A bizonyítás szabályai a büntetőeljárásban, különös tekintettel a kihallgatási taktikára és a terhelt vallomására

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom központi témájául a kihallgatási taktikát és ehhez kapcsolódóan a terhelti vallomást, mint bizonyítási eszközt választottam. Bevezetésül a bizonyításról, a bizonyítási rendszerekről és a bizonyítási eszközökről általánosságban adok egy képet. Ezt követően részletekbe menően áttérek a terhelt vallomására, mint bizonyítási eszközre és rávilágítok annak kiemelkedő szerepére a büntetőeljárás valamennyi szakaszában. A bizonyítási eszközökre és a terhelt vallomására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket mind a régi (1998. évi XIX. törvény, továbbiakban: régi Be.), mind pedig az új, még nem hatályos (2017. évi XC. törvény, továbbiakban: új Be.) büntetőeljárásról szóló törvény vonatkozásában vizsgálom. Munkám során részletesen kitérek a kihallgatási taktikára vonatkozó elméleti és gyakorlati szabályozásra és azok jelentőségére, szeretnék magáról a kihallgatási taktikáról, annak fogalmáról, céljáról, fajtáiról egy képet adni, majd rátérek a kihallgatást érintő jogi szabályozásra, taktikákra. Azért tartom különösen fontosnak azt,hogy magával a kihallgatási taktikával és az abban rejlő hiba lehetőségekkel bővebben foglalkozzunk, mert úgy gondolom, hogy bizonyos fokban egy, a kihallgatás során szerzett vallomás meghatározhatja egy adott büntető ügy végkimenetelét. Ezt az állításomat a későbbiekben alá is fogom támasztani. Dolgozatomban említést teszek a kihallgatás speciális eseteiről, így megvizsgálom a kiskorúak kihallgatására vonatkozó szabályokat, továbbá a poligráf alkalmazási körének lehetőségeit is. Jelen téma keretei között fontosnak tartom azt is, hogy a magyar mellett, más országok terhelti jogokra és terhelti figyelmeztetésre vonatkozó szabályozásáról is említést tegyek. Természetesen több jogrendszer teljes mértékű összehasonlítására jelen dolgozatban nem törekszem, ugyanakkor úgy vélem, hogy érdemes lehet egy kis kitérőt tenni. Végezetül szeretnék rátérni arra, hogy adott esetben milyen jelentőséggel bírhat a kihallgatás a büntetőeljárás szempontjából és hogy egy, a kihallgatás során tett vallomás, illetve annak esetleges hibája milyen eljárásjogi következményekhez vezethet.

Leírás
Kulcsszavak
kihallgatás, krimináltaktika, büntetőeljárás
Forrás