Hallgatói dolgozatok (Gazdálkodástudományi Intézet)

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 958)
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A gumitégla gyártásának és piaci helyzetének vizsgálata a "KATKER 2005" Kft. példáján keresztül
    Szabó, Zsanett; Vida, Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A dolgozatomban szerettem volna egy olyan témával foglalkozni, mely kapcsolódik az újrahasznosítás témához és ezáltal bemutattam a hulladék gumiabroncsból előállított gumitéglát. Szakirodalmamban körbejártam a hulladéggazdálkodás témáját, illetve a gumiabroncs hulladékok helyzetét és felhasználását. A gumiabroncs rendkívül jó tulajdonságainak köszönhetően kiváló termékeket lehet létrehozni. A gumitéglát egy debreceni fejlődő cég példáján keresztül szerettem volna bemutatni, ezáltal betekintést nyerhetünk az előkészítő folyamatokra, a gyártásra, és belsős információra a mélyinterjú segítségével. A kérdőív pedig felméri a termék piaci helyzetét, keresletét. Majd ezekből az eredményekből következteteéseket vonok le.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A tejágazat bemutatása nemzetközi, EU-s és magyar viszonylatban, továbbá tejfogyasztási szokások vizsgálata hazai viszonylatban
    Kovács , Adrienn; Kovács, Krisztián; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Szakdolgozatom témája a tejgazdaság elemzése. Ezt szemléltetem világgazdasági, európai uniós és hazai viszonylatokban. Részletezem a világtendencia alakulását, a tejtermelés fejlődését és a szarvasmarha-állomány alakulását. Szemléltetem az állatállomány és a tehéntej felvásárlás átlagának alakulását, valamint a magyarországi export-import változását. Foglalkozom a technológiai innovációval és fenntartható fejlődés témakörével is. Felmértem a magyar emberek tejvásárlási és tejfogyasztási szokásait kérdőív segítségével. Továbbá egy tejtermelő gazdaság vezetőjével mélyinterjút készítettem a tejágazat jelenlegi helyzetéről.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Közműépítéssel foglalkozó vállalkozások gazdasági helyzete Magyarországon
    Oláh, Imre; Szőllősi, László; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Közműépítéssel foglalkozó magyar cégek gazdasági helyzetét elemeztem a 2019-2021 tartó években.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A táplálékkiegészítők marketingjének bemutatása a BioTechUSA vállalaton keresztül
    Jászay, Anna; Vida, Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Szakdolgozatom témájaként a táplálékkiegészítők marketingjének bemutatását és elemzését választottam. Az egészséges életmódra és a jó közérzetre való törekvés egyre fontosabbá válik az emberek számára, a mai rohanó világban. A táplálkozás és a megfelelő étrend kialakítása kulcsfontosságú szerepet játszik a folyamatban. Sokan keresik azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek optimalizálni az egészséget és támogatni a testi és szellemi működést. A dolgozatomban szó lesz az egészséges életmódról, az egészséges táplálkozásról, a sportolási szokásokról, a táplálékkiegészítőkről és fajtáiról. A dolgozatom tartalmaz egy kérdőív elemzést és egy mélyinterjút.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A környezettudatos fogyasztói magatartás vizsgálata a környezetbarát termékeken keresztül
    Kis-Simonka, Zsóka; Feketéné Ferenczi, Aliz; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Dolgozatom fő témája a környezettudatosság és a környezettudatos fogyasztói magatartás vizsgálata. Ezekmellet szó van a környezetbarát termékekről és a tanúsítványokról. A dolgozat első felében szakirodalmi feldolgozások segítségével mutatom be az adott témát. Megvizsgáltam mennyire elterjedt hazánban a környezettudatosság és, hogy mik jellemzik a környezetbarát termékek fogyasztói szokásit. Kutatási célom volt feltárni a hazai fogyasztók vásárlási szokásit és hogy hogyan viszonyulnak a környezetbarát termékekez.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A fenntarthatósággal és az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos fogyasztói attitűdök megjelenése a fogyasztói döntésben
