A meseolvasás hatása a kisgyermekek nyelvi fejlődésére

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A varázslatos, mágikus pillanatokért keltette fel érdeklődésemet maga a mese, mesepszichológia és mindenképpen valami hasonló témában szerettem volna kutatni. Az első könyv, amit ebben a témában olvastam, az Kádár Annamária Mesepszichológia műve volt, amely nagy hatást gyakorolt rám. A mesék világa mellett az emberi kommunikációnak is nagy szerepet tulajdonítottam, és szeretnék majd ezzel is foglalkozni, éppen ezért jelentkeztem gyógypedagógiára, ahol a logopédia irány vonz. Így adta magát az ötlet, hogy a kellemeset kössem össze a hasznossal. Kíváncsi lettem, hogy vajon a meseolvasás mit ad a gyerekeknek az élményen kívül, esetleg változik-e valami a gyerekek szókincsében? Feltételezésem szerint a mesehallgatás hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek szókincse fejlődjön, így kutatásomban erre keresem a választ.

Leírás
Kulcsszavak
megkésett beszédfejlődés, mese, meseolvasás, mesepszichológia, nyelvi fejlődés
Forrás