Megküzdés,szubjektív életminőség és önbecsülés vizsgálata felnőtt mozgássérült személyeknél

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban veleszületett és valamilyen trauma következtében (betegség/baleset) mozgássérült felnőttek megküzdési stratégiáit, szubjektív életminőségét és önbecsülését vizsgálom. Életkorukból adódóan mindannyian a felnőttkori fejlődési fázisban vannak, azonban teljesen más élménnyel, helyzettel kell megküzdenie azoknak, akiknek sérülésükkel már egészen a kezdetektől együtt kell élniük, mint azoknak a mozgássérülteknek, akiknek egy magától értetődő, természetes funkció elvesztéséhez kell hozzászokni, és azt feldolgozni. A megküzdés, feldolgozás természetesen mindkét esetben nagyon sok mindentől függ, minden esetben egyedi, ezért általános következtetéseket nehéz lenne levonni egy ilyen jellegű vizsgálatból. Ennek ellenére igyekeztem néhány aspektusában összehasonlítani, és különbségeket találni a két csoport között.

Leírás
Kulcsszavak
megküzdés, szubjektív életminőség, önbecsülés, mozgássérült
Forrás