A myositisek a proximális végtagizmok szimmetrikus gyengeségével jellemezhető, krónikus, szisztémás autoimmun betegségek. Antitestvizsgálataim során először írtam le magyar myositises populációban (Debreceni Egyetem, Klinikai Immunológiai Tanszék, 330 idiopathiás inflammatorikus myopathiás beteg) a DM-specifikus antitesttel (anti-Mi-2, anti-TIF1γ, anti-NXP2, anti-SAE) rendelkező betegek gyakorisági mutatóit és klinikai jellemzőit. Összességében ezek az antitestek – az anti-Mi-2, illetve anti-SAE kivételével – ritkábban fordultak elő a vizsgált magyar populációban, mint a nemzetközi tanulmányokban. Felhívtam a figyelmet a DM-specifikus antitesttel rendelkezők esetén megfigyelhető akut, súlyos izomgyengeséggel járó kezdetre, szemben a MSA negatív betegek betegségkezdetével. Először sikerült azonosítani magyar myositises populációban több, kettős MSA pozitív beteget. Munkám alátámasztja, hogy a MSA-k meghatározása segítséget ad a beteg tüneteinek differenciálásában, felvilágosítást nyújt a várható lefolyásról. Először végeztem a PM-es és a DM-es betegek aktivitásának összehasonlító vizsgálatát az IMACS által kidolgozott Disease Activity Core Set Measures rendszere alapján. A PM-es betegek esetén szignifikánsan nagyobb betegségaktivitás volt észlelhető a két és fél éves követési idő alatt, mint DM esetén. Aktív myositises betegek adatait elemezve egyértelmű korrelációt sikerült igazolnom az izomerő értékek, a HAQ értékek, az izomenzim szintek, továbbá az orvos és beteg VAS értékek között. A legutóbbi kutatások arra utalnak, hogy a VDR gén allélvariációi olyan genetikai komponenst képviselhetnek, mely összefüggésben lehet egyes autoimmun betegségek incidenciájával, klinikai tüneteivel, súlyosságával, illetve a kialakulásukra való hajlammal. Tanulmányomban meghatároztam 89 myositises betegben és 93 egészséges kontrollban a VDR gén BsmI, ApaI, TaqI és FokI polimorfizmusait, hogy megállapítsam, van-e kapcsolat a VDR génpolimorfizmusai, illetve haplotípusai és a betegség bármilyen jellemzője között. Legfontosabb megfigyeléseim a VDR-BsmI, továbbá a VDR-TaqI polimorfizmusokhoz és a férfi nemhez kötődtek. Eredményeim alapján a Bb és a Tt genotípusok férfiakban rizikófaktornak tekinthetőek. A tizenhat lehetséges haplotípus frekvenciája a beteg és a kontroll csoportok között különbséget mutatott, amikor a négy-marker haplotípus gyakoriságot megállapítottuk. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a VDR génpolimorfizmusok genotípus-variációi szerepet játszhatnak a myositis genetikai meghatározottságában.

Idiopathic inflammatory myopathies are chronic systemic autoimmune diseases characterised by symmetrical, proximal muscle weakness. In the first investigation I created the clinicopathological and the clinicoserological classification of 330 patients with myositis treated at the Department of Clinical Immunology, University of Debrecen. Then I described the frequency and the clinical features of the patients presented with DM-specific antibody positivity (anti-Mi-2, anti-TIF1γ, anti-NXP2, anti-SAE). This was made at first in a Hungarian myositis population. With the exception of anti-Mi-2 and anti-SAE the frequency of these autoantibodies was lower than in other international studies. I drew attention to the acute and severe onset of the patients presented with DM-specific autoantibodies in contrast to the patients without any MSAs. It was the first Hungarian study that identified patients with double MSA positivity. The detection and analysis of these MSAs help us to differentiate between myositis-symptoms and they bring us closer to a better therapy. In the second study I investigated and monitored 219 Hungarian patients with myositis according to the IMACS criteria. In this follow-up study I could state that the activity of the followed Hungarian patients with PM was significantly higher than those with DM. Analysing of myositis patients with active disease I could prove a significant correlation between MMT scores, HAQ scores, levels of muscle enzymes in serum, and the values of the visual analog scales. The effects of vitamin D and the polymorphisms of the VDR gene are connected. The latest findings suggest that allelic variations of VDR gene may partially represent a genetic component associated with incidence, clinical symptoms, or severity of autoimmune diseases or to the susceptibility of them. I assessed the VDR gene BsmI, ApaI, TaqI, and FokI polymorphisms in 89 patients with myositis and 93 healthy controls to assess whether a relationship exists between polymorphisms/haplotypes in the VDR gene and any features of PM/DM. I found that a relationship may exist between the BsmI genotype and myositis in males and TaqI genotype and myositis in males as well. The data demonstrated that the frequencies of the sixteen possible haplotypes showed differences between the patient and the control groups when the four-marker haplotype prevalence was assessed. According to the findings, the genotype variations of the VDR gene polymorphisms may be one of the factors in the development of myositis.