Az atlaszok szerepe a földrajzoktatásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom során az atlaszok földrajzoktatásban betöltött szerepét kívánom bemutatni az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által, az idei tanévben kísérleti jelleggel kiadott középiskolai földrajzatlasz elemzésén keresztül. Témaválasztásomnak aktualitást ad, hogy az „átalakuló” földrajzoktatás következtében a földrajztanítás nem csak tartalmában és módszertanában változott meg, de az atlaszok használata is egyre inkább háttérbe szorul a földrajzórákon. Az elméleti áttekintés során bemutatom a földrajzoktatás tartalmi és módszertani változásait, a térképek felhasználásának lehetőségeit a földrajzoktatásban, illetve az egyik legfontosabb képesség,- a térképolvasás típusait. A dolgozat vizsgálati részében rövid nyomdatechnikai elemzést végzek, majd tartalmi és módszertani szempontból elemzem az atlasz térképlapjait. A dolgozat összegzéssel zárul, ahol összefoglalom a vizsgálat során szerzett tapasztalataimat, és következtetéseket vonok le. Munkám során a témát érintő szakirodalmakat, internetes forrásokat, cikkeket, illetve személyes tapasztalatokat használok fel. A legfontosabb adatokat, tényeket táblázatba foglalom, illetve képeken ábrázolom.

Leírás
Kulcsszavak
térképek, atlasz, földrajzoktatás
Forrás