Célkitűzések: Prospektív vizsgálatunk célkitűzései alapján hüvelyi atrófiával összefüggő tünetek változásait kívántuk mind objektív, mind szubjektív mérőszámokkal meghatározni CO2-lézer-kezelést követően. A páciensek tüneteinek változásait gyakorta alkalmazott kérdőívek segítségével értékeltük. Feltételeztük továbbá, hogy a hüvelyi citológia képe javul azon vaginális szén-dioxid lézerkezelésben részesülő vizsgálati alanyok esetében, akik szubjektív vizsgálattal (visual analog scale-VAS) panaszaikat javulni vélték. Beteganyag és módszer: Beválogatás a DE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika uroginekológiai szakrendelésén jelentkező betegek közül történt. Azon pre-vagy postmenupausában lévő pácienseinknek ajánlottuk fel a részvételt, akik az alábbi tünetek közül legalább egyről beszámoltak a vizit során: hüvelyszárazság; égő, viszkető érzés; vagy további klasszikus vulvaginális atrófiára/GSM-re jellemző, kellemetlen tünetek. Ezen felül enyhe mértékű terheléses vagy késztetéses vizelet inkontinencia, a csökkent medencefenéki izomtónus eredményeképpen szubjektív hüvelytágasság-érzet és panaszokat okozó kismedencei süllyedés. A lézerkezeléseinket egy, a vaginális mucosára optimalizált mikroablatív frakcionált CO2 lézer készülékkel végeztük, egy 360 fokos hüvelyi alkalmazásra kifejlesztett kezelőfej segítségével (SmartXide2V 2 LR, Deka, Firenze, Olaszország) három ülésben, 4–6 hetes időintervallumokban. A vizsgáló által hüvelyi egészség indexet (VHI, vaginal health index) került meghatározásra. A szubjektív panaszok értékelése a páciensek által vizuális analóg skálával (VAS) történt 0 és 10 pont között értékelve a legkellemetlenebb hüvelyi tüneteket. Meghatároztuk a Meisels féle hüvelyi maturációs értéket (VMV) és ennek változásait elemeztük a lézerkezelések folyamán. A kismedencei állapot felméréséhez a ’Pelvic Floor Distress Inventory’ (PFDI‐20) kérdőívet választottuk. A kapott eredményeket Student-féle párosított t-próbával, Wilcoxon-féle szummációs teszttel és kevert regressziós analízis segítségével elemeztük. Eredmények: A hüvelyi CO2 -lézer-kezelés rövidtávú hatásainak vizsgálatába 51 pácienst válogattunk be, életkoruk átlagosan 57,0 ± 9,9 év volt. A VHI kezelés előtti átlagos pontszáma 14,0 ± 4,9 volt, az első kezelést követően 15,0 ± 4,7, a második kezelés hatására 18,2 ± 4,6, a harmadik kezelés után pedig 19,5 ± 4,9 pontszámra nőtt. A VHI pontszámának növekedése mind a kezelés előtti értékhez képest, mind az egyes egymást követő kezelések pontszámait összehasonlítva szignifikáns volt. A VAS átlagos pontszáma a kezelés előtt 15,6 ± 14,1 volt, az első kezelés eredményeképpen 9,0 ± 10,8, a második kezelés után 5,9 ± 9,2, a harmadik kezelés hatására pedig 3,4 ± 7,5-re csökkent az átlagos pontszám. A VAS pontszámának csökkenése mind a kezelés előtti értékhez képest, mind az egyes egymás után következő kezelések átlagos pontszámait összehasonlítva szignifikáns volt. A PFDI-20 kérdőív alapján végzett vizsgálatba negyven nőbeteget válogattunk be. A PFDI-20 kérdőív összesített pontértékei a kiindulási (első kezelés előtt) állapottal összehasonlítva nem mutattak szignifikáns eltérést (a pontszám átlaga± SD, 74±47 kiindulási helyzetben vs. 57± 38 az első kezelést követően, p =0,1). A második és a harmadik kezelést követően azonban az összesített pontszámok 46± 38 (p <0,01) és 44± 39 (p <0,01) voltak, melyek szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyultak