A tömegkommunikáció hatásait és a médiaüzenetek valóságtartalmát vizsgáló transzmissziós elméletek ma már nem alkalmasak arra, hogy megfelelően leírják a média, a realitás és a közönség viszonyát. Az újabb médiaelméleti irányzatok, köztük a neodurkheimi elméletek szerint a bulvár/posztmodern média esetében a tényműsorok (így a dokumentumfilmek) esetén sem érdemes a valóság ábrázolását számon kérni. A filmek, a rádió, a televízió, a bulvársajtó, a modern tömegkommunikációs eszközök társadalmi drámákat alkotnak, a nézőket rítusok részeseivé téve. A hazai és nemzetközi tudományos szakirodalomban már évtizedek óta komoly vita zajlik arról, milyen ismeretterjesztő-oktató funkciót tölt be a televízió, újabban pedig a látványos elemekre építő kortárs, posztklasszikus dokumentumfilmek. Ez utóbbiak kapcsán több, tartalomelemzésen alapuló kritikát is megfogalmaz a szakirodalom. A posztklasszikus dokumentumfilmeket félrevezetőnek és hiteltelennek tartja, beleértve sok esetben az abban megszólalókat is. Az ilyen jelenségek esetében a befogadó oldaláról a kritikai hozzáállás szükségességét hangsúlyozzák. A kritikai attitűd szerepét különösen jelentőssé teszi a közösségi média és az online videomegosztó portálok térnyerése. Ezeken a platformokon ugyanis könnyen terjeszthetőek ellenőrizhetetlen hátterű, áltudományos „dokumentumfilmek”. Ugyancsak szignifikáns problémaként azonosítja a szakirodalom egy része a posztklasszikus dokumentumfilmek relációjában, hogy azok nem egy esetben hamis képet közvetítenek a tudományról, a tudományos munkáról, az azt művelő tudósokról. A témában zajló tudományos diskurzus, illetve a 24 órás ismeretterjesztő csatornák térnyerése, az azokon sugárzott kortárs, posztklasszikus dokumentumfilmek elterjedése indokolttá tesznek egy olyan, komprehenzív jellegű kutatás elvégzését, amely feltárja a televíziós dokumentumfilmek tényleges szerepét a felnőttek (esetünkben a kulturális közfoglalkoztatottak) informális tanulásában, rámutatva ezen filmek valós, tanulásban betöltött potenciáljára, további tanulást generáló szerepére, feltárva a befogadók tanulási motivációit, illetve a dokumentumfilmekből történő tanulás esetleges veszélyeit. Kutatásunkban a befogadók, a dokumentumfilmeket nézők oldaláról elemeztük a szakirodalomban felvetett problémákat és teóriákat. Az empirikus kutatásunk vizsgálati populációját a magyarországi kulturális közfoglalkoztatottak képezték, azon belül a mintát a Kulturális Közfoglalkoztatási Program harmadik ütemének 3932 résztvevője jelentette. Az adatfelvétel 2016. június-július folyamán zajlott. A kutatás során kvantitatív módszert alkalmaztunk, önkitöltős, online alapú kérdőív formájában. A kulturális közfoglalkoztatottak vizsgálatát az indokolta, hogy ezen szakemberek a lakosság jelentős részével kerülnek interakcióba, így komoly véleményformáló szerepet tölthetnek be a helyi közösségek életében. A kapott eredményeket SPSS program segítségével elemeztük, az adatokon kereszttáblás elemzést végeztünk az adjusted residuals értékek feltüntetésével, varianca-analízist és klaszter analízist is lefuttatva. Megállapítottuk, hogy ismeretterjesztő csatornákon vetített dokumentumfilmeket elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettséggel (nincs nyelvvizsga, csak érettségi), rendelkezők, a magukat individuálisan vallásosnak mondók, a nem házas párok tagjai, a négyen egy háztartásban élők, a havi 101 és 150 ezer forint közti jövedelemmel rendelkezők, a kétgyermekes szülők és a városokban élők néztek. Kimutattuk, hogy a dokumentumfilmekkel szembeni kritikai attitűd (abban az értelemben, hogy felmerül-e a befogadóban, hogy megkérdőjelezze annak tartalmát, és fedezett-e már fel saját maga szerint hamisnak gondolt információt) egyértelműen a férfiakra, a magasabb iskolai végzettségűekre, a nagy házi könyvtárat birtoklókra, a nagyobb településeken lakókra, az egyedülállókra és egyedül élőkre, illetve a magukat nem vallásosnak és a magukat aktívan, az egyház tanításai szerint vallásosnak mondókra volt jellemző a vizsgált kulturális közfoglalkoztatottak körében.

