A szegregáció problémája a társadalomtudományokban hagyományosan, “paradigmatikusan” a városszerkezetek kutatásának mára módszertanilag is igen beérett témaköre. A szegregáció szociológiában használatos fogalmának megalkotása a Chicago-i városszociológiai iskola egyik kulcsfigurája, Ernest Burgess nevéhez kapcsolódik. Burgess a Robert Park által felvázolt koncentrikus övezetes sémát fejlesztette tovább azzal a megállapítással, hogy az övezetek gyűrűin belül is elkülöníthetőek sajátos lakóterületek, amelyek mind építészeti-urbanisztikai adottságaikban, mind az ott élők szociológiai összetételében markánsan eltérnek a környezetüktől (Park – Burgess 1984). Mindez a klasszikus rétegződéselméletek kiegészítése azzal a megfigyeléssel, hogy a társadalmi csoportokhoz és osztályokhoz tartozás a települési térszerkezetekben is megjelenik. Létezik ugyanakkor a szegregációnak egy másik, alapvetően emberi jogi dimenziója is, amely napjainkban legalább annyira hangsúlyosan van jelen a tudományos közegben, mint a városszociológiai megközelítés. Martin Luther King – és nyomában az emberi jogi mozgalmak számos képviselője – a szegregáció fogalmát a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés szinonimájaként használta. Nem véletlen, hogy a feketék polgárjogi küzdelme a “No more segregation!” jelszót tette a mozgalom egyik meghatározó követelésévé. Az utóbbi évek hazai szociológiai és antropológiai irodalmában azonban a szegregáció jelentéstartalmai valamelyest összecsúsztak. Amikor a kutatók iskolai elkülönítésről beszélnek, akkor a városszociológiai értelemben vett földrajzi szegregáció csupán háttérismeretként szolgál. Bár a beiskolázási és más közszolgálati körzethatárok valóban képesek „falakat húzni”, a fogalommal elsősorban a diszkriminációra utalnak. A városszociológiai kutatásokban a lakóövezetek vizsgálatakor lényegében eltűnt az elitek, a “káderdűlők”, a „vidéki rózsadombok” lakóterületi elkülönülésének leírása. Hasonlóan keveset tudunk a munkásnegyedekről, a rác vagy sváb többségű településekről, a Józsefvárosból száműzött vigalmi negyedek világáról. Maga a szegregátum többnyire a modern településfejlődés során kialakult újabb “cigánytelepek”, nyomortelepek megnevezéseként vált általánossá.

Ez a fogalomhasználat egyértelműen a Burgess-i hagyományokat követve, az abból kifejlődött módszertani apparátusokat alkalmazva írja körül az egyes szegregátumok térképekre rajzolható határait. E térképeken elhatárolható lakóövezetekhez szokássá vált hozzágondolni a cigányságot sújtó diszkriminációt, “gettó-jelleget” is, mint a telepek és telepszerű képződmények lakóinak szociológiai karakterén túlmutató szegregációs sajátosságot. Jelen dolgozat alapvető kérdése, hogy a településszociológiai, rétegződéselméleti alapon meghatározott szegregátumok egyben képletes vagy valós falakkal körbekerített gettóként működnek-e. Vajon a kirekesztés hagyományos dimenziói találkoznak-e a szegregációs határokkal, a „kirekesztettség” a földrajzi térben is láthatóvá teszi-e a társadalmi egyenlőtlenségeket. Másképpen fogalmazva annak kiderítésére vállalkoztam, hogy az adott szegregátum az ott élők számára csupán lakóhelyként (otthonként, alvóhelyként) funkcionál vagy az érintettek diszkriminatív módon, mintegy életük egészében is be vannak zárva e területekre. Annak eldöntésére, hogy a szegregátumok zárt gettók-e, a legadekvátabb eszköznek a hálózatok kutatása tűnik. Ha a kapcsolatrendszerek határai megegyeznek a szegregátum földrajzi határaival, akkor ez megerősíti a településrészekhez kötődő gettóképzeteket is. Amennyiben viszont a kapcsolatok jelentős hányada túlnyúlik a földrajzi határokon, akkor mindez a gettó-jelleget cáfoló tényként értelmezhető. A fizikai mozgások és mobilitások megfigyelése szintén alkalmas lehet a gettó-jelleg érvényesülésének tesztelésére. Amennyiben igazolható, hogy az emberek alapvetően a szegregátum határain belül mozognak (vásárolnak, udvarolnak, házasodnak, keresnek munkát stb.), akkor ez alátámasztja a gettó-jelleg mellett szóló érveket. Abban az esetben viszont, ha a napi mozgások és életesemények túlnyúlnak a földrajzi határokon, akkor a Burgess-i értelemben vett szegregáció ugyan megfelelően írja le a társadalmi jelenséget, ám a gettó-jelleg szegregációs képzetei árnyalandóak. Kutatásaim szerint az utcacsoportokban, bérházcsoportokban koncentrálódó szegény családok esetén a fizikai elszigeteltség helyett a formális és informális kapcsolatok arányeltolódása, az intézményen kívüliség látszik a legfontosabb egyenlőtlenségi tényezőnek. A hivatalos világból kiszorult rétegek számára az írásbeliség, a kontraktuális ügyletek helyett szokásrendiségek, emberi kötelékek látják el az intézmények rendeltetéseit. Így a mozgások és mobilitások feltérképezése mellett a kapcsolathálózat jövedelemszerzési és gazdálkodási, valamint fogyasztási szokásokra gyakorolt hatását is vizsgálom. Eredményeim alapján a kirekesztettség egymásrautaltsága sajátos gazdasági kooperációkat, cserehálózatokat sző, amelyben a rokonság mellett felértékelődnek a szomszédság és a jövedelemszerzési tevékenységek állandó résztvevői. Az erős kapcsolatok kiegészülnek a megélhetés és a háztartás fenntartásával összefüggő funkciókkal. Állításaim igazolására a dolgozat „sorvezetőjét“ jelentő félig strukturált interjúkat a részt vevő megfigyelés, valamint a kapcsolati és fogyasztási naplók eszközeivel egészítettem ki.

