Az államigazgatási reform bevezetése Magyarországon, úton a nemzeti egység felé?

Dátum
2014-04-09T12:58:50Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat bemutatja a járások, kormányhivatalok kialakulását 2010-2013 között. Ennek célja az új közigazgatási reform alkalmazásával együtt járó eddigi tapasztalatok és vélemények bemutatása, valamint a jelenlegi helyzetből kiinduló fejlesztési lehetőségek feltárása.A mai reformok bevezetését érdekesnek tartom, ezért is választottam témámnak, kutatási vizsgálatom fő szempontjának. A kormányhivatalokat, járásokat, már ismerhetjük a történelemből, de az évek folyamán több változtatást is végrehajtottak. Ezeknek az összehasonlítása, illetve előnyök, hátrányok megállapítása az egyik fő célom. A rendszerváltást követően folyamatos módosítások jelentek meg a magyar államigazgatásban, így ezeket szeretném elemezni, illetve vizsgálati alapul szolgálnak dolgozatomnál. Milyen várható eredménnyel lehet megvalósítani a közigazgatási reformot? Lehet- e és szükséges- e egységes rendszert létrehozni?

Leírás
Kulcsszavak
önkormányzat, járás
Forrás