Transmission theories are no longer capable of providing a proper view on the relationship between media, reality and the audience. According to the recent media theories of mass media culture -including the neo-Durkheimian theories- there is no point in questioning the representation of reality when it comes to evidence shows (documentaries) through tabloid/post-modern media either. Movies, radio, television, tabloid press and modern mass media all create social drama, in which viewers are made part of rituals. For many decades now there has been a serious ongoing debate in the domestic and international scientific literature on the function of informative-educational television and the contemporary post-class documentary films that are based on spectacular elements. In the context of contemporary and post-classical documentaries, a variety of criticisms are defined by literature, based on content analysis. Parts of the scientific literature consider post-classical documentaries and the interviewee themselves in many cases as misleading and untruthful. Many researchers point out that in several cases people with dubious academic reputation, not recognized in their profession appear in these films as scientists and in some cases actors, directors and producers are also interviewed as experts. Such phenomena emphasizes the necessity of critical attitude from the viewer’s perspective (see Metz, Meyers, Bourdieu, Domokos, Parker, etc.). The role of critical attitude is particularly important due to the spread of online video sharing portals and social media as it is easy to distribute pseudoscientific "documentaries" with uncontrollable backgrounds on these platforms. In many cases post-classical documentaries convey a false image of science, scholarly work, and scholars according to a part of the literature, which identifies these also as a significant problem. The ongoing scientific discussion, as well as the spread of 24-hour information channels, the contemporary and post-classical documentaries broadcast by them justify the implementation of a comprehensive research that reveals the actual role -and refers to it as an inspiration to further learning- of television documentaries for adults (in this case: cultural public employees), while discovering the learning motivations of the viewers as well as the possible dangers of learning from documentaries. The above mentioned national and international literature criticisms have one thing in common. They are in most cases conclusions, based on theoretical assumptions or on content analysis, which are rarely supported by empirical research results. That is why in our own research we analyzed the problems and the theories described by literature from the viewer’s point of view. The population of the survey of our empirical research was formed by Hungarian cultural public employees, and the sample was represented by 3932 participants of the third phase of the Cultural Public Employment Program. The survey took place during June-July 2016. We applied quantitative methods in the form of a self-reporting online questionnaire. The study of cultural public employees was motivated by the fact that these professionals interact with a large part of the population and thus have a strong opinion-shaper role in the life of local communities. The results were analyzed using the SPSS program and the data analysis was done by cross-tabulation with the addition of the adjusted residuals values, including variance analysis and cluster analysis. We found that documentary films broadcast on educational channels were mainly consumed by individuals with a lower level of education (having no language exams, only high school degree), the ones claiming to be religious, non-married couples, four people living in the same household, those with an income between 101 and 150 thousand HUF per month, parents with two children and people living in cities. We have demonstrated that the critical attitude towards documentaries (in a sense that whether it comes to the recipient’s mind that they would question the content or if they believed any of the information to be false) was clearly typical for men, people with higher level of education, owners of large home libraries, the ones living in larger settlements or alone, single people, those claiming not to be religious or being actively engaged in religious education among the studied cultural public employees.