The methodologically fairly mature notion of segregation in the social sciences traditionally – or ‘paradigmatically’ even – has belonged to the field of urban structures. The concept of segregation in the sociological terminology was originally created by Ernest Burgess, the key figure of the Chicago School of Urban Sociology. Burgess expanded Robert Park’s concentric zone model further, claiming that specific residential areas can also be distinguished to further zones: being substantially different from their surroundings both in terms of their architectural-urban features as well as the sociological composition of their inhabitants (Park - Burgess 1984). Therefore, this concept supplements classical stratification theories with the observation that belonging to social groups and classes also appears in the spatial structures of settlements. However, the notion of segregation has another connotation of a predominantly human rights nature. Recently, this has become just as relevant in the literature as that of the urban sociological interpretation. Martin Luther King – and many representatives of the human rights movements – used the notion of segregation as a synonym for discrimination. It is no coincidence that the civil rights movements of the African Americans chose “No more segregation!” as their slogan, defining demands of the movement.
These two different connotations of segregation have somewhat blended in the Hungarian sociological and anthropological literature in the past years. In the course of examining residential areas, the descriptions of the elite living spaces – that of ‘cadre colonies’ and ‘rural Rózsadombs (wealthy areas)’ – have basically vanished from urban sociological researches. Similarly, we know little about working-class areas, settlements with Rascian or Swabian majorities, and the red-light districts exiled from Józsefváros. ‘Segregated area’ has become the common definition of the newly appeared ‘gypsy settlements’ and poverty areas formed during modern urban development. This use of terminology defines the geographical borders of the respective segregated areas using the methodological tools developed upon the Burgess’ traditions. It has been widely accepted to describe these geographical settlements as a place of discrimination against Romani people, as well as exhibiting ghetto-like characteristics. These implicitly added features have become the so-called segregational characteristics beyond the actual sociological character of the inhabitants of the settlements and settlement-like areas. The basic question of the present dissertation is whether the segregated areas determined on the basis of urban sociology and stratification theory function as ghettos surrounded by figurative or real walls. Do traditional dimensions of the discrimination overlap with the borders of segregation and does social exclusion translate social inequalities to geographical terms? In other words, I seeked answer whether segregated areas serve only as places of residence (where people live and sleep) or are the inhabitants discriminatively ‘locked’ into these areas throughout their lives.
Research on human networks seemed to be the most adequate tool to decide whether the segregated areas are indeed ‘locked-down’ ghettos. Should the borders of human relationship networks overlap with the boundaries of the segregated areas, the ghetto-like characteristics of the respective settlements would be confirmed. If, on the other hand, a significant proportion of the relations extend beyond geographical boundaries, all this can be interpreted as a fact refuting the ghetto nature. Examining the physical changes of place and commute could also serve as a method of determining whether the ghetto-like characteristics apply. If it can be proved that the inhabitants move (purchase, court, marry, apply for jobs, etc.) mainly within the physical boundaries of the segregated area that would be a proof for the ghetto-like nature. On the other hand, if daily movements and life events transcend geographical boundaries, segregation in the Burgess sense adequately describes the social phenomenon, but the segregationist notions of their ghetto-nature should be nuanced. In the case of poor families concentrated in street groups and tenement groups, the disproportional shift of formal and informal relations and the fact that they are outside the institutionalised world seem to be the most important factor of inequality instead of physical isolation. For the strata excluded from the official world, instead of literacy and contractual transactions, customs and human bonds serve the purposes of the institutions. Thus, in addition to mapping movements and mobilities, I also examine the impact of the human networks on income generation and management, as well as consumption habits. Based on my findings, the exclusion creates specific economic co-operations and exchange networks, in which, besides kinship, members of a given neighborhood and permanent participants of income-generating activities are becoming more valuable. In these communities, strong relationships are complemented by functions related to livelihoods and running households. To substantiate the latter statement, – in terms of methodology – I supplemented my semi-structured interviews with tools for participatory observation and contact and consumption diaries.