Az elektronikus kereskedelem joga – A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megjelenése az elektronikus kereskedelemben

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban elsősorban e-kereskedelem körében előforduló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, valamint annak tilalmát mutatom be. A dolgozatban először a tisztánlátás érdekében a kereskedelem és az elektronikus kereskedelem fogalmai kerülnek bemutatásra. Ezt követően az uniós és hazai jogszabályi háttér ismertetése kerül sor, amely megalapozza azt, hogy milyen tevékenységeket értünk elektronikus kereskedelmi tevékenység alatt, valamint hogy ezen tevékenységekre milyen részletszabályok vonatkoznak. Tekintettel arra, hogy a bemutatott jogi szabályozás nagymértékbe támaszkodik az információs társadalom fogalmára, így ennek bemutatására a jogszabályi háttérről szóló részt követően került sor. Mindezeket követően specifikusan a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések kerülnek bemutatásra. Még ugyanitt bemutatásra kerül a tilalom megsértése esetén eljáró hatóságok. Az eljáró hatóságok közül dolgozatomban a Gazdasági Versenyhivatal, mint eljáró hatóság egy eljárását vizsgáltam meg és mutattam. A vizsgált eljárás a Booking.com tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatos, Gazdasági Versenyhivatal előtt lefolyt eljárás. Ezen eljárás eredményeként a Versenyhivatal megállapította a jogsértést és bírságot szabott ki az eljárás alá vonttal szemben, amelyről szakmai álláspontomat a dolgozatban kifejtettem.

Leírás
Kulcsszavak
e-kereskedelem, elektronikus kereskedelem, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat
Forrás