Tudományos háttér: Az antitrombin (AT) az aktivált alvadási faktorok, különösen a trombin és az aktivált faktor X (FXa) lassan ható, un. progresszív inhibitora. A heparin vagy heparán szulfát azonban néhány nagyságrenddel meggyorsítja hatását. Az AT deficiencia súlyos trombofília, melynek I-es (kvantitatív) és II-es (kvalitatív) típusát különítjük el. Utóbbi esetben a mutáció befolyásolhatja a reaktív centrumot, a heparin kötő helyet (heparin binding site; HBS) és pleiotróp hatást is kifejthet. A heterozigóta II HBS deficiencia kevésbé súlyos trombofília, mint az egyéb heterozigóta altípusok. Ugyanakkor ellentétben más altípusokkal homozigóta formában is előfordul, ami a vénás tromboembólia igen magas kockázatával jár. Módszerek: Összehasonlítottuk a trombin (FIIa) és FXa gátlásán alapuló AT meghatározások hatékonyságát a II HBS típusú AT deficiencia felismerésében. További kísérletekben kifejlesztettünk egy olyan módosított kromogén anti-FXa módszert, mely mind a progresszív (p) mind a heparin kofaktor (hc) anti-FXa aktivitás mérésére alkalmas. A módszert evaluáltuk és megállapítottuk a referencia intervallumokat. A módszer hasznosságát a II HBS AT deficiencia diagnosztikájában 78 AT deficiens beteg, köztük 51 heterozigóta és 18 homozigóta II HBS típusú deficienciában szenvedő beteg plazma mintáin teszteltük. Eredmények: 20 heterozigóta II HBS defektus esetén egyetlen kivétellel valamennyi anti-FIIa aktivitás a referencia tartományban maradt, míg az hc-anti-FXa aktivitás minden esetben csökkent. Homozigóta II HBS AT deficiencia estében (n = 9) az anti-FIIa aktivitások a 48- 80% tartományban voltak, míg az hc-anti-FXa aktivitások 9% és 25% közé estek. I-es típusú és pleiotróp II-es típusú AT deficienciák estében az anti-FIIa és hc-anti-FXa aktivitások nem különböztek szignifikánsan. Az általunk kifejlesztett p-anti-FXa és hc-anti-FXa módszerek reprodukálhatósága kitűnő volt és a triglicerid, bilirubin és hemoglobin magas koncentrációban sem befolyásolták az eredményeket. A p-anti-FXa és hc-anti-FXa AT aktivitások referencia intervalluma 84-117%, ill. 81-117% volt. A II HBS típusú heterozigóta betegek alacsony, a homozigóták nagyon alacsony hc-anti-FXa aktivitással rendelkeztek, míg a p-anti-FXa aktivitás normál, ill. csak kissé csökkent volt. A p/hc arány alapján a vad típusú kontrollok, a II HBS típusú heterozigóták és homozigóták világosan elkülöníthetők voltak. Konklúzió: A II HBS típusú AT deficiencia felismerésére első vonalbeli tesztként az hc-anti-FXa AT meghatározás ajánlott. A p-anti-FXa és hc-anti-FXa aktivitás együttes meghatározása a II HBS típusú AT deficiencia megbízható, klinikai szempontból fontos diagnózisát eredményezi, és jól elkülöníti a heterozigóta és homozigóta deficienseket. A p-anti-FXa meghatározás jól beilleszthető az AT deficienciák diagnózisára és klasszifikációjára kidolgozott algoritmusba. Background: Antithrombin (AT) is a slow-acting progressive inhibitor of activated clotting factors, particularly thrombin and activated factor X (FXa). However, the presence of heparin or heparan sulfate accelerates its effect by several magnitudes. AT deficiency, a severe thrombophilia, is classified as type I (quantitative) and type II (qualitative) deficiency. In the latter case mutations may influence the reactive site, the heparin binding site (HBS) and exert pleiotropic effect. Heterozygous type II HBS deficiency is less severe thrombophilia than other heterozygous subtypes. However, as opposed to other subtypes, it also exists in homozygous form that represents a very high risk of venous thromboembolism. Methods: Antithrombin activity assays based on the inhibition of FIIa and FXa were compared for their efficiency in detecting heparin binding site defects. In further experiments a modified anti-FXa chromogenic AT assay was developed, which determines both the progressive (p) and the heparin cofactor (hc) activities, in parallel. The method was evaluated and reference intervals were established. The usefulness of the assay in detecting type II HBS AT deficiency was tested on 78 AT deficient patients including 51 type II HBS heterozygotes and 18 homozygotes. Results: With a single exception, in heterozygotes for heparin binding site defect (n = 20), anti-FIIa activities remained in the reference interval, while hc-anti-FXa activities were uniformly decreased. In individuals who were homozygous for heparin binding site mutation (n = 9), anti-FIIa activities were in the range of 48% to 80%; the range of hc-anti-FXa activities was 9% to 25%. Anti-FIIa and hc-anti-FXa activities in type I deficiencies and type II pleiotropic deficiency did not differ significantly. The developed p-anti-FXa and hc-anti-FXa assays showed excellent reproducibility and were not influenced by high concentrations of triglyceride, bilirubin and hemoglobin. Reference intervals for p-anti-FXa and hc-anti-FXa AT activities were 84-117% and 81-117%, respectively. Type II HBS deficient patients demonstrated low (heterozygotes) or very low (homozygotes) hc-anti-FXa activity with normal or slightly decreased p-anti-FXa activity. The p/hc ratio clearly distinguished wild type controls, type II HBS heterozygotes and homozygotes. Conclusions: hc-anti-FXa AT assay is recommended as a first-line test to detect type II HBS AT deficiency. Concomitant determination of p-anti-FXa and hc-anti-FXa activities provides a reliable, clinically important diagnosis of type II HBS AT deficiency and distinguishes between homozygotes and heterozygotes. The p-anti-FXa assay could be implicated in an algorithm developed for the diagnosis and classification of AT deficiencies.