A szocioterápia szerepe és jelentősége az idősgondozásban, különös tekintettel a demenciával élő idősekre

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban az idősgondozás során megvalósuló szocioterápiás foglalkozások jelentőségével foglalkoztam, terepgyakorlati tapasztalataim és szakirodalmi olvasmányaim alapján arra kerestem a választ, hogy milyen segítséget tud nyújtani egy-egy foglalkozás az alap és szakosított ellátásba kerülve, különféle szükséglettel rendelkező és/vagy a demnecia valamilyen fokokozatával élő idős embernek. A normál öregedés során bekövetkező változások ismertetése mellett kitértem arra is, hogy minként lehet ezt a természetes folyamatot sikeresen megélni. A magyarországi idősgondozással, az idősödő társadalom problémáival, a jogszabályi háttérrel és az időseket érintő, dolgozatom szem-pontjából fontos szolgáltatások fajtáinak felsorolásával is foglalkoztam. Érintem a demencia problémáját, majd a szocioterápia idősgondozásban betöltött jelentőségét fejtem ki. Témám gyakorlati vonatkozású részét a terepgyakorlatokon szerzett tapasztalataim, a foglalkozás látogatások és az elkészített életútinterjúk elemzése alapján készítettem el.

Leírás
Kulcsszavak
szocioterápia, idősgondozás
Forrás