a kiindulási állapotban kapott kérdőívpontokhoz viszonyítva. A kérdőív alegységeinek pontjait külön-külön értékelve az alábbi eredményeket kaptuk: Az első kezelés után POPDI-6 kérdőív pontértékei nem mutattak szignifikáns változást a kismedencei szervek prolapsusával kapcsolatos kérdések tekintetében (a pontszám átlaga± SD, 21±18 kiindulási helyzetben vs. 17±15 az első kezelést követően, p =0,44). A második és a harmadik kezelést követően viszont a kérdőív pontértékeiben szignifikáns javulás volt tapasztalható (14±15, p=0,03). A harmadik kezelést követően az átlag pontérték tovább javult (3±13, p=0,01) a kiindulási pontokkal összehasonlítva. Az UDI-6 kérdései a vizelési panaszok súlyosságára kérdeznek rá. Az első kezelést követően ebben az esetben sem találtunk szignifikáns pontszámváltozást (a pontszám átlaga± SD, 36± 25 vs. 29 ±23 az első kezelést követően p=0,36). A második és a harmadik hüvelyi lézerkezelés után ellenben a páciensek kérdőív pontszámai szignifikánsan javultak (24 ±20 (p = 0,03) az első, majd 22± 21 (p= 0,01) a második kezelést követően. A CRADI-8 doménben a betegek a colorectalis-analis panaszokkal kapcsolatos kérdéseket találtak. Ezen szakasz értékei nem változtak szignifikánsan a három lézerkezelés folyamán (a pontszám átlaga± SD, 16± 16 vs. 12± 13 az első /11 ±12 a második és 10± 14 a harmadik hüvelyi CO2-lézer-kezelést követően). A hüvelyfali citológia változását 52 bevonásra került beteg esetében vizsgáltuk. A VMV összpontszámai és az összesített hüvelyszárazságra vonatkozó VAS értékeinek összehasonlításakor egy gyenge negatív szignifikáns korrelációt találtunk. A VMV pontszámai nem változtak szignifikánsan a lézerkezeléseket követően vizsgálva. A hüvelyszárazságra vonatkozó VAS pontszámai azonban szignifikánsan csökkentek a kezeléseket követően. Mind a premenopausalis, mind a postmenopausalis vizsgálati csoport hüvelyszárazságra vonatkozó VAS értékei szignifikánsan javultak a kiindulási értékekhez viszonyítva (postmenopausában 5,7 ± 4 vs. 1,6 ± 2,5, p <0,01, valamint premenopausában 2,4 ± 3 vs. 0,2 ± 0,5, p<0,01). Azon résztvevőknél, ahol javulást találtunk a VMV pontszámaiban (magasabb VMV pontok a kezeléseket követően) szignifikánsan jobb (alacsonyabb) hüvelyszárazságra vonatkozó VAS értéket találtunk, mint azon nők esetében, akiknél a három lézerkezelés után sem volt VMV pontszámjavulás észlelhető (átlag ± SD, 0,3 ± 0,8 vs. 1,6 ± 2,6, p=0,04). Mindemellett mindkét vizsgálati csoport esetében (javuló VMV vs. nem javuló VMV) szignifikánsan alacsonyabb hüvelyszárazságra vonatkozó VAS pontszámokat találtunk a lézerkezeléseket követően a kiindulási állapottal összehasonlítva (átlag ± SD, 0,3 ± 0,8 vs. 4,0 ± 3,6, p <0,01 és 1,6 ± 2,6 vs. 4,6 ± 4,0, p <0,01).  Következtetések: A hüvelyi mikroablatív CO2-lézerkezelések hatására a páciensek GSM-el összefüggő mind szubjektív, mind objektív panaszai szignifikánsan javultak. Vizsgálatainkban megállapítottuk, hogy az általunk alkalmazott kérdőív alapján a hüvelyi lézerkezelés hatására javulnak a medencefenék diszfunkcióval összefüggő vizelési és kismedencei süllyedéssel kapcsolatos panaszok. Az általunk végzett lézerkezelések hatására a hüvelyszárazság, mint szubjektív panasz javult, a hüvelyi citológia képe azonban nem változott. Ezen eredmény alapján feltételezhető, hogy a hüvelyszárazság hátterében számos etiológiai faktor szerepet játszhat, nem csupán az epitheliumot érintő változások.

