Samuel Beckett magyarországi recepciója az 1960-as és 1970-es években lendült fel, miután 1969-ben megkapta a Nobel-díjat. Leginkább dramatikus szövegei kanonizálódtak, a regényei nehézkes olvashatóságuk és az értelmezésnek való ellenállásuk miatt kiszorultak a kánonból. A dolgozat célja megmutatni azt, hogy Beckett későmodern prózája nyitott az új interpretációkra, akármennyire is ellenáll a Trilógia nehezen érthető szövege az olvasásnak. Az 1951-ben megjelent Molloy című regény fő motívuma a keresés és az emlékezés, Moran Molloy-t keresi; erre az életében fordulópontot jelentő megbízatásra, Molloy pedig az anyjához való utazásra emlékszik vissza. Azonban az emlékezés aktusa destruálódik, az utazások során leépül a testük és ezzel együtt a szereplők emlékezete is. A szereplők elhallgatás elleni harca során megképződik egy újfajta idő, de ez az idő és a hozzá kapcsolódó tér soha nem határozódik meg konkrétan, a kronotoposz is destruálódik. A regénybeli testek csak részleteikben tűnnek elő, ha mégis színre viszi a szöveg a teljes testet, azt obszcénnak bélyegzi a környezete. A két történet szorosan egymásba fonódik, olvasható úgyis, mintha Molloy és Moran egy ember két létállapotát jelenítené meg. A Malone meghal egy ágyhoz kötött, lebénult öreg ember, aki mesékkel szórakoztatja magát és a halált várja. Ebben a regényben jelennek meg leghangsúlyosabban a tárgyak, melyek protézisként vagy átmeneti tárgyként funkcionálnak. A szöveg a testek színrevitelén keresztül legmarkánsabban a szülés konvencióit destruálja, a szexuális aktusra vonatkozó konvenciók mellett. A regény olvasható a Molloy újraírásaként, hiszen Malone és Molloy több ponton is megfeleltethetőek egymásnak, az előző szövegben megjelent motívumok és tárgyak visszatérnek. Felmerül az az elemzési lehetőség is, hogy a trilógiabeli testek magzatok, amelyek különös módon a halálban születnének meg. A megnevezhetetlen egy nehezen körülhatárolható óriástudat monológja, amelyben a végletekig feszül a testek destruálásának folyamata, végtagok nélküli testek jelennek meg, és már nem a testrészek utalnak a testre, hanem azok hiánya. A három regény végpontja Wormban testesül meg, aki már nem tudja magáról, hogy kicsoda, hogy hol van, sem azt, hogy mi történik.