Grandeur and Fall: Imperialist and Nationalist Ideologies in J.G. Farrell's Empire Trilogy

Dátum
2014-05-09T08:46:34Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban az Egyesült Királyságot alkotó régiók nemzeti önmeghatározásával kapcsolatos kérdésekre keresem a választ, konkrétabban arra, hogy hogyan befolyásolta a Brit Birodalom megléte, majd későbbi szétesése, az angol és a brit nemzetek identitását. Érvelésem arra a koncepcióra alapozom, miszerint a nemzeti identitás nem egy a nemzeti közösségben már jelen lévő, eleve adott tulajdonságokra épülő identitás, hanem egyfajta negatív önmeghatározás, amelyben a nemzeti karaktereket mindig az alapján alakítják, hogy kivel szemben határozza meg magát egy adott nemzet. Ez alapján elmondható, hogy a brit birodalom kialakulásával és fennállásával az annak kezdeményezőjeként elkönyvelt Angliában létre kellett hívni egy olyan inkluzívabb nemzeti identitást, a brit identitást, mely lehetővé tette, hogy az angolokkal közösséget vállaljon a többi brit nemzet is. Ez a brit identitás azonban azt eredményezte, hogy pont a 19. század második felében, a nemzeti ideológia felemelkedésének korában, egy szigorú értelemben vett angol nemzeti önmeghatározás nem tudott megerősödni. A kérdés az, hogy az 1950-es évek utáni kihívások, például az európai közösségbe való integráció, a volt gyarmatokból Nagy Britanniába özönlő immigráció és a skótok szegregációs törekvései hogyan befolyásolják az angolság mai definícióját. Ezeket a kérdéseket J.G. Farrell az 1970-es években megjelent három regénye (Troubles, The Siege of Krishnapur, The Singapore Grip) alapján vizsgálom, melyekben azt is górcső alá veszem, hogy Farrell milyen lehetséges megoldásokat nyújtott a Brit Birodalom szétesése utáni angol és brit nemzeti identitások válságára.

Leírás
Kulcsszavak
angol nemzeti identitás, J.G. Farrell
Forrás