Objectives: Our studies aimed to investigate different aspects of the effect of vaginal microablative CO2 laser treatment. We have determined that GSM's signs and symptoms (objectively evaluated by healthcare providers and subjectively reported by patients) improve after laser treatment. We have attempted to find the best possible combination of questionnaires available for evaluating the results of intravaginal CO2 laser on pelvic floor complaints, and we have also examined the possible relationship between vaginal cytology and vaginal dryness after laser treatment. Materials and methods: We enrolled postmenopausal women with the presence of any of the following symptoms: vaginal dryness, feeling of vaginal itching, burning, or any other classic GSM/VVA symptoms. Moreover, criteria included mild stress (SUI), or urge urinary incontinence (UI), vaginal looseness due to diminished pelvic muscle tone, or symptoms of low grade (≤Stage II) pelvic organ prolapse (POP). For treating the vaginal mucosa microablative, fractional CO2 laser system (SmartXide2V 2 LR; Deka, Florence, Italy) was applied in three sessions, 4-6 weeks apart, with a specific 360° probe, especially for intravaginal procedures. To assess vaginal condition we determined vaginal health index (VHI) as an objective scale and visual analog scale (VAS) was used to assess the most bothersome subjective complaints. Vaginal cytology was obtained and vaginal maturation value (VMV) of Meisels was determined by an independent board‐certified cytopathologist. Assessing pelvic floor distress, we have selected the short-form version of the Pelvic Floor Distress Inventory (PFDI‐20). For statistical analysis we applied paired Student’s t-test, Wilcoxon rank-sum test and a mixed model approach. Results: Assessing the short-term efficacy of vaginal CO2 laser therapy, we have included 51 women. The baseline score of VHI was 14,0 ± 4,9, which increased after every consecutive intravaginal CO2 laser treatment (mean± SD, 15,0 ± 4,7 after the first, 18,2 ± 4,6 after the second and 19,5 ± 4,9 after the third treatment). We detected significantly improved VHI scores after every treatment compared whit baseline scores and compared whit each consecutive treatment scores as well. The mean baseline score of VAS in this study was 15,6 ± 14,1, which decreased to 9,0 ± 10,8 after the firs, 5,9 ± 9,2, after the second and 3,4 ± 7,5 after the third intravaginal laser therapy. There was a significant improvement in VHI scores after every treatment compared whit baseline scores and compared whit each consecutive treatment scores as well. To evaluate pelvic floor dysfunction symptoms based on the PFDI-20 questionnaire, we enrolled forty menopausal women with GSM symptoms. The summary scores of PFDI‐20 showed no significant improvement after the first treatment compared to baseline scores (mean ± SD score, 74 ± 47 at baseline vs. 57 ± 38 after the first treatment, p =0,1). After the second and third treatment, there were significantly lower summary scores (46 ± 38, p < 0,01 and 44 ± 39, p <0,01) as it was at baseline. After the evaluation of each individual domain of the PFDI-20 questionnaire, we found the followings: There was no significant change in POPDI‐6 standardized scores according to prolapse symptoms after the first treatment (mean ± SD score, 21 ± 18 at baseline vs. 17 ± 15 after the first treatment, p=0,44). However, after the second treatment, we found a significant improvement in the standardized score to 14 ± 15 (p=0,03). After the third treatment, we detected further improvement in the questionnaire mean scores (13 ± 13, p=0,01). UDI‐6 was used to estimate the severity of the urinary distress symptoms. This domain showed no significant difference after the first treatment of vaginal CO2 laser (mean ± SD score, 36 ± 25 vs. 29 ± 23 after the first treatment, p =0,36). However, after the second and third treatments our patients had significantly improved standardized scores of 24 ± 20 (p= 0,03) and 22 ± 21 (p= 0,01). CRADI‐8 standardized scores account for the colorectal‐anal symptoms of the included patients. The mean scores of this domain did not change significantly during three vaginal laser treatments (mean ± SD score, 16 ± 16 vs. 12 ± 13 after the first treatment, 11 ±12 after the second treatment, 10 ± 14 after the third treatment). To evaluate he vaginal cytology after vaginal CO2 laser treatment we enrolled 52 women Compared with the premenopausal group, participants in the postmenopausal group were significantly older (mean ± SD, 63 ±6 vs. 46 ± 6 years, p <0,01). At baseline, postmenopausal women had significantly lower VMV scores than premenopausal women (mean ± SD, 42 ± 23 vs. 68 ± 13, p <0,01). The VAS for vaginal dryness was higher (more bothersome symptoms) in postmenopausal women compared with the premenopausal group (mean ± SD, 5,7 ± 4 vs. 2,4 ± 3, p< 0,01). Evaluating all of the patients, we found a weak negative significant correlation between VMV and vaginal dryness VAS (r =−0.282, p<0,01). There was no significant change in VMV during vaginal laser therapy. However, the VAS scores of vaginal dryness improved significantly (lower value) after each treatment. The vaginal dryness VAS improved significantly (lower VAS value) from baseline in the premenopausal as well as the postmenopausal group after the three treatments of vaginal CO2 laser (postmenopausal 5,7 ± 4 vs. 1,6 ± 2,5, p<0,01 and premenopausal 2,4 ± 3 vs. 0,2 ± 0,5, p<0,01). Those participants in whom we found improvement in VMV scores (higher VMV during the treatment) had significantly lower (less symptom) dryness VAS compared with women without an improvement in VMV after the three vaginal laser therapy (mean ± SD, 0,3 ± 0,8 vs. 1,6 ± 2,6, p=0,04). Summarizing the VAS scores for vaginal dryness we found significantly lower dryness values in both groups (improvement in VMV vs. no‐improvement in VMV) after the three treatments compared with baseline (mean ± SD, 0,3 ± 0,8 vs. 4,0 ± 3,6, p<0,01 and 1,6 ± 2,6 vs. 4,6 ± 4,0, p<0,01). Conclusion: As a result of vaginal microablative CO2 laser treatment the GSM related objective and subjective complains improved significantly. Our findings suggest that vaginal microablative CO2 laser treatment significantly improved postmenopausal pelvic floor dysfunction‐related urinary and prolapse symptoms measured with the selected questionnaire. Based on our findings, vaginal dryness improved despite no change in vaginal cytology. Vaginal dryness, as a symptom, has probably multiple underlying etiology, not just an epithelial abnormality.