    Szabóné Lőrinc, Kornélia; Gabnai, Zoltán; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Szakdolgozatomban a fenntarthatósággal és az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos fogyasztói attitűdök a vásárlói döntésben való megjelenését vizsgáltam. Dolgozatomat primer és szekunder kutatási módszerrel készítettem. Szakdolgozatomat primer kutatási módszerrel, online kérdőíves felméréssel készítettem. Mivel primer kutatásom célcsoportját is a magyar vásárlók képezték, így az élelmiszer-pazarlás aktuális trendjeit is igyekeztem oly módon is elemzés tárgyává tenni, hogy részletesebb betekintést kapjak kifejezetten a magyar lakosság élelmiszer-pazarlási jellemzőibe. Szekunder kutatásomban, az elméleti fejezetben a fenntartható fogyasztás elméleti aspektusait igyekeztem mélyreható módon feltárni, majd pedig külön fejezetet szenteltem az élelmiszer-pazarlás kérdéskörének. Szerettem volna válaszokat találni továbbá arra a kérdésre is, hogy hogy az élelmiszer-pazarlás mértékét hogyan lehetne itthon is csökkenteni. Illetve szerettem volna rámutatni, hogy miért is alakulhat ki az élelmiszerpazarlás, amely korunk nagyon problémája.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A női vállalkozók hatása a gazdaságra, motivációik és nehézségeinek vizsgálata
    Szilágyi, Nóra; Buzás, Ferenc Ede; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Magyarországon a nők jelenléte a vállalkozói szektorban folyamatosan növekszik, ami pozitív fejlemény az utóbbi időben. Azonban továbbra is számos tényező nehezíti a nők sikerét és boldogulását ezen a területen. A kutatásom ezeket a nehézségeket hivatott felfedni. A nemi sztereotípiák, a területi szegregáció és az, hogy a nők kevesebb lehetőséggel indulnak a vállalkozói szektorban továbbra is óriási kihívást jelentenek. Ahhoz, hogy a gazdaság a megfelelő irányba és ütemben fejlődjön, fontos, hogy felismerjük és megszüntessük ezeket a különbségeket, nehézségeket, és biztosítsuk a nők számára az egyenlő feltételeket a vállalkozói szektorban. A 21. században, a modern korban, egyre több kutatás foglalkozik a nők vállalkozói szektorban való részvételével és az ezzel kapcsolatos kérdésekkel. Ez egyértelműen mutatja, hogy még mindig aktuális és fontos témáról van szó a mai világban. Továbbá fontos megértenünk, hogy milyen motivációkkal rendelkeznek azok a nők, akik vállalkozásba kezdenek és ezekkel a tényezőkkel minél vonzóbbá tenni a nőknek ezt az irányt is a karrierük kiépítésének lehetőségei között.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Projektportfólió menedzsment folyamatok, eszközei a hatékony munkavégzésben
    Barna, Rebeka Anita; Nagy, Adrián Szilárd; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Szakdolgozatom során bemutattam egy energiaszektoron keresztül, hogy miként valósul meg a projektportfólió tervezése, ehhez milyen eszközök szükségesek és hogyan lehet a folyamatokat korszerűbbé, hatékonyabbá tenni. A dolgozatom első része a szakirodalmi áttekintés, ahol körül jártam a projektmenedzsment témakörét a projekt szó jelentésétől kezdve, majd megvizsgáltam a folyamatokat, költségtervezési modellt és a módszertanokat. Ehhez az egységhez a projektmenedzsment egy alappillérét hívtam segítségül a PMBOK-ot. A szakirodalmi egység után következett az eredmények és azok értékelése fejezet, amely megírásához egy vállalatnál dolgozó kollégával szerveztem megbeszélést, hogy beavasson a portfóliótervezés és az ehhez használt eszközök rejtelmeibe. A következtetéseknél megnéztem, hogy mi az, amivel a vállalat hatékonyabban tudna működni, ehhez kétféle lehetőséget tanulmányoztam. Az egyik a JIRA nevezetű szoftvernek a bevezetése, a másik lehetőség egy korszerű projektmenedzsment módszernek, az agilitásnak a bevezetése.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Innováció 2023 legforróbb trendjeiben
