Az evészavarok hátterében álló tényezők vizsgálata

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban törekedtem összefoglalni az evészavarokkal kapcsolatos fontos tudnivalókat, mely során az alapvető típusok (anorexia nervosa, bulimia nervosa, obesitas) mellett igyekeztem az újabbakra (orthorexia, szelektív evés) is hangsúlyt fektetni. Ezen evészavarok bemutatása után kitértem az esetleges háttértényezőkre, összefüggésekre, majd a kezelési lehetőségekre is. Röviden belefoglaltam a média hatások elkerülésének módszereit is, melyet igen hasznosnak gondolok.Eredményeim alapján elmondható, hogy a férfiak körében is közel azonos mértékben fordul elő az evészavarokra való hajlam, sőt mintámban a férfiak átlagpontszáma enyhén magasabb lett, mint a nőké. A média magas hatása vitathatatlan, míg a személyiségjegyek közül az alacsony extraverzió hajlamosító tényező lehet, a lelkiismeretesség mértékével nem találtam összefüggést. A szülői bánásmódot tekintve az alacsony szeretet-törődés elősegíti az evészavarok előfordulását, valamint a magas túlvédés is, habár ott csak gyenge kapcsolatot találtam. Végül az anyai korlátozást vizsgáltam, aminél nem találtam kimutatható kapcsolatot az evészavarokra való hajlammal összefüggésben.

Leírás
Kulcsszavak
evészavar, szülői bánásmód, média, személyiségvonás
Forrás