Magyar motívumok Grigorij Szavvics Szkovoroda irodalmi és filozófiai munkásságában A jelen kutatás célja a Grigorij Szavvics Szkovoroda (1722–1794) irodalmi és filozófiai munkásságában található magyar motívumok konkrét sorának meghatározása és értelmezése. A magyar időszak Szkovoroda életének egyik legkevésbé tanulmányozott és vizsgált periódusa, ezért külön figyelmet igényel, hogy feltárjuk művei témaválasztásának objektív okait és forrásait az orosz és ukrán irodalom alakulásának szempontjából. E témával korábban is foglalkoztak már, de azoknak a földrajzi helyeknek és történelmi körülményeknek figyelembe vétele nélkül, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Szkovoroda 1745 és 1750 között Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban és Lengyelországbanteljesített cári szolgálatához. Az eltelt hosszú idő és a nagyszámú tudományos munka ellenére a szépirodalom e tehetséges mesterének neve késztet bennünket arra, hogy újra beszéljünk róla. Mindez indokolható azokkal az interkulturális folyamatokkal is, amelyek az egyesült Európán belül és az új politikai határok mentén mindkét oldalon zajlanak, pozitív hatást gyakorolva az Oroszország, Ukrajna és Magyarország közötti nemzetközi kapcsolatok dinamikus fejlődésére. Szkovoroda mindössze néhány emléket hagyott hátra Magyarországról az utókor számára abból az időből, amikor fiatal kántorként és tolmácsként Tokajban,az orosz ortodox kápolnában teljesített szolgálatot. „Az én szeretett Ungáriámban ökrökkel őrölnek. És vajon mi tiltja Lukácsnak, hogy ökör legyen? Ne gondold, hogy csupán a földi ökröket érinti ez a furcsa igazság: Az őrlő ökörnek ne kösd be a száját” – írja Szkovoroda a Beszélgetés két személy között arról, milyen könnyű boldognak lenni című munkájában. Ezzel az akkori magyar nép jogfosztott helyzetére, valamint a kisorosz nép keserű sorsára kívánt emlékeztetni, mivel mindkét nemzet társadalmi elnyomás alatt élt. „Igen, most is némely földön Istennek nevezik az Urat” – jegyzi meg hazatérte után 1766-ban A keresztény erkölcshöz vezető bejárati ajtó című értekezésében. A Szarvastehén és a Vadkan című állatmeséjében említést tesz „a lengyel és magyar hegyekről”, tehát a Kárpátokról. Hasonlóképpen A Csuka és a Rák című állatmeséjében nosztalgiával gondol vissza „a gyorsfolyású Dunára”. A tokaji aszút a jövendő gondolkodó már azokból az évekből is ismerte, amikor az orosz cári udvarban énekesként szolgált. A bor fogyasztásához bölcs tartózkodással viszonyult, bizonyos filozófiai mixtúrának tartotta, amely sóvárgással töltötte el a napsütéses, meleg tavasz és a barátok iránt, akiktől elválasztja a hóval borított sztyeppe. „Itt különböző borok vannak, itt édes nektár van...” – írja a költő Tokajról Fabula de Tantalocímű költeményében. A Szél és a Filozófus című fabulájában a hirtelen támadó huzatrapanaszkodik, mert az „…felborítja és ráadásul össze is töri az utolsó pohár bort...”. A magyar motívumok igen fontos helyet foglalnak el Szkovoroda számos művében, amelyekben pontosan használ olyan magyar jövevényszavakat, mint a „kád”, a „kakas”, a „must”, a „ruha” stb. Bár szűkös információ áll rendelkezésünkre arról az időszakról, amikor Szkovoroda Magyarországon tartózkodott, joggal feltételezhetjük, hogy járt Sárospatakon a híres Református Kollégiumban, hiszen az iskola nagyszerű tanárainak híre Kijevig, Moszkváig és Szentpétervárig is eljutott. Ennek tudatában indulhatott el, mert kíváncsi volt az oktatási módszerekre, az iskola könyvtárára és különösen a filozófiatanításra. Feltehetően találkozott néhány általunk is ismert, akkoriban Sárospatakon tanító tanárral, olyan jeles személyiségekkel, mint például a főgondnok Báji Patay Sámuel, illetve ifj. Csécsi János, II. Szatmári Paksi Mihály, Sárkány Dávid és F. Bányai István professzorok. Szkovoroda 