Disszertációmban a XVIII–XIX. század fordulójára jellemző nőképpel, a magyar nyelven publikáló nőírók alkotótevékenységével, szövegeik elemzésével, azok kulturális beágyazottságával foglalkozom. Témaválasztásomat leginkább az indokolta, hogy az egyre gyarapodó nőtörténeti kutatások ellenére sem vizsgálták átfogó jelleggel a választott korszak hazai nőszerzőit. A nőképhez alapvetően a kor irodalmi szövegein keresztül közelítek, ugyanakkor nem hagyom figyelmen kívül azt a történelmi, eszmetörténeti, társadalmi, kulturális közeget sem, melyben ezek a művek íródtak. A női szereplehetőségeket a nők által és a nőkről írott szövegekben interpretálom. Módszerem a kontextualizáló szövegolvasás. Az értekezés kiindulópontja (II. fejezet) az Uránia folyóirat nőképe, nemcsak a célzott női olvasóközönség, hanem a lapban megjelenő sokféle női karakter és a szerteágazó problémafelvetések miatt is. A Fanni hagyományai emberképét a virtus fogalmának felhasználásával helyezem új kontextusba, megerősítve, hogy a főhős Fanni alakját lehet ellenpéldának tekinteni. A dolgozat további elemző fejezeteinek tárgya – az irodalom színterén férfikísérettel megjelenő, legitimálásra szoruló – négy korabeli nőszerző: Dukai Takách Judit (1795–1836), Fábián Julianna (1765–1810), Molnár Borbála (1760–1825) és Újfalvy Krisztina (1761–1818) munkásságára fókuszál. A választott alkotók már folytatói a női irodalmi hagyománynak, ugyanakkor köznemesi mivoltuk, néhányuk pénzkereső foglalkozása, intézményesített képzésük elmaradása, műveltségbeli hiányosságaik elválasztják őket a korábban tevékenykedő művelt főnemesi női alkotóktól. Molnár Borbála szövegeit a harmadik és a negyedik fejezetben tárgyalom. A recepciótörténet bemutatása után önéletírásával, a Molnár Borbála Életének Tüköre (1794) című művel kapcsolatban egyrészt arra koncentrálok, hogyan viszonyul az önéletrajzi ihletettségű szöveg a Molnárról írt életrajzokhoz, másrészt pedig arra, hogyan konstruálja meg költőnői identitását a szerző, amelynek része egy sajátos mitológiai világ, illetve megjelenik benne a laicizálódás folyamata. Emellett a Mesés Történetek (1794) feleségmotívumát, társadalmi nemi szerepeit értelmezem. A negyedik fejezet az úgynevezett mesterkedők episztolaköltészetével foglalkozik. A központi alak itt is Molnár Borbála, négy olyan kötetet interpretálok, amelyben verses levélváltásai helyet kaptak. Az episztolákat a kapcsolatfelvétel sorrendjében tekintem át, így írok Édes Gergellyel (1763–1847), Csizi Istvánnal (1728–1805), Gvadányi Józseffel (1725–1801) és Újfalvy Krisztinával közös levelezéséről, kiemelt figyelmet fordítva többek között a közösségteremtés, az erkölcsnemesítés, a társadalmi (ön)reprezentáció felé. Az ötödik fejezet nőírója Fábián Julianna, akinek Gvadányi Józseffel közös episztolakötetét (Verses levelezés, a’ mellyet folytatott gróf Gvadányi József Magyar Lovas Generális Nemes Fábián Juliannával…, 1798) elemzem. Ennek során egyrészt vizsgálom, hogyan megy végbe a „költőnőteremtés”, azaz hogyan legitimálja a nőírót Gvadányi. Másrészt szólok Fábián mestermunkájáról, az 1763-as komáromi földrengés megverseléséről, ennek eszmetörténeti kontextusáról. A hatodik egység az Újfalvy Krisztina nevével fennmaradt érzékenyjáték-fordítás, A máriavári hajadon (1799) nőképét és interpretációs lehetőségeit tartalmazza. Katinkáról, a főhősről a kitartó erkölcsösségének eredményeképpen megvalósuló diadala szempontjából írok. Az utolsó elemző fejezet (VII.) Dukai Takách Judit folyóiratokban megjelent verseivel foglalkozva mutatja be, hogy őt számos tényező (származás, neveltetés, irodalmi kapcsolatok) elválasztja a dolgozatban tárgyalt többi alkotótól. Személye arra példa, hogy a XIX. század első évtizedeiben, szerencsés összjáték következtében, neki már lehetősége volt az irodalmi nyilvánosságban, férfiszerzők között megjelennie és a korszak elit irodalmi műfajaiban alkotnia. (Ugyanakkor Dukai Takáchnak is vannak episztolái, melyek azonban nyomtatásban nem jelentek meg.) Munkám során kitüntetetten foglalkoztatott a nőírók műfajválasztása. Az elemzett szövegeket műfaji szempontból heterogenitás jellemzi, a közöttük lévő a kapcsolatot egyrészt a bennük jelenlévő női szereplehetőségek, másrészt pedig a szerzők női mivolta teremti meg. A fejezetek egységes elemzési szempontrendszerét a virtus diskurzusának megfigyelése is erősíti, ugyanis a reprezentált erényekre az Uránia, az episztolák, az érzékenyjáték, valamint a versek értelmezésében is kitérek. Összességében a disszertáció célja az, hogy hozzájáruljon a XVIII–XIX. század fordulójának irodalmáról létező kép árnyalásához, a női alkotókat illető tudásanyag bővítéséhez.

