A Gravity Trainer a túlsúlyos és elhízott betegek mozgásterápiájában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A túlsúly és elhízás napjainkban a legelterjedtebb betegségek közé sorolható csaknem minden korosztályban, melynek mértéke évről évre egyre jobban növekszik Magyarországon is. A XXI. századra jellemző fizikai inaktivitás és ülő életmód nagymértékben hozzájárul az elhízás kialakulásához. A betegség számos szövődmény megjelenését vonhatja maga után, ezért fontos a megfelelő prevenció és rehabilitáció. Ennek érdekében kezdeményeztünk Gravity Trainer felfüggesztésen alapuló eszközzel mozgásprogramot túlsúlyosak és elhízottak körében, mely a szakdolgozat témáját képezi. Kutatásunk célja annak vizsgálata volt, hogy a Gravity Trainer alkalmazása miként befolyásolja a túlsúllyal rendelkezők testsúlyát, állóképességét, izomszázalékát, izomerejét, egyensúlyát, koordinációját, testképpel való megelégedését és depresszióra utaló elváltozásaikat. Feltételeztük az előbb felsoroltak pozitív irányú alakulását. A kutatásban a kéthónapos tornaprogram kezdetén 11 nő vett részt, de a vizsgálat végére csak 7 ember maradt, akiknek átlagéletkora 25 év volt. A torna hetente kétszer, 60 percig tartott, miközben célunk a túlsúlyosak és elhízottak általános fizikai állóképességének fejlesztése volt. Első találkozás alkalmával felvettük a fizikális állapotra jellemző adatokat, illetve speciális vizsgálatokat végeztünk el és kérdőíveket használtunk hipotéziseink tesztelésére. A program végén megismételt vizsgálat során azt tapasztaltuk, hogy a testsúly és testzsír százalékos aránya szignifikánsan csökkent. A csoport fizikai állóképessége kis mértékben fejlődött, viszont az izomszázalék és izomerő vonatkozásában és az akaratlagos apnoe időben szignifikáns változás történt. Az egyensúly és a koordináció vonatkozásában nem volt megfigyelhető nagyobb eltérés, szignifikáns különbség nem volt kimutatható. A csoport tagjainál a testképpel való elégedetlenség javulása csak minimális mértékben volt kimutatható, viszont a depresszióra utaló tünetek szignifikánsan csökkentek. A kapott eredményeket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a hipotéziseink többsége helytállónak bizonyult, bár a számszerű adatok nem mindig mutattak szignifikáns változást. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a Gravity Trainerrel végzett torna nagy lehetőségeket rejt magában, ezért javasoljuk a hosszabb időtartamot felölelő kutatást, ami azon feltételezéseinket igazolná, melyek csak részben mutatkoztak helytállónak kutatásaink alapján.

Leírás
Kulcsszavak
Elhízás, Túlsúly, Gravity Trainer
Forrás