    Máté, Patrik; Bittner, Beáta; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A Mesterséges Intelligencia és a Kiterjesztett Valóság együttes használata a vállalatok számára forradalmi lehetőségeket nyit meg az innováció terén. Az MI képes az adatok elemzésére és az automatizálásra, miközben az AR lehetővé teszi a valósággal való interakció és a virtuális információk integrálását a valós környezetbe. Az MI segítségével a cégek hatékonyabban képesek optimalizálni folyamataikat, javítani a döntéshozatali folyamatokat és előrejelzéseket készíteni. Az AR pedig lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy valós időben hozzáférjenek fontos információkhoz és feladataikat egyszerűbben és hatékonyabban elvégezzék. Ezenkívül az AR élmények a termékek és szolgáltatások tervezésében is széles körű alkalmazhatóságot kínálnak. Új marketingstratégiákat és ügyfélszolgálati megoldásokat hoznak létre, ami versenyelőnyt jelent a piacon. Az MI és AR kombinálása lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy gyorsan reagáljanak a változó piaci körülményekre és a fogyasztói igényekre. Az innováció ezekkel a technológiákkal kulcsfontosságú a versenyképesség megőrzése és növelése szempontjából.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Új dohánytermék bevezetése és értékesítése egy vállalkozásnál
    Czibla, Ádám Álmos; Buzás, Ferenc Ede; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Témám egy új dohánytermék bevezetése és értékesítése volt egy vállalkozásnál. Ez az új dohánytermék a nikotintasak, amely hazánkban még kevésbé ismert, de egyre nagyobb teret hódít magának. Ahol a szakmai gyakorlatomat végeztem annál a cégnél pont egy ilyen terméknek a bevezetési időszakában voltak és innen jött az ötlet, hogy ez legyen a témám. A szakirodalmi áttekintést az egyetemen már elsajátított tudásomat felhasználva készítettem különböző elemzéseket a piacról. Az elemzések között szerepelt SWOT, STEEP, illetve BCG mátrix használata is. Ezek segítsétségével jól körbe tudtam járni a témát.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Online vásárlás a vállalkozások szemszögéből
    Csuka, Dorka; Erdélyi-Madai, Réka; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A záródolgozatom témája az Online vásárlás a vállalkozók szemszögéből. A 14 hetes gyakorlatomat a Frektan Kft.-nél töltöttem, ahol beleláttam, hogyan működik egy internetes áruház. Ezt a záródolgozatomban részletesen bemutatom számos pont alapján. Bemutatom a digitalizáció szerepét és a fontosságát egy áruház szempontjából. Kifejtem bővebben milyen folyamatokon megy keresztül a beszállítás. Ezen felül a készletösszekészítésről és az áru ellenőrzéséről is szót ejtek. Bemutatom a marketing stratégiák fontosságát egy webáruház esetén. Végezetül egy PESTEL elemzés segítségével elemeztem a e-kereskedelem makro környezetét.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A magyarországi sertéshús-feldolgozás gazdasági kérdései
    Rácz, Zsolt; Szőllősi, László; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Dolgozatomban a magyar sertéságazatot vizsgáltam 2017-2021 közötti időszakban, kiemelt tekintettel a sertéshús-feldolgozásra. Elemeztem a TEÁOR 10.11 szakágazat koncentrációját CR4, HHI, Gini index és Lorenz görbe segítségével. Spearman korrelációval vizsgáltam az árbevétel és a ROS közötti kapcsolatot. ROS, ROA és ROE mutatókkal elemeztem az öt legnagyobb cég jövedelmezőségét. Kruskal-Wallis teszttel elemeztem hogy a magyar sertéshús-feldolgozás jövedelmezősége megfelel-e a V4 színvonalának. A TEÁOR 10.11 szakágazat az eredményeim alapján koncentrált. Az árbevétel és a ROS között nincs statisztikailag kimutatható összefüggés. Az öt legnagyobb cég jövedelmezősége az előzetes várakozásommal ellentétesen, nem csökkent az öt éves periódusban. A magyar jövedelmezőség megfelel a V4 színvonalának. A hazai sertéshús-feldolgozás versenyképességének javítására a koncenctráció növelése, az integrációk és szövetkezetek létrehozása lehet megoldás.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Egy drónos csomagszállító vállalkozás, az Aerobox Kft. üzleti terve
    Borsos, Viktor; Gabnai, Zoltán; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Dolgozatomban egy olyan kis méretű csomagokat, fuvarozó vállalkozás üzleti tervét dolgoztam ki, amely olyan területeken tud majd előnyt szerezni a megszokott szállítási eszközökkel rendelkező versenytársakkal szemben, mint a szállítási gyorsaság, fenntarthatóság és üzemeltetési költségek. Mindezt annak köszönhetően, hogy a szállítási feladatokat drónok fogják elvégezni.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A magyar, lengyel és szlovák gyógyszeripari vállalatok gazdasági összehasonlítása 2020 és 2022 között
