Az Országgyűlés 2002. december 3-ai ülésnapján 313 igen szavazat, egy tartózkodás, és ellenszavazat nélkül fogadta el a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvényt. A törvény a kihirdetését követő 90. napon lépett hatályba. Első ízben 1999-ben deklarálták azt az igényt, amely szerint általános jelleggel létre kellene hozni a perek megelőzésére szolgáló intézményrendszert. A polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének szabályozása elsősorban azért került a figyelem középpontjába, mert az érdekeltek problémáira sokkal gyorsabb és olcsóbb megoldással szolgálhat, nem beszélve az ügyekkel elhalmozott bíróságok tehermentesítésének lehetőségéről. A rendszerváltás utáni jogalkotás nem csak azt tűzte ki célul, hogy az igazságszolgáltatás szervezetét független és szakszerű apparátussal, ésszerű eljárási szabályokkal működtesse, hanem azt is, hogy jelentősen szélesebb körben lehessen egy új típusú konfliktuskezelő kultúra kialakításának és megszilárdulásának előnyeit számba venni. A permegelőző fórumok kialakításának szükségessége iránti igényt a hazai gyakorlat teremtette, nem pedig nemzetközi kötelezettségeinkből fakad. A hazai jogérvényesítési lehetőségek azonban jelentősen befolyásolják hazánk nemzetközi megítélését a külkapcsolatok tekintetében. Így a közvetítés elterjedésében hangsúlyos szerepe volt annak, hogy a külföldi partnerek magukkal hozták azt az igényt, hogy szerződéses jogvitáik megoldására elsősorban választottbírósági eljárást kössenek ki. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozás egyik politikai kritériuma, hogy a tagállami igazságszolgáltatás hatékonyan működő intézményrendszer legyen, melynek teljesüléséhez a közvetítői tevékenységről szóló törvény jelentősen hozzájárulhat. Dolgozatomban az alternatív vitarendezési módok jogelméleti alapjait, törvényi hátterét, szervezetrendszerét, feltételeit kívánom bemutatni a munkajogi mediáció tükrében, a várható és szükséges változásokra, valamint a nemzetközi módszerekre figyelemmel.