A költségvetési bevételek büntetőjogi védelme és annak kihívásai Magyarországon a XXI. században

Absztrakt

Az értekezés hipotézise szerint a jelenleg hatályos szabályozás és gyakorlat alkalmas arra, hogy megfelelően szolgálja a magyar állam költségvetésének, valamint az Európai Unió forrásainak védelmét. A hatékony büntetőjogi védelem azonban álláspontom szerint napjainkban már nem működhet „szigetszerűen” kizárólag a büntetőjog eszközeire hagyatkozva a költségvetési bevételek védelmét illetően. Mindennek megfelelően a büntetőjog rendelkezésére álló eszközrendszer más jogágakhoz sorolható szankciókkal való kiegészülése és annak komplex módon történő érvényesülése egy folyamat részeként magával kell, hogy hozza a pénzügyi büntetőjog hagyományos értelemben vett fogalmának változását, bővülését. A hipotézisem ennek megfelelően akként foglalható össze, miszerint a büntetőjogi védelem a kapcsolódó igazgatási eszközrendszerrel kiegészülve képes egységes rendszerként a költségvetési bevételek hatékony védelmét biztosítani. Ennek ellenőrzése érdekében a Büntető Törvénykönyv XXXIX. fejezetének tényállásai olyan komplex megközelítés mentén kerültek feldolgozásra, melynek részeként az egyes tényállások egymással, illetve az igazgatási jogviszonnyal fennálló kapcsolatrendszere több aspektusból is bemutatható. Mindennek részeként a költségvetési csalás tényállásával összefüggésben megjelenő olyan sajátos „kihívások” is bemutatásra kerültek, melyek a költségvetési bevételek büntetőjogi védelmét érintően napjainkban megjelennek. According to the hypothesis of the dissertation, the current applicable regulations and practices are suitable to adequately serve the protection of the Hungarian state budget and the resources of the European Union. However, in my point of view, effective criminal law protection can no longer operate 'island-like' today and rely solely on law instruments to protect budgetary revenues. Corresponding the supplementation of sanctions from other areas of law and the means available in criminal law and its complex enforcement should result in a change and extension of the traditional conception of financial criminal law. My hypothesis can be summarized as meaning that criminal law protection - complemented by the associated system of administrative tools - is capable of effectively protecting budget revenues as a unified system. In order to verify this, the state of facts from Chapter XXXIX of the Penal Code have been processed along a complex approach, as part of which the system of relations between the individual facts and the administrative relationship can be presented from several aspects. As part of all above mentioned, specific “challenges” related to the fact of budget fraud are presented, which are emerging today regarding the criminal protection of budget revenues.

Leírás
Kulcsszavak
elhatárolás, halmazat, költségvetési csalás, ne bis in idem elv, szankció halmozódás, törvényi egység, demarcation, cumulation budget fraud, the ne bis in idem principle, cumulation of penalties, legal unity
Forrás