Magyarország lakosságát vizsgálva kitűnik, hogy annak jelentős része valamilyen foglalkoztatási jogviszony során keresi a napi betevőt, e jogviszonyok keretei között teremti meg egzisztenciáját, illetőleg az esetek többségében munkahelyén tölti el napjainak jelentős részét, ahol szoros szociális kapcsolatok is kialakulhatnak. Könnyen belátható, hogy az egyén e közegből való kiemelése, vagyis a jogviszonyának a megszüntetése hatalmas terhet ró rá, így ezen eljárás szabályozása során a munkavállalók szociális érdekeinek megfelelő súllyal kell érvényesülniük. Általánosságban is elmondható, hogy a munkaviszony munkáltató általi megszüntetése valamennyi munkavállalóra nézve rendkívül terhes lehet, azonban vannak olyan speciális, a jog által is védendő tulajdonsággal rendelkező munkavállalói csoportok, amelybe tartozó egyének még inkább kiszolgáltatott helyzetben vannak kifejezetten valamely tulajdonságuk vagy csoporthoz tartozásuk miatt. Ilyen csoportot képeznek a nők is, akik leggyakrabban várandósságuk miatt szenvednek el hátrányos megkülönböztetést a munkaerőpiacon, ezen belül is az esetek többségében a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatban. Dolgozatom célja, hogy áttekintse ezzel kapcsolatosan a magyar jog irányadó szabályait, illetve következtetéseket vonjon le arra vonatkozóan, hogy azok mennyiben szolgálják hatékonyan a munkavállalók – és ezen belül kifejezetten a (nemi) diszkrimináció áldozatául esett egyének - szociális érdekeit, illetve mennyire következetes és effektív a szabályozás a munkavállalók védelme érdekében az egyenlő bánásmód követelménye és a munkaviszony megszüntetése viszonyából szemlélve.