Volt egyházi iskolások a felsőoktatásban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Kutatásunkban azt keressük, hogy a magyarországi hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumnak milyen a hosszú távú hatása az egykori diákjaik szemszögéből. Vizsgáljuk, hogy ezek a négy-hét éve végzett gimnazisták megőrizték-e az iskola által közvetített értékeket, illetve számukra melyek voltak fontosak. Ha sikerült megőrizni, akkor hogyan és mennyire, ha nem, akkor pedig miben tér el jelenlegi életvitelük a gimnáziumban elvártaktól. Rendszerváltás után az egyházaknak lehetőségük nyílt újra az iskolaalapításra az egyházi iskolák számaránya pedig jelentősen megnövekedett az utóbbi tíz évben. Ezért egyre fontosabb kérdés, hogy hogyan folyik az oktatás ezekben az iskolákban, ami pedig ennél is fontosabb, az a nevelés kérdése. A görögkatolikus egyház az utóbbi évtizedekben kezdte el élni virágkorát. A magyar görögkatolikusok a Magyarországon élő római katolikusokból váltak ki. Ezért a római katolikusokhoz hasonlóan elismerik a pápát, viszont szertatásaikban, rítusukban a bizánci egyházakhoz hasonlít. Magyarországon a görögkatolikus egyháznak három egyházmegyéje van, főegyházmegyéje a Hajdúdorogi Főegyházmegye, ide tartozik területileg Hajdúdorog is. A Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium a legrégebbi a görögkatolikus iskolák közül, nagy múlttal rendelkezik, ezért egyértelmű volt az intézményválasztás. A hosszú távú hatást a volt diákok körében vizsgáljuk. Ezek az egykori felekezeti iskolához tartozó tanulók kb. négy-hét éve végeztek a gimnáziumban. Jelenleg az alapszak végén tartanak vagy pedig mesterszakos hallgatók. Így már elég ideje vannak távol a közoktatás légkörétől, ahol intenzíven részesültek katolikus nevelésben, vallásos értékek elsajátításában. Az adatfelvétel félig strukturált interjú készítésével történt, a hallgatókat hólabda módszer segítségével értük el. Ismeretségi köreikben ajánlottak olyan volt iskolatársaikat, akikről tudták, hogy megőrizték az iskola által közvetített értékeket egyetemi éveik alatt is, vagy olyanokat, akik minden bizonnyal teljesen más irányba kezdték el életüket élni. Az adatok azt mutatták, hogy azok, akik megtartották a gimnázium részéről képviselt értékeket, eleve már olyan családi háttérből származtak, ahol hasonló volt a vallásos értékrend.

Leírás
Kulcsszavak
értékorientáció, hosszú távú hatás, rejtett tanterv
Forrás