Az I-es és II-es típusú fő hisztokompatibilitási komplex (MHC I és II) glikoproteinek, illetve az interleukin-2 és -15 receptorok fontos szerepet töltenek be az immunválaszban. A membránfehérjék a sejtfelszínen expresszálódva molekuláris klasztereket, csoportosulásokat alakítanak ki különböző hierarchiai szinteken. A molekuláris asszociációkon túl nagyobb aggregátumokat is formálnak (néhány 10 nm-től néhány 100 nm-es tartományban), specifikus membrán mikrodoménekben, úgynevezett lipid raftokban dúsulnak fel. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a nm-es nagyságrendű protein-protein interakciók fenntartásában vajon szerepe van-e a sejtmembrán magasabb szintű szerveződésének, illetve a citoszkeletonnak.
Irodalmi adatok alapján az apoptózis, nekrózis során keletkező nagy blebek nem rendelkeznek citoszkeletális kapcsolattal. Korábbi méréseink szerint 40 nm-es feloldás mellett (STED mikroszkóp) a blebek felszínén a fehérjeeloszlások homogének, nincs jele magasabb szintű szerveződésnek, illetve mikrodomének jelenlétének. A fehérjeasszociációk stabilitásának vizsgálatára fluoreszcencia keresztkorrelációs spektroszkópiai módszert alkalmaztunk. Az MHC I, MHC II, IL-2Rα és IL-15Rα- alegységeinek heteroasszociációit vizsgáltuk, a közös komplexekben levő fehérjék arányát a korrelációs függvények amplitúdóinak a hányadosaiból becsültük meg. A vizsgált fehérjék homo- és heteroasszociációit többcsatornás fluoreszcencia intenzitásmérésen alapuló mikroszkópos FRET méréssel határoztuk meg. A mérési eredmények alapján megállapítható, hogy a korrelációs függvények amplitúdóinak hányadosából megbecsült fehérjék aránya a közös komplexekben, valamint ezen fehérjeasszociációk stabilitása független a citoszkeletonnal való kapcsolattól és a sejtmembrán magasabb szintű szerveződésének eltűnésétől.