1775-ben megírja Az ábécének nevezett beszélgetés, vagy a világ olvasókönyve című kedvelt dialógusát, amely emlékeztet Comenius Ámos János Orbis Sensualium Pictus (A látható világ képekben) című képes szótárára. Comenius száz évvel korábban, 1650 és 1654 között ugyancsak ott tanított. A reformáció tanai erősen befolyásolták a filozófus további pályáját és eredeti gondolkodását, amelyet sokan példamutatónak tartottak. Követői között olyan nagyságokat találunk, mint Ivan Kotljarevszkij és Tarasz Sevcsenko ukrán költők, valamint Lev Tolsztoj és Mihail Bulgakov orosz regényírók. Szkovoroda, amikor „Ungáriából”visszatért Kisoroszországba, olyan értékes szellemi tartalékot vitt magával, amelyből élete végéig táplálkozott. Találkozásai során „megismert tudósokat, akiknek sikerült kivívnia a rokonszenvüket, és ezzel olyan új ismeretekre tett szert, amelyekkel a hazájában nem rendelkezett és nem is rendelkezhetett” – írja Kovalenszkij. Mindemellett nagymértékben tökéletesítette latin, görög, német és héber nyelvtudását – ami szintén hasznára vált későbbi pedagógiai munkájában –, és nem utolsósorban a magyar nyelvet is elsajátította. Mindemellett Szkovoroda a legelső orosz disszidensnek is mondható, aki szellemi példát mutatott olyan „másként gondolkodó” és egymás szellemiségétől igencsak távol álló irodalmárok számára, mint Pecserin, Dosztojevszkij, Csernisevszkij, Dobroljubov, Szolovjov, Balmont, Blok, Belij, Gumiljov, Szeverjanin, Paszternak, Bulgakov, Csizsevszkij, Jeszenyin, Gorkij, Szolzsenyicin stb. Egzegetikai traktátusai, olyanok, mint a Lót felesége, Izrael kígyója és A kígyó vízözöne – 1912-ig titokban, politikai szamizdatként terjedtek az Orosz Birodalom rögös útjain. Akár Szkovoroda tiszteletére is mondhatta volna diadalmasan Kölcsey Ferenc, a magyar nemzeti himnusz szerzője: „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél!”. Hungarian motives in the literary and philosophical works of Grigory Savvich Skovoroda The aim of the present study is to define and expound a concrete row of Hungarian motives in the literary and philosophical works of Grigory Savvich Skovoroda (1722–1794). The Hungarian period is one of the least studied and examined of Skovoroda’s life, therefore it demands a special attention for the determination of the objective reasons and sources of the themes of his writings from the point of view of the formation of Russian and Ukrainian literature. This subject has been previously dealt with but without the account of the geographical places and historical conditions directly connected to Skovoroda’s emperor’s service in Hungary, Austria, Italy and Poland in 1745–1750. Notwithstanding the considerable stretch of time and numerous scientific papers, the name of this talented master of belles-lettres makes us discuss him again. It can be all explained by the intercultural processes flowing inside the united Europe, as well as on both sides of the new political borders, positively influencing the dynamic development of the international relations between Russia, Ukraine and Hungary.
Skovoroda left behind several references for the descendants to his time spent as a young cantor and interpreter at the Russian Orthodox chapel in Tokay. In his work, A Conversation for Two Characters on How Easy it is to be Blessed, he writes: “In my beloved Ungaria they grind with oxen. And what prohibits Luke to be an ox? Let no-one imagine that this strange comment refers to carnal oxen: ‘Do not knot the mouth of the grinding ox.’” Here he is referring to the then disenfranchised state of the Magyars and the bitter fate of the Malorosses as both nations lived under social oppression. “Yes, even now in some land the Lord is named Isten (the Hungarian for God)”, he notes after returning home in 1766 in his treatise, The