Oroszország gazdasági differenciálódása és az Európai Unióval való kapcsolatrendszere a XX. és XXI. században

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Oroszország és a gazdasága régen és most is egy rendkívül elterjedt és kedvelt téma, nagyon sokan foglalkoznak vele, melynek oka véleményem szerint az, hogy Oroszország minden egyes lépésében, akarva vagy akaratlanul is, de benne van a megdöbbentés, meghökkentés.Szakdolgozatomat úgy állítottam össze, hogy középpontjába Oroszország gazdaságát helyeztem, amelyet a szegénységi és a GINI mutatóval szemléltetek, illetve bemutatom, hogyan tudott és tud a felmerülő problémákkal megküzdeni. Logikailag, az írásomat a korszakok jelentősége szerint rendszereztem, vagyis, a témám szempontjából a legfontosabb korszakkal kezdtem, a Szovjetunió bukásával. Ezt Jelcin korszaka követi, legfontosabb tényezőjével, a washingtoni konszenzussal, amit Putyin és az ő hihetetlen stabilizációs politikája követ, aminek köszönhetően fellendült az ország gazdasága. Végül Medvegyev válságkezelése és Putyin külpolitikája kerül majd elemzésre, a 2014-es évvel bezárólag.Az utolsó részben a konklúziók levonása során, négy, a kutatási munkám során, általam megvizsgált és kiértékelt eredményt mutatok be, ezek: a szegénységi mutatók átlaga a miniszterelnökök korszakaira lebontva,a GINI-mutató,a GDP százalékos változása az orosz-EU kapcsolatrendszer függvényében,a transznacionális vállalatok. Azért választottam ezeket a mutatókat a kutatásom során, mert úgy gondolom a gazdasági differenciálódást, a gazdaság helyzetét egyaránt szemléletesen mutatják, illetve a GDP mutató Oroszország és az Európai Unió egymásra gyakorolt hatását.

Leírás
Kulcsszavak
Európai Unió, Oroszország, gazdasági differenciálódás
Forrás