    Puskás, Hanna Rebeka; Szőllősi, László; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A gyógyszeripar óriási iparággá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. A szakdolgozatomban ezt az iparágat vizsgálom három Közép-Európai ország (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) vállalatain keresztül. A szakirodalmi fejezetben különös hangsúlyt fektettem a gyógyszeripar egyedi szabályrendszerének bemutatására, és a nemzetközi gyógyszeripari helyzetre. A vizsgált országok vállalatainak adatait az EMIS adatbázison keresztül értem el, szekunder adatgyűjtést használva. Elkészítettem a vállalatok méret szerinti kategorizálását árbevétel és mérlegfőösszeg alapján is. Megvizsgáltam a vállalatok koncentrációját mindhárom országban a Lorenz-görbe és Gini-indexek segítségével. A vállalatok jövedelmének alakulását is bemutattam az üzemi (üzleti) tevékenység alapján, és országokra illetve évekre lebontva szemléltettem azokat diagrammon is. Bemutatásra kerültek a gyógyszeripari vállalatok legfontosabb pénzügyi mutatói: az eszközarányos jövedelmezőség (ROA), a tőkearányos jövedelmezőség (ROE) és a bevétel arányos jövedelmezőség (ROS).
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Az egészségügyi marketing szerepe a magánpraxisok esetében
    Szabó, Lilla; Vida , Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A szakdolgozatom során az egészségügyi marketing szerepét foglaltam össze a magánpraxisok helyzetében.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A fenntarthatóság és az etikus divat a Fast Fashion tükrében
    Duró, Patrícia Leila; Vida, Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A fenntarthatóságról talán elsőként nem a divatipar jut eszünkbe, azonban ez az iparág igen jelentős mértékben szennyezi Földünket. A fenntarthatóság mellett az etikus divatról talán kevesebben hallanak, mindaddig amíg egy hatalmas katasztrófa be nem következik. A dolgozatomban a Fast Fashion kialakulását, szerepét, jellemzőit veszem nagyító alá. Mindezt a fenntarthatóság és etikus működés vizsgálatának tükrében teszem. A szakdolgozatom célja, hogy a Fast Fashion-t górcső alá véve, egy átfogó képet kapjunk arról, hogy a divatipar legújabb ágazata - mely óriási szereppel bír napjainkban - miként birkózik meg a fenntarthatósággal. Dolgozatomban elemzem, hogy milyen etikai felelősséget vállalnak (vagy éppen nem vállalnak) az iparági szereplők, mit képviselnek, közvetítenek, továbbá ezek mennyire tudnak hitelesek lenni azzal, ami a vásárló számára láthatatlan. A kutatási kérdésem, melyre a választ keresem és a dolgozatomat ennek mentén építem fel, hogy a lineáris modellt felváltó körforgásos modell a divatiparban mennyire hiteles és igaz, a divatipar egyáltalán nevezhető-e fenntarthatónak, illetve ez mennyire „éri meg”, mennyire kifizetődő a Fast Fashionnek, vagy akár a High Fashionnek. A kapott eredményeket és konklúzió, javaslat megfogalmazását a kérdőívem mellett egy személyes mélyinterjú segítette, amelyet egy iparági szereplővel készíthettem el.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Fenntarthatósági törekvések és szempontok a műanyag tubusgyártás területén, konkrét példa alapján
    Csikos, Márta; Gabnai, Zoltán; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A műanyag tubusgyártás területén történő fenntarthatósági törekvések és szempontok kiemelt fontossággal bírnak az anyag- és energiagazdálkodás hatékonyabbá tételében. Az 2030-as évekre kitűzött globális célok rávilágítanak arra, hogy az újrahasznosítás, a körkörös gazdasági modellek alkalmazása és a környezetbarát gyártási eljárások bevezetése kulcsfontosságú lépések a fenntartható fejlődés felé vezető úton. Az alapanyagok hatékony felhasználásának, az energiahatékonyság növelésének és a hulladék minimalizálásának prioritást kell élveznie, míg a szénlábnyom csökkentése további célként merül fel.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Fogyasztói magatartás vizsgálata a kreatív iparban és a TikTokon.
