Dolgozatom vizsgálatának homlokterében a háború, mint kollektív trauma reprezentálhatósága áll. A 20.század fordulatai, a háborús stratégia megváltozása és a haditechnika fejlődése olyan események sorozatát indította el, melynek következménye kollektív traumaként értelmezhető. Az a sokk, mely a civil lakosságot és a hadsereg tagjait egyazon módon érintette, a nyelv eszközeivel megragadhatatlannak bizonyult. Írásomban keresem azokat a lehetőségeket, melyek a nyelvi reprezentálhatóságon túl a művészet eszközeivel képesek a trauma eseményeit a kulturális emlékezet részévé tenni. Vizsgálom a kollektív emlékezet mibenlétét, annak szükségszerűségeit, és hogy eme emlékezet mennyiben tekinthető társadalmi konstrukciónak.