A test színháza

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban a kortárs magyar színház témakörével foglalkozok, ezen belül is a Forte Társulat A nagy füzet című előadásának részletes elemzésén keresztül a fizika színház műfajával. A fizikai színház fogalma és gyakorlata jelenleg Magyarországon nem vagy alig ismert, annak ellenére, hogy a műfaj több évtizedes nemzetközi múlttal rendelkezik. Ebből kifolyólag a kutatásom lényege megmutatni, hol a helye és miért is fontos a jelenléte Forte Társulat munkásságának a hazai színházi palettán, illetve hogy a Horváth Csaba vezette csapat milyen fizikai színházi ars poeticával rendelkezik és annak hogyan tesz eleget, valamint mennyire felel meg vagy éppen nem felel meg az általunk ismert fizika színházi elvárásoknak. A címben metaforikusan a test színházának nevezem a Forte Társulat előadását – ennek megfelelően A nagy füzet című darab kapcsán a formáció testfelfogását elemzem: a testnek mint színházi jelnek a lehetséges jelentéseit bontom ki a kegyetlenség, a meztelenség, az identitás és szépség fogalmak mentén, továbbá az Agota Kristof-féle regényszöveg narratívájának teatralizálódási folyamatát vizsgálom.

Leírás
Kulcsszavak
fizikai színház, test, Forte Társulat, Agota Kristof, A nagy füzet
Forrás