Kortársbántalmazás

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom a kortársbántalmazás (bullying) téma részletezésével indul, az első fejezetben kitérek többek között a fogalom pontos magyarázatára, fajtáira, a magyarországi, illetve nemzetközi vonatkozásokra. A következő részben az online bántalmazás (cyberbullying) témával folytatom a dolgozatot, ebben a fejezetben is, hasonlóan az előzőhöz, szó esik az internetes zaklatás fogalmáról, fajtáiról, veszélyeiről, a magyarországi helyzetről, valamint a „hagyományos”, illetve online zaklatás közti különbségekre, illetve hasonlóságokra is kitérek. Rendkívül fontos tényező a kortársbántalmazás téma tekintetében, az agresszív viselkedés kialakulásának vizsgálata, ami szoros összefüggést mutat a zaklatás kialakulásának folyamatával, ezeket részletesen tanulmányozom. Az egyik legfontosabb tényező a nevelés, valamint a család és a gyermek kapcsolatának viszonya, ezért a nevelési attitűdök összefüggései és a kortársbántalmazás kapcsolata című fejezetben részletezem a jó és a rossz nevelési stílusokat, illetve azok hatásait a gyermekekre, illetve a zaklatás kialakulására. A szakdolgozatom, talán legfontosabb részében kitérek a megelőzés fontosságára, lehetőségeire, többek között sorra veszem a legfontosabb programokat, amivel jó eséllyel kivédhető a bántalmazás, továbbá részletezem az ifjúságvédelem, az iskolapszichológia, illetve a segítő szakember jelenlétének fontosságát az oktatási intézményekben. Dolgozatom utolsó részében a kortársbántalmazás téma gyakorlatában látott tapasztalataimat összegzem, ami egy általános iskolában, illetve egy középiskolában valósult meg, egy-egy előadás, illetve csoportalkalmak formájában. Végezetül egy összehasonlító elemzéssel zárul a szakdolgozatom, ahol a hipotéziseim, meglátásaim, illetve több más szempont figyelembe vételével elemzem a két korcsoport közti különbségeket, a kortársbántalmazás téma tekintetében.

Leírás
Kulcsszavak
bullying, cyberbullying, agresszív viselkedés, agresszió, temperamentum, konfliktuskezelési kultúra, kisebbségi csoportok, nevelői attitűdök, intervenció, prevenció
Forrás