Entrance Door to Christian Morality. In his animal fable, The Cow and the Boar,he mentions “the Polish and Hungarian hills”, that is the Carpathian Mountains. Similarly, in his fable, The Pike and the Crayfish,he looks back with nostalgia to “the swift flowing Danube”. Tokayan aszu was already familiar to the future thinker from the years as a chorister at the Imperial Court of the Russian Tsars. His approach to the consumption of wine was one of wise circumspection: he considered it a philosophical concoction which provides a gracious reminder of warm, sunny spring and of friends from whom he was parted by the snow covered steppe. “Here the wines are different, here the nectar is sweet…”, writes the poet in his poem, Fabula de Tantalo. In his fable, The Wind and the Philosopher,he complains about a sudden draught because “...it just even knocks over and breaks down the last glass of wine...”. Hungarian motives occupy a very important place in many of Skovoroda’s writings: in them he accurately uses such Hungarian borrowings as kád (vat), kakas (cockerel), must (grape-juice), ruha (clothing), etc. Although we possess some scanty information on the period when Skovoroda lived in Hungary, we can definitely assume that he visited Sarospatak with its famous Calvinist College since the reputation of its distinguished teachers reached as far as Kiev, Moscow and St. Petersburg. He had possibly set out with this in mind because he was curious about the applied educational methods, the school library and, in particular, the teaching of philosophy. Presumably, he met several of those teachers still known to us who taught at Sarospatak at that time, such prominent personalities as, for example, Curator Baji Samuel Patay, Professors Janos Csecsi Jr., Mihaly Szatmari Paksi II, David Sarkany and Istvan F. Banyai. In 1775 Skovoroda wrote his favourite dialogue, The Conversation Called the Alphabet, or the Primer of the World,which is reminiscent of John Amos Comenius’ pictorial dictionary, Orbis Sensualium Pictus (The visible world in pictures). Comenius had also taught there some 100 years earlier, between 1650 and 1654. The canons of Reformation strongly influenced the philosopher’s further life and original way of thinking which was considered exemplary by many. Among his followers, we can find such great talents as the Ukrainian poets Ivan Kotliarevsky and Taras Shevchenko, as well as the Russian novelists Leo Tolstoy and Mikhail Bulgakov. On his departure from “Ungaria” to Malorossia, Skovoroda took back some valuable intellectual reserves which sustained him through the remainder of his life. In the course of his meetings, “…he managed to win the recognition and sympathy of scholars and so he gained new understanding and knowledge which he could never have obtained in his fatherland”, writes Kovalensky. Besides this, he perfected his linguistic skills in Latin, Greek, German and Hebrew which also served his later teaching career and, last but not least, he got a command of the Hungarian language as well. Eventually, he grew into the very first Russian dissident, setting a spiritual example to follow to such “differently minded” though standing far away from each other’s views literati as Pecherin, Dostoievsky, Tchernishevsky, Dobroliubov, Soloviov, Balmont, Blok, Bely, Gumiliov, Severianin, Pasternak, Bulgakov, Tchizhevsky, Yesenin, Gorky, Solzhenitsyn, etc. His exegetical treatises, The Wife of Lot, The Serpent of Israel and The Flood of the Serpent, had to secretly circulate underground as political samizdat on the thorny paths of the Russian Empire until 1912. In Skovoroda’s honour, Ferenc Kölcsey, the author of the Hungarian National Anthem, would have solemnly exclaimed: “You dripped the nectar from the vines of Tokay!”.