Dolgozatomban a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés alapjogokkal való összhangját (esetemben az ellentétét) szeretném vizsgálni. Témámat két irányból fogom bemutatni, egyrészt a hazai szabályozás kapcsán, másrészt pedig a strasbourgi székhelyű Bíróság által hozott döntéseket fogom ismertetni. A ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés intézménye hosszú ideje áll az alkotmányossági viták középpontjában. A jogesetek kapcsán látni fogjuk, hogy az EJEB az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján vizsgálja a hozzá érkezett kérelmeket, és a már korábbi esetjog szerint dönt, hogy az adott tagállam szabályozása megfelel-e az Egyezményben foglaltaknak vagy nem. Magyarországról immár harmadik alkalommal döntött a Bíróság és ebből kétszer Egyezménysértőnek találta a szabályozásunkat, a probléma nem új keletű mivel az aggályosnak vélt jogszabályokat már a bevezetés után felismerték, és megosztották álláspontjukat jogászok és bírók is. A probléma forrása volt kezdetben, az életfogytiglan a büntetőjogi szankciórendszer primátusán elhelyezkedő, határozatlan tartamú szabadságvesztés-büntetés, amelynek jogszabályban megjelölt felső határa nincs, alsó határa egyes esetekben megadható, speciális minimumát az ügy összes körülményét mérlegelve a bíróság határozza meg az 1 Mark LAWRENCE: A hazug kulcsa, Budapest,Fumax kiadó, 2015. 382. 6 ítéletben, ha nem tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki.2 A Bíróság döntése kapcsán a kormány orvosolni próbált jogszabályi módosításokkal, így előírta a tényleges életfogytiglanra ítéltek kötelező felülvizsgálatát, azonban ezt sem találta jó megoldásnak az EJEB.