszen ezek alapján lehet bemutatni azt, hogy milyen esetekben fordultak a fogyasztók panaszaikkal a hatóságokhoz, illetve a bíróságokhoz. Végül az ellenőrzéseket mutatom be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által. Ezen belül először az utazási irodákkal kapcsolatosakat emeltem ki, ezután a vendéglátó-ipari egységekre, valamint a szálláshelyekre vonatkozóakat, legvégül pedig a személytaxi-szolgáltatások ellenőrzésének lényeges jellemzőit tekintettem át.

Leírás
Kulcsszavak
fogyasztóvédelem, idegenforgalom
Forrás