Középiskolás diákok vizsgálata a pozitív pszichológia tükrében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témájának alapját Péter-Szarka Szilvia „Pozitív pszichológia a tehetséggondozásban” című írása képezte. Péter-Szarka cikkében a pozitív pszichológia három fő területét, az emberi erősségeket, a pozitív tapasztalatokat és érzelmeket, valamint pozitív intézményeket járta körül, külön hangsúlyt fektetve a három tényező és a tehetséggondozás területének vonatkozásaira. Szakdolgozatomban ismertettem a pozitív pszichológiai irányzatot, majd bemutattam annak fent említett három alapkövét, külön kiemelve az általam vizsgált négy területet: a flow-élményt, a kitartást, az általános beállítódást (mindset), valamint az iskolai kreatív klímát. Kutatásomban arra kerestem a választ, hogy ezek a jelenségek és személyiségvonások miként ragadhatók meg az iskolai környezetben és milyen kapcsolatban állnak egymással. Eredményeim szerint a vizsgált pozitív pszichológiai változók külön-külön is viszonylag erős és pozitív összefüggést mutatnak, továbbá a mindset és a kitartás közbülső változókként közvetítik az iskolai kreatív klíma hatását az iskolában megélt flow-élmény gyakoriságára.

Leírás
Kulcsszavak
pozitív pszichológia, flow, kitartás, mindset, iskolai kreatív klíma
Forrás