Az építészeti tervek szerzői jogi védelme

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban szeretném feltárni az építész tervek szerzői jogi védelmével kapcsolatos kapcsolatos problémák gyökerét. A folyamatos fejlődés, a változások, a digitalizáció, és a felhasználási lehetőségek egyre nagyobb teret nyernek, mely a visszaélések forrása is egyben, ráadásul a visszaélések, jogsértések újabb és újabb fogalmak pontosítását teszik szükségessé, melyhez a szakvélemények nyújtanak segítséget, a bírói joggyakorlat mellett. A Bevezetés után dolgozatom a szerzői jog általános jellemzőinek bemutatásával, a harmadik fejezetben pedig már az építészeti tervek konkrét fogalmi elemeivel, és annak meghatározásával foglalkozik. Különböző eseteken, és az esetekhez kapcsolódó véleményeken, és bírói gyakorlaton keresztül próbálom feltárni az építészeti tervekkel kapcsolatos legfontosabb információkat. A negyedik fejezet a felhasználással kapcsolatos kérdésekkel, rendelkezésekkel foglalkozik, ahol az általános felhasználási szabályokon keresztül az építészeti tervek konkrét felhasználásáról, valamint az ezekhez kapcsolódó szerződés ismérveiről lesz szó. A téma befejezése a jogsértés, az ennek esetén alkalmazható jogérvényesítés, és a Szerzői Jogi Szakértő Testület szerepe.

Leírás
Kulcsszavak
szerzői jog, szerzői jogi védelem, felhasználási szerződés
Forrás