    Szabó , Antal; Vida, Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A fogyasztói magatartás vizsgálata kritikus szerepet játszik a kreatív iparban, különösen a TikTok platformon. A fogyasztói magatartás elemzése segít megérteni, hogyan reagálnak a fiatalabb generációk az online tartalmakra és hogyan alakítják azokat. A TikTok különösen népszerű az Y és Z generációk körében, és a követőik fogyasztói magatartásának tanulmányozása lehetővé teszi a tartalomkészítők és a márkák számára, hogy hatékonyan célzott tartalmakat és hirdetéseket hozzanak létre. Az összegzés célja, hogy kiemelje a fogyasztói magatartás fontosságát a TikTokon és a kreatív iparban, valamint annak előnyeit a tartalomkészítők és a márkák számára a célzott és hatékony tartalmak létrehozásához.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Az üzemanyag-árváltozás gazdasági értékelése, különös tekintettel az LPG-re
    Bődy, Zoltán Ádám; Bai, Attila; DE--Gazdaságtudományi Kar
    Az "Az üzemanyag-árváltozás gazdasági értékelése, különös tekintettel az LPG-re" című szakdolgozatom elsőkörben átfogó áttekintést nyújt a napjainkban is használatos üzemanyagok összehasonlítására vonatkozóan. Ezen felül részletesen kifejtésre kerül a hazai és globális gépjármű szerinti üzemanyagmegoszlás, a hazai üzemanyagárképzés, illetve az elmúlt egy év üzemanyagárváltozásai Magyarországon. A dolgozatnak alapvetően három célkitűzése volt. Elsőként szerettem volna választ kapni arra a feltevésre, miszerint van e összefüggés a világpiaci olajár, az itthoni üzemanyagárak és a dollár/forint árfolyama között. Másrészt nagyon érdekelt, hogy az autó felhasználóknak - különösképp az ingázó munkavállalóknak - mi lenne az ár plafon, ami fölött már fontolóra vennének egy alternatív közlekedési eszköznek a használatát. Ezeken kívül pedig szerettem volna megvizsgálni, hogy kik azok a személygépjármű tulajdonosok - ugyanúgy kiemelve az ingázókat - akiknek érdemes lenne fontólóra venni egy LPG gáz üzemanyagrendszernek a beépítését és hogy ez a fajta befektetés milyen feltételek esetén is térülne meg.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A Digitalko.hu online marketingtevékenységének bemutatása a közösségi médiában
    Jaross, Máté Zoltán; Vida, Viktória; DE--Gazdaságtudományi Kar
    A záródolgozatomban bemutattam az online-offline marketinget. Belefoglaltam az marketing ellemeit, történtetét és minden olyan fontos folyamatát ami kihagyhatatlan egy olyan vállalat esetében amely csak online módon értékesít. A dolgozatomban szó esik a közösségi médiákról is melyben leírtam a történetüket. A dolgozatban benne van a gyakorlati helyemnek a bemutatása, a cégnél végzett feladataim, illetve az is, hogy miért volt kedvező számomra ez a hely, miért is választottam ezt a helyet.