In my dissertation I deal with the represented images of women and the oeuvre of female writers publishing in Hungarian at the turn of the 18th and 19th centuries. During the analysis of the texts I concentrate on their cultural embeddedness. My choice of topic was mostly justified by the fact that despite the growing number of women's study researches, the Hungarian female authors of the chosen period have not been comprehensively examined. I approach the image of women basically through the literary texts of the age. On the other hand, I can not ignore the historical, philosophical, social, cultural background in which these items were written. Women’s role opportunities are interpreted in texts written by and about women. My applied method is contextualizing reading. The starting point of the dissertation (Chapter 2) is the image of women depicted in the journal Uránia, not only because of its targeted female readership, but also because of the wide variety of female characters and their diverse issues presented in the periodical. I try to give a new perspective to analyzing Fanni hagyományai by using the concept of virtue, confirming that the heroine’s character can be seen as a counterexample. The subjects of the further analytical chapters of the paper are four female authors of the era: Judit Dukai Takách (1795–1836), Julianna Fábián (1765–1810), Borbála Molnár (1760–1825) and Krisztina Újfalvy (1761– 1818). They, in need of legitimacy, became visible in public literature with the help of a male accompaniment. The chosen writers were followers of the already existing female literary tradition. However, the facts that they were members of the lower class nobility, lacked institutionalized education and some of them even had to earn their living separate them from the previously active educated noble female artists. I discuss Borbála Molnár’s texts in the third and fourth chapters. After presenting her reception history I focus on how her autobiographically inspired work, namely Életének Tüköre (1794) relates to the biographies written about Molnár and how the author constructs her own represented poetic identity. I also write about how the process of secularization appears in this work. In addition, I interpret the wife's motif and the gender roles in Mesés Történetek (1794). The fourth chapter deals with the epistolary poetry of the so-called “kismesterek”. The central figure is Borbála Molnár. I study four volumes in which her poetic correspondences were included. I review the epistles in chronological order and I examine her joint correspondence with Gergely Édes (1763–1847), István Csizi (1728–1805), József Gvadányi (1725–1801) and Krisztina Újfalvy, paying special attention to, among others, how community is formed, how morality improvement is depicted and how self-representation is illustrated in the texts. The topic of the 5th section is Julianna Fábián, whose joint epistolary volume with József Gvadányi (Verses levelezés, a’ mellyet folytatott gróf Gvadányi József Magyar Lovas Generális Nemes Fábián Juliannával…, 1798) is studied. On the one hand, I examine how the “creation of the female poet” takes place, how Gvadányi legitimizes Fábián. On the other hand, I overview and theoretically contextualize Fábián's masterpiece, the recording of Komárom’s earthquake in 1763. The sixth unit contains the female image and the interpretation possibilities of the sensitive play translation, A máriavári hajadon (1799), which survived under the name of Krisztina Újfalvy. I write about Katinka, the protagonist, in terms of her triumph as a result of her persistent virtue. The last analytical part (Chapter 7) focuses on the poems of Judit Dukai Takách published in journals. With the help of the poems it is possible to emphasize that she is separated from the other female writers discussed in the dissertation by several factors (descent, upbringing, literary relations). Her character is an example that – as a result of a lucky interplay – at the first decades of the 19th century she already had the opportunity to appear in the literary publicity among male authors, and compose in the elite literary genres of the era. (Dukai Takách also had epistles, which remained unpublished.) In my work, the women writers’ preferred genres were highly occupied. The analyzed texts are characterized by heterogeneity from a genre point of view; the connection among them is created, on the one hand, by the female role opportunities presented in them and by the female nature of the authors, on the other hand. The cohesive analytical aspects of the chapters are strengthened by the observation of the virtue’s discourse, since this theme is also covered in the interpretation of Uránia, the epistles, the sensitive play, and the poems. The overall aim of the dissertation is to contribute to nuancing the existing picture of the era’s literature and to expand knowledge about women writers.