Az apoptózis inhibítor fehérjék mennyiségének változása az immunválasz során

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatómunkánk céljaként tűztük ki a különböző módon aktivált dendritikus sejtek felülúszója által kiváltott citotoxikus hatás vizsgálatát, illetve a kiváltott folyamat mechanizmusának megértését. Kísérleteink során teszteltük a dendritikus sejtek felülúszóinak hatását RIP1-et expresszáló és nem expresszáló sejtvonalakon, annak érdekében, hogy kiderítsük, milyen mértékben befolyásolja e fehérje jelenléte vagy hiánya a felülúszó által kiváltott sejthalált. Eredményeink összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy az éretlen dendritikus sejtek TLR3 és 7/8 aktiválás hatására képesek olyan felülúszó termelésére, amely képes a célsejtekben sejthalált kiváltani. Megállapítottuk, hogy a folyamat érinti a TNF-R általi jelátviteli útvonalat, illetve a citotoxicitás kiváltása a kaszpázoktól nagymértékben függ. Kiderült az is, hogy a felülúszók hatására csökken a célsejtekben a IAP fehérjék mennyisége, illetve az, hogy a RIP1 deubiqutinált állapotba kerül a kezelést követően. Tehát a dendritikus sejtek képesek egy RIP1 által mediált, kaszpázoktól függő, IAP fehérjeszintet csökkentő módon a célsejtekben sejthalált előidézni.

Leírás
Kulcsszavak
apoptózis, dendritikus sejt, apoptózis inhibítor fehérjék
Forrás